Több mint 116 millió maszkot rendelt a magyar kormány, ebből 31 millió már megérkezett. Szijjártó Péter külügyminiszter tájékoztatásából az is kiderült: segítettek Karácsony Gergelyéknek is 65 ezer maszkkal, és az ellenzéki fővárosi kerületeknek is.
9200 milliárd forintot biztosít a kormány a gazdaságvédelemre, a rövidített munkaidő esetén három hónapra a bér 70 százalát átvállalja, a kutatóknak, mérnököknek bérkiegészítést ad, a turizmust 600 milliárd forintból indítja újra, a cégek megmentését 2000 milliárd forintos kedvezményes hitellel segíti – derült ki Palkovics László innovációs és tech
Mióta Gerendás Péter nem állhat színpadra a koronavírus-járvány miatt, teljesen átalakította a közösségi médiás megjelenéseit. Most épp a „szomszédasszonyával” készített videót.
Robbanás történt egy háromszintes társasház felső emeletén Petőfibányán, a balesetben egy ember megsérült - közölte a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő kedden. Nagy Csaba elmondta: az eddig ismeretlen okból bekövetkezett...
A megújuló energiaforrások termelésében több korábbi rekord is megdőlt Magyarországon az első áprilisi hétvégén, és ebben különösen nagy szerep jutott a napenergiának.
Az elmúlt napok éjszakai fagyos időjárása nem múlt el következmények nélkül. Már világosan látható, hogy a kajszi termésének 70-100 százaléka odaveszett, de más növények is szenvedtek kisebb-nagyobb fagykárt. Az alma és a körte „királyvirágai” sérültek, a meggy és a cseresznye esetében inkább termésritkító hatása van a fagynak. A száraz március utá
Egy hónapja börtönben van Paraguayban Ronaldinho, s mivel a koronavírus-járvány miatt a dél-amerikai országban is szinte majdnem teljesen felfüggesztették az ítélkezést, kevés az esély arra, hogy a közeljövőben kiszabaduljon.
Világszerte felértékelődtek az eleve rohamosan fejlődő szimulátor bajnokságok. A világ leghíresebb sorozatainak versenyzői a virtuális versenypályákon küzdenek egymással és a
Sokan a négy fal között most ugyanúgy végzik a munkájukat, anyagi biztonságban vannak, mégis kétségekkel küzdenek: hogyha személyesen biztosan nem is mennek el shoppingolni, vásároljanak-e online. Van, aki a fertőzéstől tart, mások nem...
Az egész világot, így hazánkat is megrázó és kétségek, félelmek közt tartó koronavírus-járvány sokakban kínzó szorongást és stresszes állapotot idéz elő. Sokan tudatosan összpontosítanak a hírek, információk, kommunikációs napi híradások kiküszöbölésére. Ez az elutasító viselkedés nem feltétlenül helyes, hiszen az így gondolkodók ezzel alapvető, él
75 ezer diákot mentesítenek a nyelvvizsga kötelezettség alól, hiszen a gazdaságnak szüksége lesz a diplomás munkavállalókra - mondta Palkovics László innovációs miniszter, aki ismertette a koronavírus-mentőcsomag részleteit.
Enyhe javulást hozott a járvány miatt jelentősen meggyengült belföldi turizmusban a kínai halottak napja miatti hosszú hétvége Kínában - írja internetes oldalán egy keddi cikkben a China Daily kínai pártlap.
A Forma-1 irányítói vizsgálják annak a lehetőségét, hogy nézők nélkül rendezzék meg az idei futamokat. Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, miután a FIA egyeztetett a jogtulajdonosokkal és a csapatokkal...
Az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusán keresztül Romániából és Norvégiából érkezett orvosok és ápolók csoportját helyezte át a koronavírus-járvány által leginkább érintett olaszországi Milánóba és Bergamóba, hogy segítsék a járvány elleni küzdelemben részt vevő olasz orvosokat - jelentette be Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biz
Belátható időn belül nem fog az az Európai Néppárt a Fidesz tagságáról dönteni. A koronavírus nemcsak fizikailag teszi lehetetlenné, hogy több száz fő összegyűljön a politikai közgyűlésre, hanem ennél sürgetőbb feladatok is állnak az európai politikusok előtt - írja az EUrologus.
Több mint 15 ezer négyzetméteres szálloda kivitelezését kezdheti meg a Grabarics Kft. Szántódon, a cég korábban a Balaton egyik legnagyobb ingatlanfejlesztésének, a BalaLand Residence-nek végezte az építési munkálatait - írja a Magyar Építők.
Megjelent a Magyar Közlönyben a miniszterelnök által hétfőn bejelentett költségvetést érintő módosításokról szóló kormányrendelet, amelynek nyomán három új, a koronavírus-járvány elleni védekezést segítő, illetve a járvány gazdasági hatásait orvosló alap jön létre.
Újabb jelentős gazdaságélénkítő csomagot jelentett be az olasz kormányfő hétfő este, amely 200 milliárd euróval a vállalkozások belföldi forgalmát, további 200 milliárddal az exportot kívánja segíteni garanciatámogatott hitelekkel a koronavírus-járvány okozta vészhelyzetben.
Németországban egyelőre nincs elég szájmaszk, ezért nem teszik kötelezővé a hordást. A szövetségi és tartományi szint között egyre több ellentét feszül.
Romániában jelentősen megugrott az új koronavírusos súlyos esetek száma - derült ki a stratégiai kommunikációs törzs által kedden kora délután közzétett összesítésből.