A kormány a gazdaság védelmére hivatkozva a gödi Samsung gyár területét különleges gazdasági övezetté nyilvánította, ezzel a város területének ötödét átadta a fideszes többségű megyei közgyűlésnek.
Márciusban 261 milliárd forint értékben vásároltak állampapírt a pénzintézetek a februári alig 3 milliárd forintnyit követően. A portfoliójukban lévő állomány ezzel az első negyedév végén 12 265 milliárd forintra rúgott, 367...
Minden Demokratikus Koalíció vezette fővárosi kerületben rendkívüli álláskeresési támogatással segíti a párt az elmúlt időszakban munkanélkülivé vált budapestieket.
A koronavírus járvány miatt az egyik első fontos gazdasági lépésként hitelmoratóriumot hirdettek. Ez biztosítja, hogy az idei évben sem a vállalatoknak, sem a magánszemélyeknek nem kell fizetniük a korábban felvett adósságaikat. Azt gondolhatnánk, hogy ha nem kell fizetni, akkor a hitelek nem dőlhetnek be, az OTP viszont másképp gondolja, és nem vé
A gazdaságvédelmi akciótervhez kapcsolódó újratervezés programban megnyílt a jelentkezési lehetőség az ingyenes, 8 hetes informatikai online oktatásra május 11-én, hétfőn - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn online sajtótájékoztatón.
"A Mi Hazánk országgyűlési képviselői az Országgyűlés elé vitték az 1921. évi XXXIII., a trianoni szerződést ratifikáló törvény hatályon kívül helyezését, amelyet annak idején kényszerítéssel és több szabálytalansággal fogadtattak el a magyar parlamenttel. A Mi Hazánk most azt is bejelenti, hogy az ENSZ nemzetközi bírósága elé kívánják vinni a tria
Az ismert milliárdos értékesítheti Virgin Galactic űrturisztikai cégében fennálló részesedésének egy részét. Richard Branson legfeljebb 504,5 millió dollárnyi részesedésétől válhat meg, amelyet a koronavírus-járvány által sújtott Virgin Group más üzleteinek támogatására használna fel a CNBC szerint.
Az óvintézkedések lazítása a 47 milliós ország lakosságának több mint 51 százalékát érinti, de nem vonatkozik például a két legnépesebb városra, Madridra és Barcelonára sem.
A Renault Captur első generációja meglehetősen népszerű modellé vált Európában, több alkalommal kategóriájának legkelendőbb típusa volt. Így a 2019-ben bemutatott második generációval szemben nem is lehet más az elvárás, mint az előd sikereinek megismétlése. Eredménycentrikus edzői elvek szerint készítették fel az új Capturt: hosszban bő tíz centiv
A koronavírus-járvány miatt kihirdetett, csütörtökön lejáró rendkívüli állapot után is korlátoznák Romániában a kijárást és gyülekezést: erről törvénytervezetet fogadott el hétfői ülésén a bukaresti kormány, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A Ripost fotósa kapta lencsevégre a Pesti úti otthon dolgozóit, amint szívják a cigarettát mindenhol: a hordágyon szállított beteg és még a tiltó tábla mellett is.
A magyar cégek látszólag kifejezetten nyitottak az atipikus munkavégzésre, a statisztikai adatok azonban mást mutatnak. Ez utóbbi szerint ugyanis a magyar szülőknek csak egy kis hányada tudja ellátni munkahelyi és családi kötelezettségeit...
„Jakab Péter ma a szokásos stílusában támadta a kormányt. Ugyanezzel az erélyességgel nézhetne azon ózdi alkalmazottak szemébe, akik bérét a jobbikos polgármester jelentősen megvágta” – írta közösségi oldalán a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Egy előzetes, közzététel előtt álló tanulmány szerint a D-vitamin-hiánynak köze lehet a COVID-19 megbetegedés rosszabb kimeneteléhez. A tanulmány szerzői felvetették, hogy előnyös lehet, ha az emberek gondoskodnak arról, hogy elegendő mennyiségű D-vitamint szedjenek. A kutatással kapcsolatban azonban komoly aggályok merülnek fel.
Néhány hete már kiszivárgott, hogy 300-600 ezer illegálisan az országban tartózkodó migránsnak adnának átmenetileg tartózkodási engedélyt és egészségügyi ellátását Olaszországban a koronavírus miatt az országból "eltűnt" külföldi munkavállalók miatt, de tegnap éjjel ez már lényegében valósággá is vált: megegyeztek ugyanis a három legnagyobb kormány
A két ország között annyi összeköttetés lesz a következő években, amire korábban nem volt példa - mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki Richard Sulik szlovák miniszterelnök-helyettessel és gazdasági miniszterrel tartott közös tájékoztatót.
Spanyolországban továbbra is lassul a koronavírus-járvány terjedése, március közepe óta nem látott szintre csökkent a napi új regisztrált fertőzöttek és a halálos áldozatok száma - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium hétfőn, amikor újabb enyhítések léptek életbe az országban.
Karácsony Gergely főpolgármesternek azt javasoljuk, koncentrálja minden energiáját a főváros fenntartásában lévő idősotthonokra - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn a Facebook-oldalán.
Ez korántsem újkeletű dolog, e befektetési lehetőséget az OTP Alapkezelő már tizenkét éve, még a 2008 őszén kirobbant előző válság előtt megteremtette, elindítva az OTP Klímaváltozás 130/30 nevű befektetési alapját. S hogy jól tette, azt jelzi, az utóbbi öt évben négyszer is elvitte a Privátbankár.hu „Legjobb Globális Részvény Alap” díját.
Zala megyében 43 ezer hektárt meghaladó területen vetettek tavaszi szántóföldi növényeket, a csapadékhiányos időjárás miatt a vetések gyengébbek, mint a korábbi években, közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) megyei elnöke hétfőn az Mti-vel.
Szigetcsépen jártunk a Gál Szőlőbirtokon és ifjabb Gál Csabával beszélgettünk. Következzék az interjú harmadik része, amelyben a jövőbe mutató tervekről lesz szó. Mi újság...