2020. május 1. péntek

máj. 1
11:45
Két koronavírus-gyorsteszt is használhatatlan, de most jött egy 99,5 százalékos pontosságú (Menedzsment Fórum)
Korábban nagy tételben érkezett Magyarországra olyan teszt, ami a ténylegesen pozitív esetek mindössze 30 százalékát mutatta ki. Az új, kiemelkedő pontosságú tesztet az elsők között kaptuk meg, először Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban, az első körben a dolgozókat szűrik meg vele.
máj. 1
11:48
Újabb öt repülőgép érkezett Kínából, Szijjártó Péter elárulta, mi volt a fedélzeten (ATV)
Összesen 4 millió 100 ezer maszk és 100 ezer teszt érkezett Kínából Magyarországra pénteken - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
máj. 1
11:51
6 jel, hogy sokkal intelligensebb vagy a környezetedben élőknél (Femcafe)
Ezek elég egyértelműen azt jelzik, hogy jóval magasabb az intelligenciahányadosod.
máj. 1
11:51
„És akkor mi van?” – reagált a brazil elnök arra, hogy nagyon sokan haltak bele a koronavírus-fertőzésbe (SzMo)
Jair Bolsonaro felháborodva közölte: „gyászolom a halottakat, mit akarsz, hogy tegyek?”
máj. 1
11:57
Ideiglenes kórházakat építenek Moszkvában (ATV)
Ideiglenes kórházakat építenek az orosz fővárosban Covid-19 betegséggel fertőződött emberek kezelésére - jelentette ki Pjotr Birjukov moszkvai polgármester-helyettes a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylapban pénteken megjelent nyilatkozatában.
máj. 1
11:57
Külföldi üzletemberek is beutazhatnak Magyarországra mostantól (SzMo)
Egyelőre csak néhány ország állampolgárai esetében lazítottak a tilalmon.
máj. 1
12:00
Brawn: Ha már ott leszünk Ausztriában, két versenyt akarunk! (F1világ)
A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn azt mondja, az ausztriai Spielberg tökéletes helyszín ahhoz, hogy elrajtoljon a 2020-as világbajnokság – ha pedig már ott vannak, szeretnének még egy versenyt lezavarni július elején.
máj. 1
12:00
Súlyos az aszály, lehet az idei nyáron megdől a hazai abszolút melegrekord? (Háziállat)
2020 áprilisa 2007 és 1946 után a három legszárazabb április között lehet az 1901-től kezdődő idősorban. 2007 nyarán Kiskunhalason 41,9 fokos tikkasztó hőséggel dőlt meg a hazai abszolút melegrekord. Vajon a történelem ismétli önmagát?
máj. 1
12:03
Megvan az időpont, amikortól több légitársaság is újraindulna Ferihegyről (Infostart)
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető társaság az idei évre tervezett 17 millió helyett mintegy 10 millió utasra számít a koronavírus-járvány miatti lezárások és a kereslet csökkenése okán.
máj. 1
12:04
Koronavírus: Trump váratlanul elhagyja a Fehér Házat (Portfolio)
Egy hónap után most először hagyja el a Fehér Házat Donald Trump, ahol a koronavírus-járvány miatti korlátozások következtében töltött ennyi időt. A Reuters szerint az elnök marylandi vidéki rezidenciájára távozik.
máj. 1
12:06
Szijjártó: pénteken öt repülővel érkeztek maszkok és tesztek (Alternatív Energia)
A külügyminiszter közölte: az elkövetkezendő napokban és hetekben is folyamatos lesz a légi teherforgalom Kína nagy repülőterei és a budapesti repülőtér között.
máj. 1
12:06
2019-ben is stabilan nyereséges volt a Budapest Bank (ProfitLine)
2019-ben is kiválóan teljesített a Budapest Bank csoport, amely 2018-hoz hasonlóan 2019-ben 24%-kal növelte mérlegfőösszegét az előző év azonos időszakához képest. A lakossági új hitelkihelyezés 40%-kal, a kihelyezett vállalati hitelállomány pedig 10%-kal bővült. A bank Ifrs szabályok szerint készült auditált konszolidált beszámolója szerint 11,57
máj. 1
12:06
Amikor a Liverpool BL-győztese egy McDonald's-ban torolta meg gyerekkori sérelmeit (Sport365)
Riise Happy Meal menü nélkül is boldogan sétált ki a gyorsétteremből.
máj. 1
12:06
Megindító videót tett közzé Jakupcsek Gabriella, így találkozik az édesanyjával (Ripost)
A műsorvezető és családja nagyon ügyel arra, hogy betartsák a szabályokat a karantén alatt.
máj. 1
12:09
Az orosz fővárosban is bevetik a kínai módszert (Infostart)
Ideiglenes kórházakat építenek az orosz fővárosban Covid-19 betegséggel fertőződött emberek kezelésére - jelentette ki Pjotr Birjukov moszkvai polgármester-helyettes a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylapban pénteken megjelent nyilatkozatában.
máj. 1
12:12
26 éve hunyt el Ayrton Senna (F1világ)
26 éve, 1994. május 1-jén veszítette életét a Forma-1 legendás versenyzője, Ayrton Senna.
máj. 1
12:12
Koronavírus: ideiglenes kórházakat építenek Moszkvában (Portfolio)
Ideiglenes kórházakat építenek az orosz fővárosban a koronavírussal fertőződött emberek kezelésére - jelentette ki Pjotr Birjukov moszkvai polgármester-helyettes a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylapban.
máj. 1
12:12
Május 4-től már nem csak sürgős beavatkozásokat végezhetnek a fogorvosok (ATV)
Egy új kormányrendeletnek köszönhetően május 4-től már nem csak sürgősségi ellátást végezhetnek a fogorvosok, írja a hvg.hu. Az újság megjegyzi, hogy Kásler Miklós új rendeletéből az nem derül ki egyértelműen, hogy ez vonatkozik-e Budapestre és Pest megyére, ahol egyelőre nem lazítanak a kijárási szigorításokon.
máj. 1
12:12
Végre egy jó hír: újraindulhat a sportélet, folytatódik az NB I. (Pénzcentrum)
Hétfőtől az ország egész területén újra engedélyezik sportrendezvények nézők nélküli, zárt körülmények közötti lebonyolítását, illetve edzések megtartását és látogatását, amivel lehetővé válik a labdarúgó OTP Bank Liga...
máj. 1
12:12
Bizottsági elnök lett Gajda Péter, a korrupcióval vádolt kispesti polgármester (Igényesférfi.hu)
A korábbi elnök, Szaniszló Sándor Xviii. kerületi polgármester még februárban lépett át az Mszp-ből a DK-ba.
máj. 1
12:12
Havi harmincmilliót keres testével a modell, aki heti ötven házassági ajánlat közül válogathat (BorsOnline)
Még csak 22 éves, de már igen komoly eredményeket tudhat maga mögött - köszönhetően nem mindennapi alakjának és bevállalósságának.
máj. 1
12:15
Sörétessel lőtte agyon kutyáját egy takácsi férfi (BorsOnline)
A Pápai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 64 éves takácsi lakossal szemben folytatott.
máj. 1
12:21
Sörétessel lőtte agyon a kutyáját egy takácsi férfi (BorsOnline)
A Pápai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 64 éves takácsi lakossal szemben folytatott.
máj. 1
12:24
Engedély nélkül vágták ki a fákat, feljelentést tett a XII. kerületi önkormányzat (ATV)
A Hegyvidéki Önkormányzat feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a XII. kerületi Csillagvizsgáló útnál engedély és bejelentés nélkül történt környezetkárosító fakivágások miatt, olvasható az önkormányzat pénteki közleményében.
máj. 1
12:24
Elkészült a Mama kérlek 2020-as változata és meg fogod könnyezni (Glamour)
Bródy János: Mama kérlek című dalát Rúzsa Magdi, Lábas Viki, Járai Márk és Horváth Tamás dolgozta fel
máj. 1
12:24
Hogyan vált a Pesti úti idősotthon az ország legnagyobb gócpontjává? (Igényesférfi.hu)
Videó.
máj. 1
12:24
Zártkapuval, de legkorábban május 23-án folytatódhat az NB I (Promotions)
A kormány hétfőtől az ország egész területén engedélyezi sportrendezvények nézők nélküli, zárt körülmények közötti lebonyolítását.
máj. 1
12:27
Országos tisztifőorvos: továbbra is szeretnénk elkerülni a járvány berobbanását (WebBeteg)
Továbbra is szeretnénk elkerülni a járvány berobbanását - hangsúlyozta az országos tisztifőorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
máj. 1
12:27
Íme a kijárási korlátozások pontos részletei (Ripost)
Hétfőtől országosan – Budapest és Pest megye kivételével – enyhítenek a kijárási korlátozásokon.
máj. 1
12:29
Hétfőtől érettségi: íme a részletszabályok, hogyan teszik biztonságossá (Ripost)
Országszerte felkészültek az iskolák az érettségi lebonyolítására, a diákoknak hétfőtől a koronavírus-járvány miatt szigorú előírások betartásával, sok helyen védőmaszkban kell vizsgázniuk. Nagyon kevesen kértek halasztást, van olyan középiskola, ahol senki sem.
máj. 1
12:30
Megvan a kémia: 10 színészpáros, akik imádnak közös filmben játszani (Joy)
Vannak színészek, akik olyan jól néznek ki együtt a filmvásznon, és annyira passzolnak egymáshoz, hogy nem, nem is kettő, de néha akár 15-16 filmben is együtt játszanak.
máj. 1
12:30
Pál Feri atya elkaphatta a koronavírust, így érzi magát most (Femcafe)
Az utóbbi időben nagyon eltűnt, nem hiába.
máj. 1
12:30
Vidéken se mehet be senki a vendéglátóhelyekre, csak a teraszokat lehet használni (SzMo)
A hiteltörlesztési moratóriumról, a munka ünnepéről és a koronavírus idején érvényes munkaügyi szabályozásokról, valamint a korlátozások enyhítéséről is szó volt az operatív törzs pénteki beszámolóján.
máj. 1
12:31
Siker a koronavírus ellen: áttörést értek el a hazai és a nemzetközi tesztelésben (Ripost)
Magyarország az egyik első, ahol használják az új, 99,5 százalékos pontosságú tesztet. Az amerikai és európai hatóságok engedélyét is megkapta a napokban.
máj. 1
12:33
Újraindulnak a fogorvosi rendelések és a szűrővizsgálatok (Infostart)
A csütörtök este megjelent Emmi-rendelet alapján, de nem azonnal.
máj. 1
12:33
Szijjártó Péter: ma 4 millió maszk és 100 ezer teszt érkezett Magyarországra (Ripost)
„A Magyarország-Kína légihíd továbbra is főszerepet játszik„ – fogalmazott Szijjártó Péter.
máj. 1
12:36
Már decemberben visszatérhet a két évre eltiltott súlyemelő (Sport365)
Még a londoni játékokon doppingolt.
máj. 1
12:36
Retro sztárok segítettek a hátrányos helyzetű gyerekeknek (ATV)
Több millió forint értékben vittek retro sztárok számítógépeket, laptopokat és tableteket szegénysorban élő gyerekeknek, Borsod Megyében. Olyan hátrányos helyzetű családokat segítenek, ahol egyáltalán nincs lehetőségük a gyerekeknek, hogy részt vegyenek az online oktatásban, így még jobban lemaradnak a társaikhoz képest. Ezért is indítottak gyűjtés
máj. 1
12:36
Több száz turista rekedt a Maldív-szigeteken a koronavírus miatt (ATV)
Több száz turista nem tud hazajutni a Maldív-szigetekről közel két hónappal azután, hogy a koronavírus megjelent az országban, közölte a CNN megkeresésére Ali Waheed turisztikai miniszter.
máj. 1
12:36
Jobbik Magyarországért Mozgalom: Mit ér a munkás, ha magyar? (Tiszta Jövő)
A multik gyarmatává és a Fidesz újfeudális oligarcháinak tartományává züllesztett Magyarországon bizony keveset.
máj. 1
12:36
Emily Ratajkowski lassan egy hete csak átlátszó ruhákban flangál (BorsOnline)
Ez mondjuk egyébként sem teljesen szokatlan, ha a modellről van szó, de úgy még enny
máj. 1
12:39
Volt, nincs május 1. – Képpárokon a karanténmajális (Alternatív Energia)
Május 1. sokunknak az önfeledtséget, a tavasz tényleges beköszöntét jelenti, ám a világ most a feje tetejére állt, és idén semmi sem olyan, mint korábban. Lefényképeztük önöknek az idei majális helyszíneket, hogy ne kelljen kimozdulni, és mellé raktuk a párját, hogy hogyan is nézett ki a korábbi ünnepeken.
máj. 1
12:44
Eldördült a cukiságágyú: kislány birkával (Player)
Egy online agrárfesztivál ennél tutibb internetes reklámot nem is tudna összehozni magának!
máj. 1
12:44
Ennél jobb hírt nem is kaphattak volna a Mátrix rajongói (Mafab)
Már az is örömteli hír volt milliók számára, hogy készül a Mátrix 4, az pedig még nagyobb, hogy az eredeti szereplőgárda jelentős része is visszatér rá. Most pedig újabb jó hírrel szolgálhatunk, ugyan...
máj. 1
12:45
Utcai bunyó és szurkálás - Két család esett egymásnak Lánycsókon (BorsOnline)
Egy férfi dulakodás közben megszúrta vitapartnere lábát egy késsel, majd később két nő is beszállt a verekedésbe Lánycsókon.
máj. 1
12:51
Operatív törzs: azért csak dolgozzunk otthonról, ha lehet (Menedzsment Fórum)
Bár vidéken már lazítások jönnek, nem szabad könnyelműsködni, foglalható össze röviden az intelem.
máj. 1
12:51
Jókora átalakítás Brüsszelben - itt vannak a részletek (Infostart)
Brüsszel belvárosát sétáló- és kerékpáros-övezetté alakítják legalább három hónapra, miközben a tömegközlekedési járművek és a személyautók legfeljebb óránként 20 kilométeres sebességgel közlekedhetnek.
máj. 1
12:51
Mik azok a bőrnövedékek és hogyan szabadulhatunk meg tőlük? (Glamour)
Fibróma, szemölcs vagy anyajegy?
máj. 1
12:51
Szijjártó Péter: Május első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük (Tiszta Jövő)
Összefogás az autista gyermeküket egyedül nevelő édesanyákért.
máj. 1
12:51
Majdnem 100 százalékos pontosságú tesztelés indult el a Szent Imre Kórházban (SzMo)
Az új eszközök áttörést jelenthetnek a hazai és a nemzetközi tesztekben is.

Keresés