A brazil egészségügyi minisztérium közölte, hogy az új típusú koronavírusos megbetegedés (Covid-19) okozta első haláleset január utolsó hetében történt az országban, és nem március 17-én, ahogyan azt eddig állította.
A legfrissebb adatok szerint egy nap alatt 684-gyel emelkedett az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. Az állami egészségügyi szolgálat (NHS) péntek délutáni tájékoztatása szerint...
Európa gazdaságát együtt, közösen kell újraindítanunk. Kioktatás és képmutatás nélkül, megbecsülve örökségünket, felelősen minden európai polgár, a jelen és jövő generációi iránt.
Az Európai Unió tagállamai hosszas tárgyalásokat követően végre megállapodtak Albánia és Észak-Macedónia integrációjáról. A csatlakozási egyeztetések meg is indultak ezekkel az államokkal, majd jött a koronavírus-járvány, és árnyékot vont az egész integrációs folyamat fölé.
A kereskedelmi dolgozók szakszervezeti vezetője szerint túl sok a 9 és 12 óra közötti három óra, ekkor ugyanis lézengenek a boltokban, amire a boltoknak gyakran hosszabbított nyitvatartással kell válaszolniuk, hogy a forgalmuk meglegyen.
Iskolánként napi 300-500 tanuló, és országszerte akár ötezer gyerek felügyeletét óvodák biztosítják, mivel a szülő nem tudják biztosítani az otthoni felügyeletet.
Az Európai Bizottság (EB), eleget téve a tagállamok és az Egyesült Királyság kérésének, felfüggeszti az Európai Unión kívüli országokból importált orvosi felszerelések és védőeszközök utáni áfa- (általános forgalmi adó) és vámfizetési kötelezettséget - olvasható a brüsszeli testület sajtóközleményében.
A brit kormány egy új rendszer bevezetését fontolgatja, aminek lényege, hogy a koronavírusból kigyógyult személyek egyfajta írásos igazolást kapnának, aminek a birtokában nem vonatkozna rájuk a kijárási tilalom- írja az Independent.
Felülvizsgálta a március eleji, "csak" 367 milliárd dolláros világgazdasági veszteség prognózisát az Ázsiai Fejlesztési Bank,. Most már 4,1 ezer milliárdot jósolnak. És még nem tudni, hogy alakul a járvány az USÁ-ban és Európában.
Az egészségügyi ellátások kapcsán két dologra kell felkészülnie a lakosságnak az elkövetkező időszakban. Egyrészt nehezebb lesz hozzájutni azokhoz a szolgáltatásokhoz, ami nem köthető a koronavírus-járványhoz. Másrészt pedig ha...
Márciusban a korábban elemzők által vártnál is sokkal többel, 701 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma az Egyesült Államokban. Az ING elemzői szerint ez még csak a kezdet, és ennél sokkal rosszabb lesz a helyzet.
Fűtéskorszerűsítésre 336 pályázatot nyújtottak be közel 2,5 milliárd forint támogatási igénnyel, több mint 28 ezer lakásra - közölte a Palkovics László vezette innovációs tárca.
Az én lelkiismeretem tiszta - mondta Boldog István fideszes országgyűlési képviselő. Hozzátette: ezért maga kéri mentelmi joga felfüggesztését, hogy az igazságszolgáltatás előtt tisztázhassa magát.
Az én lelkiismeretem tiszta - mondta Boldog István fideszes országgyűlési képviselő pénteken az MTI-nek. Hozzátette: ezért maga kéri mentelmi joga felfüggesztését, hogy az igazságszolgáltatás előtt tisztázhassa magát.
Továbbra is hétszáz felett van az új típusú koronavírus-járványban naponta elhunytak száma Olaszországban – jelentette be az olasz egészségügyihatóság.
A második világháború vége óta nem látott mértékben csökkenhet idén a világ szén-dioxid-kibocsátása a koronavírus-járvány okozta gazdasági leállások következtében - mutatott rá a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás számszerűsítésével...
A válság által sújtott szlovák polgárok, kis- és középvállalkozók akár kilenc hónappal eltolhatják a kölcsönök törlesztőrészleteinek fizetését - döntött a szlovák parlament. Északi szomszédunknál már a húsvéti szigort tervezgetik - nem így Csehországban.
Hetek óta mindenkit a koronavírus foglalkoztat. Az életünk megváltozott, izoláltan éljük életünket, tele kételyekkel és aggodalommal embertársaink, szeretteink és magunk miatt. Akinek már van valamilyen betegsége, valószínűleg még inkább. Nem is teljesen alaptalanul, hiszen az eddigi tapasztalatok szerint az életkor mellett a meglévő betegségek növ
Ötpontos mentőcsomagot állított össze a kormány számára a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöksége a mai – április 3-ai – ülésén azzal a céllal, hogy javaslatai segítségével megakadályozza a munkavállalók anyagi ellehetetlenülését és segítse a vállalkozások talpon maradását, s a működés későbbi gyors visszaindítását.