A mostani koronavírusjárvány-helyzetben a legerősebb fegyver továbbra is az önuralom, és ha az emberek tudnak egymástól elegendő távolságot tartani, akkor ez a fegyver működik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott nagypénteki interjúban.
A miniszterelnök szerint annyira eltérő településenként a járvány helyzete, hogy inkább a polgármestereket hatalmazták fel azzal, hogy szigorítsák a korlátozásokat.
Többek között azt híresztelték az oldalak, hogy Magyarországon már januárban több magyar állampolgár fertőződött meg a kínai eredetű koronavírussal és halt meg a fertőzés miatt.
Oroszország és Szaúd-Arábia megállapodott, hogy egyformán 23 százalékkal, napi 8,5 millió hordóra csökkenti a kőolaj-kitermelést, az OPEC+-országok megállapodását végül váratlanul Mexikó hiúsította meg - közölte pénteken a TASZSZ...
Péntektől kéthetente kötelezően új koronavírus-teszteknek kell alávetnie magát az idősotthonok és más hasonló intézmények összes alkalmazottjának Csehországban. Az intézetek összes lakójának tesztelését a tárca nem tervezi.
Oroszország és Szaúd-Arábia megállapodott, hogy egyformán 23 százalékkal, napi 8,5 millió hordóra csökkenti a kőolaj-kitermelést, az OPEC+-országok megállapodását végül váratlanul Mexikó hiúsította meg - közölte pénteken a TASZSZ orosz hírügynökség.
– Azt reméli Mäcz Tamás (45), sikerül valóra váltania nagy álmát: a játékosként már olimpiai bajnoki címet szerző klasszis a férfi vízilabdázók szövetségi kapitányaként is a dobogó tetejére vágyik.
Kinevezett egy vezető gyógyszert a Pfizer a koronavírus ellenszerének kutatásában – mondta el az amerikai gyógyszercég tudományos vezetője. Egyelőre a preklinikai fázisban vannak a tesztelések, a harmadik negyedévben indulhatnak el a klinikai tesztek, embereken – ígéri. Közben vakcinát is fejleszt a Pfizer egy német céggel karöltve, és ha minden jó
A vírusfertőzéstől megvédhetnek az arcmaszkok, de úgy fest, hogy az arcfelismerő MI-rendszerektől egyre kevésbé. A koronavírus-járvány ezen a területen is felpörgette a fejlesztéseket.
Fővárosi önkormányzati rendészek lezárják az óbudai Hajógyári-szigetre vezető K-hidat nagypénteken, miután a koronavírus-járvány miatt a fővárosi önkormányzat úgy döntött, a húsvéti ünnepek alatt zárva tartja a Margitszigetet, az Óbudai-szigetet és a Római-partot minden nap reggel 8 és este 10 óra között.
A csütörtök éjszaka megjelent kormányrendelet szerint a polgármesterek saját hatáskörben szigoríthatnak a nyitvatartásokon és helyben a kijárási korlátozásokon is.
A Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján Müller Cecília tisztifőorvos ismertette: az elmúlt 24 órában nagyobb mértékben nőtt a fertőzöttek száma, mint eddig. 1190 főt tartanak nyilván, aki a járvány kezdete óta megfertőződött...
Mind a 151 fertőzöttet a Korányi kórházba szállították a Pesti úti idősotthonból, függetlenül az egészségi állapottól – jelentette be Müller Cecília az operatív törzs pénteki tájékoztatóján. Az országos tisztifőorvos országos ellenőrzés rendelt el az idősotthonokban. Kiderült az is, hogy mostantól a dohányboltoknak is be kell zárniuk 15 órakor.
Egyebek mellett megjelentek a keretei a korábban bejelentett bérkiegészítéseknek is: így tesz hozzá az állam a kutató-fejlesztő tevékenységet végzők valamint a járvány miatt csökkentett munkaidőbe kényszerülő munkavállalók béréhez egy darabkát - írja a Privátbankár.hu.
Megkezdődött az idei egységes kérelmek beadása, amelynek eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy mind a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) falugazdászai, mind a gazdálkodók gyorsan alkalmazkodtak a koronavírus-járvány okozta szokatlan helyzethez - közölte az agrárkamara csütörtökön az Mti-vel.
A kezdeti lelkesedés már a múlté a szuperállampapír körül, a konstrukció hétről hétre egyre gyengébb értékesítési adatokat mutat, pedig az államnak nagyobb szüksége lesz most a lakossági papírok értékesítéséből befolyó pénzre, mint eddig valaha. A koronavírus terjedése jócskán átírta a lakossági állampapírok piacát is: a gazdasági megtorpanás kieső
Bár még van egy kis idő a húsvétig, töltött tojást nem csak az ünnepek alatt lehet készíteni. Újhagymával és retekkel tökéletes tavaszi reggeli lehet egy tál ízletes töltött tojásból.
A kommunikációs, kollaborációs rendszerek, a home office szolgáltatások iránt felfutott a kereslet az IT-piacon, de a koronavírus járvány okozta válság már érezteti negatív hatását ebben a szegmensben is. A kisebb, tartalékokkal nem rendelkező IT-cégeket, a fizikai rendszergazdai szolgáltatást nyújtó cégeket érinti súlyosabban a koronavírus járvány
Tilos lesz sétányokon, tóparton sétálni, tereken csak “áthaladni” lehet, padokra ülni tilos, a Vásárcsarnokban csak 99-en tartózkodhatnak, az élelmiszer boltokon, piacokon, drogérián, patikákon, háztartási bolton, benzinkutakon kívül az üzletek zárva lesznek - így szigorít a hosszú hétvégére Dézsi Csaba András polgármester Győrben.