Módosulhat a 65 év felettiek számára kiszabott vásárlási idősáv a boltokban a jelenlegi háromórás, kizárólagos időtartam rövidülésével és a szombati nap korlátozásainak eltörlésével - írja saját értesülésére hivatkozva...
A koronavírus-járvány a felvételit is érinti. Minden, a felvételivel kapcsolatos információt folyamatosan közzétesznek a felvi.hu oldalon, ezért azt ajánlott rendszeresen nézni - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az M1 aktuális csatornán szerda este.
A magyar jogállamiság romlásáról számolt be éves felmérésében a World Justice Project. A szervezet magát függetlenként jellemzi, holott működése a globalizáció erősítésében és a nemzetállamok szerepének gyengítésében érdekelt nemzetközi cégektől vagy például a Soros Györgyhöz kötődő Open Society Justice Initiative támogatásától függ.
Lengyelország után Dánia is bejelentette, hogy a gazdaságvédelmi pénzekből semmit nem kaphatnak azok a cégek, amelyek korábban külföldi adóparadicsomokba jegyezték be magukat, így korábban nem voltak hajlandóak részt venni a közös teherviselésben.
Egyre több gazdaság hoz komoly intézkedéseket a kritikus ágazatok védelmére. A jelenlegi válság nagyban érintette ezeket az ágazatokat világszerte és a kormányzatok opportunista külföldi befektetésektől tartanak, ezért is módosítják sorra a legalapvetőbb szektorok védelmére vonatkozó törvényeket.
A kijárási korlátozás megszegése miatt 200 ezer forintos szabálysértési bírságot szabtak ki szerdán egy nyírlugosi nőre, aki szemétszedési akciót szervezett a falu utcáján – írja az Index.hu.
Odessza – Kártyavárként omlott össze egy patinás sarokház Ukrajna tengerparti városában, Odesszában. A felújítás alatt levő háromszintes épületben szerencsére nem volt senki, az építőmunkások éppen cigiszünetet tartottak a közelben, a lakókat pedig előzőleg kiköltöztették. Két járókelő viszont majdnem odaveszett, mert éppen a ház mellett sétáltak,
Állati jó buli lesz pénteken! A Nyíregyházi Állatpark sok-sok mosolyt visz az otthonokba: zenés fóka-showt mutatnak be, amit mindenki ingyen nézhet meg.
A kuponos közösségi vásárló oldal a járvány miatti helyzetben átmeneti fizetési nehézséggel küzd, de reális esélyét látják annak, hogy tovább tudnak majd működni.
Ganxsta Zolee is fellép csütörtökön a Ferencváros Karantén Koncertek elnevezésű, kontaktmentes utcai koncertsorozatában, amely délután a Bakáts térről indul.
A koronavírus-járvány a Ferencvárosi Torna Club mindennapjait is megváltoztatta. A labdarúgók és a vízilabdázok szigorú óvintézkedések mellett ugyan edzenek, de a népligeti sportkomplexum olyan csendes, mint talán még soha. Kubatov Gábor (54) klubelnök bízik benne, a borzalmas időszakot követően még erősebb lesz az FTC, örül, hogy a focisták beleme
Ezzel a puha lepénnyel régebben nagyon sokszor meglepett a nagymamám, ő akkoriban hetente sütötte. Emlékszem, a legnehezebb a várakozás volt, alig vártuk, hogy végre kihűljön egy kicsit, hogy azonnal felfalhassuk. Manapság már én sütöm ezeket a lepényeket a családomnak, de egyvalami megmaradt: az öröm, és boldogság, amikor elkészülnek.
Az önkormányzati képviselők és bizottsági tagok, tanácsnokok és az önkormányzati tulajdonú cégek felügyelőbizottsági tagjainak tiszteletdíjait 70 százalékra csökkentik a veszélyhelyzet végéig.
Nem akarja, hogy a politikai támadások ártsanak a többi részvényesnek. Ezért kiszáll az Appeninnből. A 2 milliárd forintos, balatoni kikötőkre kapott állami támogatást követő kritikák miatt döntött így.
A tatabányai Szent Borbála Kórház Facebook-oldalán tájékoztatott az intézményben történő sorozatos megbetegedésekről. 14 egészségügyi dolgozó és több beteg is megferőződött koronavírussal a nefrológiai és a gasztroenterológiai osztályon.
A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés miatt csökken az önkormányzati képviselők és bizottsági tagok, tanácsnokok, valamint az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok felügyelőbizottsági tagjainak tiszteletdíja – jelentette be Borbély Lénárd, Csepel polgármestere.
Megkoszorúzták az orosz kommunista párt vezetői, képviselői és tagjai szerdán Lenin mauzóleumát a bolsevik forradalom vezére és a szovjet állam megalapítója születésének 150. évfordulója alkalmából.
Az iráni diáklány kilenc éve élt Magyarországon, magyar barátai voltak, sok millió forintot áldozott a tanulmányaira. Most ketté törték a pályáját, kiutasították az egész EU-ból, hogy példát statuáljanak. A Partizán dolgozta fel a történetét.
– Nem döntött a kormány szerdai ülésén az érettségi vizsgák elhalasztásáról, amelyet a jelen állás szerint május 4-én tartanak meg – kormányzati források azt mondták az atv.hu-nak, hogy a kérdés nem is volt napirenden. Ez azt jelenti, hogy legfeljebb a jövő heti kormányülésen foglalkoznak a kérdéssel, azaz mindössze öt nappal az érettségi előtt.