Továbbra sem tudni, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet milyen hatással lesz a májusban kezdődő érettségi vizsgákra, meg lehet-e tartani azokat a megszokott módon és időben. Több európai országban azonban már született döntés.
A hitelszerződéssel rendelkező adósok 49 százaléka nem szeretne élni a moratórium lehetőségével - derül ki a Bank360.hu online felméréséből, melyet közel 1250 hitelszerződéssel rendelkező ügyfél bevonásával végeztek. Az eredményekből az is kiderül, hogy a jelzáloghitelek vagy a fogyasztási kölcsönök törlesztését tervezik-e többen a moratórium idejé
Ötödével is csökkenhet a nyugat-európai autóértékesítés a kereslet visszaesése miatt 2020-ban. A cégek elhúzódó válságra készülnek, a hazai autóipari beszállítók pedig a csak pár hónapnyi pénzügyi tartalékuk miatt lehet, hogy meg sem érik.
A Hooligans zenekar dobosa szombaton veszítette el az apukáját, aki két hónapig feküdt kórházban. Endi mégis úgy érzi, akkor kerültek igazán közel egymáshoz.
A Mercedesnek sem volt ellenvetése, hogy 2021-től betiltsák a német istálló által a téli teszteken már használt duplatengelyű kormányrendszert, azaz az úgynevezett DAS-rendszert.
Május 15-ig kell adatot szolgáltatniuk az állatok létszámáról és tényleges tartózkodási helyéről azoknak a állattartóknak, akik tenyészetükre több regisztrált tartási hellyel rendelkeznek - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
Bérbe adhatja az Egyesült Államok stratégiai kőolajtárolójának egy részét, ezzel is segítené eltüntetni a piacon keletkező hatalmas mennyiségű olaj túlkínálatot, mely egyrészt az óriási fogyasztás csökkenésből adódik, másrészt a szaúdi-orosz olajháború következménye. A tervezett ügylet néhány paramétere azért még hiányzik.
Az új koronavírus miatti halálozásokról szóló kormányzati, egészségügyi kommunikáció visszatérő eleme, hogy a magyarországi áldozatok többsége idős és krónikus betegségben szenvedett. Miután közzétették a részletes adatokat...
Kedden újabb lélektani szintet tört át a forint árfolyama, története során először gyengült 360 fölé a magyar deviza az euróval szemben. Egyelőre ott sem állt meg a magyar deviza esése, sőt az utóbbi napokban megint alulteljesítőnek látszik a forint régiós összevetésben.
Torlódás alakult ki a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelynél, szerda délelőtt a kilépő oldalon a tehergépjárműveknek és a személygépkocsiknak egyaránt négy órát kell várniuk - tudatta a rendőrség a holnapján.
Sok üzlet és szolgáltató még működik – sok viszont bezárt, vagy mert el is rendelték, vagy mert nincs vendég, mivel a kijárási korlátozások idején nem számít „alapos indoknak” az utcán tartózkodásra, ha ruhaboltba, uszodába megyünk… Összeszedtük, mi működik és mi nem!
Megéri hereford húsmarhát tartani, hiszen az Egyesült Királyságban, a Herefordshire grófságban kitenyésztett fajta számos jó tulajdonsággal rendelkezik, ami rendkívül kedvező a kis- és a nagygazdaságok számára is.
Bár korábban arról érkeztek hírek, hogy lassul a járvány terjedése Olaszországban és Spanyolországban, a helyzet továbbra is nehéz. Spanyolországban új rekordot döntött az egy nap alatt elhunytak száma; az áldozatok túlnyomó többsége 70 év feletti, csaknem kétharmaduk férfi. Olaszországban több napos csökkenés után ismét nőtt a napi új fertőzöttek
Ugyan már bírságoltak is a rendőrök a kijárási korlátozás rendelkezéseinek megszegése miatt, de többnyire alapvetően csak figyelmeztették az embereket. A vásárlási idősávtól figyelmen kívül hagyóitól a kocsmában ülőkig akadt elég szabálysértő.
Tavaly már közel 2,3 millió, tisztán elektromos meghajtású autót adtak el világszerte és csak Európában 160 ezernél is több töltőállomás szolgálja ezeket a járműveket illetve tulajdonosaikat. A Schneider Electric összegyűjtötte az e-autózás történetének és jelenének 8 legizgalmasabb sztoriját. Majdnem kétszáz éves történet – magyar kapcsolattal E
A legsúlyosabban érintett ágazatok tekintetében a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre vonatkozó bérleti szerződéseket 2020. június 30-áig nem lehet felmondással megszüntetni – áll a kormány rendeletében. Mi a helyzet azonban szerződésszegés esetén?
Néhány a legnagyobb brit bankok közül egyelőre elhalasztja az osztalékkifizetéseket és inkább tartalékokat épít a koronavírus-krízis elleni védekezés jegyében – írja a BBC.
Valaha a szaúdi királyi család tulajdonában volt az a Lamborghini Miura SV, amelyet most eladásra kínál a londoni Joe Macari Peformance Cars. A típus különlegessége önmagán kívül, hogy ez a legkevesebbet használt Miura a világon, és ennek megfelelően szegezi a földhöz az állakat.
Mélyinterjú a sztárfotóssal, aki előtt szinte senki nem szégyellős, ráadásul a magyar hírességek is rajonganak érte. Gyerekkoráról, karrierjéről, fotózásról, anyaságról és a közösségi médiában szerzett tapasztalatairól mesélt nekünk őszitén.
Tavaly már közel 2,3 millió, tisztán elektromos meghajtású autót adtak el világszerte és csak Európában 160 ezernél is több töltőállomás szolgálja ezeket a járműveket, illetve tulajdonosaikat.
„Nem szeretnék olyan meccset közvetíteni, ahol egy védő két méterre áll a csatártól, mert fél a fertőzéstől.” A népszerű sportkommentátor, Hajdú B. István is önkéntes száműzetésbe vonult a családjával. Csak ő hagyja el a házat, például azért, hogy élelmet és gyógyszert vigyen a 88 éves, ágyhoz kötött édesanyjának. Folytatódik Karantén-interjúk soro
Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési program keretében kétmilliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázati felhívást a járványügyi kockázatok által leginkább sújtott és a fejlesztésekkel leghatékonyabban védhető telepekkel rendelkező sertés- és baromfiágazat járványvédelmi beruházásainak támogatására - közölte Nagy István agrárminiszter.
Mivel karanténban nem nagyon mozdulunk ki, áldás, ha tartozik otthonunkhoz terasz vagy akár egy kisebb erkély. Cikkünkben mutatunk pár ötletet, hogyan varázsolhatod csodaszigetté ezt a teret tavasszal.
A helyi termelők termékeinek választásával a vendéglátók, közétkeztetők is sokat tehetnek a vidék fennmaradásáért – hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter. A helyi élelmiszerek felhasználásával ráadásul a fogyasztók is nyernek, hisz ételük kiváló minőségű, magyar alapanyagból készül.