Mától gyakrabban közlekedik több fővárosi közösségi közlekedési járat annak érdekében, hogy a koronavírus-fertőzések megelőzése érdekében az utasok kellő távolságban lehessenek egymástól a járműveken.
A színész-direktor hűséges társa, Rodrigez nevű lova segítségével hívja fel az emberek figyelmét az óvatosságra. Szépen énekelni mások is tudnak, de így, csak Pintér Tibor.
Digitális Összefogás elnevezéssel akciót indított az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a kezdeményezés célja, hogy a szektor szereplői által felajánlott digitális megoldások, eszközök és szolgáltatások minden érintetthez eljussanak ebben a rendkívüli helyzetben. A Digitális Összefogás keretében a tárca a felajanlas.digitalisjoletprogra
937 ezer fölé nőtt a világon a koronavírussal fertőzöttek száma a hivatalos adatok szerint, a járványban mindeddig több mint 47 ezren haltak meg, míg 194 ezer fölött jár a gyógyultak száma. Magyarországon 585-re nőtt a nyilvántartott fertőzöttek száma, 42-en gyógyultak meg eddig, az elmúlt 24 órában egy újabb haláleset történt, ezzel 21-re nőtt a
Járatsűrítést ígértek a szerda reggeli káosz után, de a BKK oldalán megjelenő kommentek szerint csütörtökön sem teljesít jobban a BKK. Beszámoló a fővárosból.
Döbbenetes részletek derültek ki az évekkel ezelőtt eltűnt mosonmagyaróvári villanyszerelők ügyében. Az osztrák rendőrség még búvárokat is bevetett felkutatásukra.
Megjelent a “koronavírus-bűnözés” az országban! Egészségügyi maszkban törnek be, hogy ne ismerjék fel őket, kézfertőtlenítőt lopnak patikából és orvostól, egy hevesi asszonynak pedig elvitték a teljes, járványra felhalmozott élelmiszer-készletét...
Az amerikai haditengerészeti tárca nem menekíti ki a Guamnál állomásozó Theodore Roosevelt repülőgéphordozó-hajó teljes legénységét - közölte a tárca ügyvezető minisztere, Thomas Modly szerdán.
Az ország közel háromezer állatorvosa közül az önkéntes jelentkezők akár az embergyógyításba is bevethető lennének – mondta Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke.
Nagy eséssel zárták a szerdai kereskedést a tengerentúli tőzsdék, Ázsiában felemásan teljesítettek az irányadó részvényindexek csütörtökön, miután a hangulatra továbbra is a koronavírus járvánnyal kapcsolatos aggodalmak vetettek árnyékot. Európában eséssel indulhat a kereskedés, a határidős DAX 105 pontos mínusza 1,1 százalékos esést vetíthet előre
A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában az eredetileg március 23-tól április 3-ig bejelentett leállást további két héttel meghosszabbítja - közölte a vállalat kommunikációs vezetője kedden az MTI-vel.
Csaknem 3 százalékkal ment lefelé a búza árjegyzése, miközben a szójabab és a kukorica is 0,4-0,4 százalékkal drágult Chicagóban. Európában különösen rossz volt a hangulat, mind a négy fő agrártermék mínuszba fordult.
Újra hálózatra kapcsolja a háztartási méretű kiserőműveket, például a háztetőkre telepített napelemrendszereket az E.On a jövő héttől kezdődően - tájékoztatta a társaság a Portfolio-t. A társaság korábban ideglenesen felfüggesztette az ehhez szükséges munkákat, hogy a kialakult járványügyi helyzetben előbb megteremtse a lehetőségét, hogy azokat az
2019 rekordév volt a magyarországi újautópiac zöldülése szempontjából: a hazai újautóértékesítések 6,9%-át tették ki a részben vagy teljesen elektromos autók. 2020-ban ugyanakkor minden korábbinál szigorúbb emissziós határértékek léptek életbe. Idén minden olyan autógyártónak, amely esetében az általa Európában értékesített autók legkevésbé szenn
Eddig legalábbis nincsenek lényeges fennakadások, köszönhetően a távközlési és tartalmi szolgáltatók, illetve a szabályozók felhasználóbarát lépéseinek is.
Nagy eséssel zárták a szerdai kereskedést a tengerentúli tőzsdék, Ázsiában felemásan teljesítettek az irányadó részvényindexek csütörtökön, miután a hangulatra továbbra is a koronavírus járvánnyal kapcsolatos aggodalmak vetettek árnyékot. Európában minimális elmozdulással indulhat a kereskedés, a határidős DAX 10 pontos plusza 0,1 százalékos emelke
Nagy-Britanniában rekordot döntött a koronavírus-járvány halálozási statisztikája. Közben a szigetországban egyre több ikonikus épületet alakítanak át tábori kórházzá, hogy megbirkózzanak a terheléssel.
Ötszáznyolcvanötre emelkedett az azonosítottan koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - írta a koronavirus.gov.hu csütörtök reggel. Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, de 42-re emelkedett a gyógyultak száma is.
A szobatiszta ebeknek muszáj naponta háromszor elhagyniuk a lakást, de a sétáltatás időtartamát korlátozni kell. Vannak más óvintézkedések is, amelyeket ajánlatos betartani.
Olaszország április közepéig biztosan nem enyhít a karanténon, így a húsvéti ünnepek is izolációban telnek majd. Az olasz kormányfő szerint ugyanakkor később meg kell tanulniuk együtt élni a vírussal. Spanyolországban újabb rekordra szökött az egy nap alatt elhunytak száma. Nemzetközi hírösszefoglalónk következik.
Csütörtökön is a már megszokott időben, délelőtt 11 órától ad tájékoztatást a legfrissebb járványügyi helyzetről az operatív törzs. Tartsanak velünk itt az interneten, vagy az InfoRádióval az FM 88,1-en!