A diplomata sajtójelentések szerint az orosz titkosszolgálatok ügynöke és március közepén állítólag ricin méreggel felszerelve érkezett Prágába, hogy eltegyen láb alól három politikust. Moszkva tagadja a vádakat, Szergej Lavrov képtelenségnek minősítette a cseh sajtó állításait.
Miért nem mennek el sok helyen az ingyenes koronavírus-szűrésre a magyarok? Révfülöpön mindenki elment a meghívottak közül a tesztelésre, de Szentmártonkáta polgármestere a Facebookon adott csalódottságának hangot: náluk is, és a szomszédos településen is nagyon alacsony volt a részvétel a szűrésen. „Csalódottan távoztak az orvosok” – tudatta a tel
Fokozatosan feloldaná az Európai Unión belüli utazási korlátozásokat az Európai Bizottság, és hamarosan újraindítaná az európai turizmust. Olaszországban tovább lazítják a korlátozásokat. Nemzetközi koronavírus-összefoglalónk következik.
A jövedelemcsökkenés a középső életkori csoportokat érintette a legnagyobb mértékben, míg arányuk az idősebb, 60 év fölöttiek között ennél lényegesen alacsonyabb volt.
Áprilisban 3,213 milliárd euróval 28 985 milliárd euróra nőttek az ország devizatartalékai, derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb előzetes adataiból.
Habár már érződik a lassulás a budapesti új építésű lakások piacán (is), egyelőre még kitart az elmúlt évek lendülete, így jelentős árváltozást sem tapasztalni az idei első negyedévben - derül ki a Budapesti Lakáspiaci Riport...
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelmi területe is bekapcsolódott abba az uniós szintű hatósági ellenőrzéssorozatba, amelynek célja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése az online piacról járványveszély idején - közölte a szaktárca kedden az MTI-vel.
Tizenkilenc pontban foglalta össze a kormányfőnek a közlekedés átalakításáról szóló javaslatait Tarlós István korábbi főpolgármester, aki jelenleg az országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott – írja a Népszava, amely megszerezte a levelet.
Az első virtuális, közép-európai technológia transzfert elősegítő üzletember találkozóra 2020. május 7-én került sor. A „Technológiaátadás fellendítése Közép-Európában” címmel meghirdetett találkozó az Interreg CENTRAL EUROPE transznacionális program támogatásával megvalósuló Ketgate projekt egyik első rendezvénye volt. A Ketgate célja a vállalkozá
Idén január végén lezárult a bankok tájékoztatása a fogyasztóknak a változó kamatozású jelzáloghitelek kamatkockázatáról. A pénzügyi intézmények - az MNB egy ajánlását teljesítve - mintegy 109 ezer fogyasztónak küldtek levelet arról, hogy a változó kamatozású jelzáloghitelüknél a kamat esetleges emelkedése milyen törlesztőrészlettel járna, összehas
Újranyitja május 15-én két szállodáját az Opus Global turisztikai divíziójához tartozó Hunguest Hotels, a többi, nem tartós felújítás alá kerülő szálloda többsége a tervek szerint legkorábban május 29-től, a pünkösdi hosszú hétvégére lesz újra foglalható.
Méretéhez képest igencsak csekélynek tűnik a Mercedes-Benz CLS új belépő motorja: a 260-as jelzés mindössze egy 1,5 literes négyhengeres benzinest takar, amely a felső-középkategóriás négyajtós kupét turbófeltöltő segítségével mozgatja.
Közel száz Tendam márkaüzletet nyitnak újra a nemzetközi piacokon. A Tendam csoport – amelyhez a Women’secret, Springfield és Fifty márkák is tartoznak – a napokban világszerte újra megnyitja üzleteit. A Tendam Európa egyik vezető divatvállalata, amelyhez a Cortefiel, Pedro del Hierro, Springfield, Women’secret és Fifty márkák tartoznak. A csopor
Az állam nem tekintheti állampolgárait gyerekeknek – írja John C. Hulsman. A neves amerikai külpolitikai stratéga leszögezi: „Az élet teli van kockázatokkal, és ilyen is marad. Ez nem ürügy arra, hogy ne éljük tovább”. Korona-gondolatok sorozatunk újabb szemléje!
22%-os részesedését, tehát mintegy 17 milliárd dollárnyi BlackRock-részvényt dobna a piacra a PNC, hogy ezzel gyűjtsön pénzt és küzdjön a koronavírus okozta nehézségekkel szemben – írja a Financial Times.
A miniszterelnök Müller Cecília beszédének egy részletét osztotta meg a közösségi oldalán, melyben az országos tisztifőorvos az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját méltatja.
Öt éve Bill Gates arra figyelmeztette az emberiséget, hogy egy globális vírus sokkal több életet olthat ki, mint bármilyen háború, most pedig megbánását fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy nem figyelmeztette elég markánsan a világot a járvány veszélyeire – írja a Wall Street Journal.
Elindul a kelenföldi indóház megmentése: a Közlekedési Múzeum koncepciója szerint vasúti terepasztalokat és modelleket bemutató új kiállítóhely és közösségi tér születhet a mintegy 130 éves, mára elhagyott kelenföldi állomásépületből." -
Egy friss felmérés szerint alig mérhető, hogy az otthonról dolgozó szakemberek mennyivel kevésébé érzik magukat hatékonynak, több mint 40 százalékuk pedig a vészhelyzet elmúltával is szívesebben dolgozna ebben a felállásban.
Vállalkozásból vállalattá, amatőrből profi céggé kell válni, hogy válságbiztosabb alapokon érjen bennünket bármilyen nagyságrendű világgazdasági krízis. Mert nagyon úgy tűnik, be kell rendezkednünk a gyakori krízisekre, gazdasági válságokra. A válsághelyzet kezelésének, az átvészelésnek és az újraindulásnak is jóval nagyobb az esélye a szilárd alap
Jelentős geopolitikai mozgások indultak meg az elmúlt hónapokban a Nyugat-Balkánon az Egyesült Államok, Oroszország és Kína részéről. Ezért is fontosak az Európa Unió elmúlt időszakban megtett lépései a csatlakozási folyamat felgyorsításával – hangzott el egy, a témában tartott konferencián.
A pályázatra 10-25 év közötti külhoni és anyaországi fiatalok jelentkezhetnek olyan, telefonnal vagy akár kamerával készült alkotással (kisfilmmel vagy videóüzenettel), amelyben bemutatják, mit jelent számukra az összetartozás.