Az IHME felmérése szerint Olaszországban országosan tetőzött a járvány, a lenullázódás pedig május 19-én várható, ha továbbra is tiszteletben tartják a közösségi távolságtartást.
A Fidesz kommunikációs igazgatója közösségi oldalán azt írta: "a baloldali vezetésű önkormányzatok szolidaritásról beszélnek, de még a költségvetésük kevesebb mint 1 százalékát is sajnálják odaadni a járvány elleni védekezésre".
Hatszázhattal nőtt az elmúlt egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Olaszországban, amely elérte a 17 127-et - közölte kedd esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált...
Műtárgyakat és az azok eladásából befolyó teljes összeget ajánlották fel műgyűjtők az egészségügyben kitartó és kemény munkát végző Szent László Kórház, valamint a nehéz helyzetbe került Gödöllői Királyi Kastély megsegítésére - közölte Tüske Boglárka, a Gödöllői Királyi Kastély kommunikációs vezetője kedden az MTI-vel.
Az április végéig elrendelt oroszországi fizetett kényszerszabadság lerövidítéséről egy hét múlva lehet majd dönteni, az orosz vakcina tesztelése májusban kezdődhet meg - hangzott el Vlagyimir Putyin orosz elnök járványügyi szakemberekkel folytatott tanácskozásán.
Szlovákiában újabb 47 személynél diagnosztizálták a Covid-19 betegség kórokozóját, és így 581-re emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma az országban - jelentette be Igor Matovic miniszterelnök Pozsonyban kedden. A gyógyultnak...
A csontritkulás megelőzése akkor lehet eredményes, ha már fiatalkorban elkezdődik. A másodlagosan kialakuló, valamilyen egyéb alapbetegséghez társuló csontritkulás esetében az alapbetegség időbeni és megfelelő kezelése jelenti a hatékony megelőzést.
Több mint 4 százalékos növekedést ért el februárban a magyar ipar. Fontos, hogy a koronavírus-járvány miatt több gyár leállt, de nagyon sok folytatta a termelést. Az ágazat idei teljesítménye attól függ, mikor tud újra felfutni a termelés. A mostani kilátások szerint nem zárható ki, hogy két számjegyű lesz a visszaesés.
A DK elnöke közösségi oldalán azt írja, "a kormány eddigi intézkedései arról tanúskodnak, hogy nem értik sem a válság természetét, sem annak következményeit".
A tavalyi 4,9 százalékos éves gazdasági növekedés után idén a legjobb esetben is 1,4 százalékos visszaesésre számít Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. Csillapíthatja a visszaesés mértékét, hogy számos állami szektorban kétszámjegyű béremelésről állapodtak meg, illetve egyelőre nem álltak le az elmúlt években bejelentett nagy működőtőke
Globálisan 25 millió olyan állás került veszélybe a koronavírus-járvány miatt, amelyek szorosan kapcsolódnak a légi közlekedéshez - mondta Brian Pierce, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezető közgazdásza egy újságíróknak tartott videokonferencián.
Folytatódik a kedvező tendencia Ausztriában: az elmúlt 24 órában csaknem kétszer annyi embert nyilvánítottak gyógyulttá, mint ahányan megfertőződtek a koronavírussal. Az egészségügyi minisztérium által közölt adatok szerint hétfő óta 583 ember gyógyult meg, míg 332-en fertőződtek meg koronavírussal.
Teljesen felkészületlenek a tőzsdék arra, hogy milyen hosszú ideig tart majd a koronavírus krízis utáni normalizálódás – mondta el Steen Jakobsen, a Saxobank vezető közgazdásza a CNBC műsorán.
„A kormány egy hatalmas, nehézkes idióta. Néha szükségünk van egy hatalmas, nehézkes idiótára” – fogalmaz Ben Shapiro, az amerikai jobboldal véleményvezére, aki szerint Kínát nem lenne szabad ilyen könnyen felmenteni a világjárvány kirobbanásáért viselt felelőssége alól. Folytatódik Korona-gondolatok sorozatunk!
Minden szempontból rekordévet zárt az AutoWallis 2019-ben és a jó eredményekhez a vállalat mindhárom üzletága hozzájárult. A magyar tőzsde autós vállalata jó úton halad stratégiája megvalósításában, mely szerint 2024-ben árbevétele 130 milliárd forint fölé emelkedhet. A társaság konszolidált árbevétele 2019-ben 19 százalékkal 75,3 milliárd, EBITDA
Ha tartható a kormányzat határozott és gyors intézkedései nyomán kialakult kedvező járványhelyzet, elegendő humánerőforrással, ápolókkal, orvosokkal, rezidensekkel rendelkezik az ország a vírus leküzdéséhez - jelentette ki Kásler Miklós a köztévében.
Ma 75 ezer nyelvvizsga hiányában középfokú végzettséget igénylő munkakörben elhelyezkedett munkavállaló van Magyarországon. A Gazdaságvédelmi Akcióterv munkahelyteremtési programjának részeként ezt a 75 ezer diákot mentesítjük a nyelvvizsga kötelezettség alól, hiszen a gazdaságnak szüksége lesz a diplomás munkavállalókra, mondta Palkovics László in
Globálisan 25 millió olyan állás került veszélybe a koronavírus-járvány miatt, amelyek szorosan kapcsolódnak a légi közlekedéshez - mondta Brian Pierce, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezető közgazdásza egy újságíróknak tartott videokonferencián.
Elfogadott a szlovén parlament egy törvényjavaslatot, amely engedélyezi, hogy a képviselők online üljenek össze, amennyiben ez a koronavírus-járvány miatt szükségessé válik – jelentette be Igor Zorcic parlamenti szóvivő.
Hatszázhattal nőtt az elmúlt egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Olaszországban, amely elérte a 17 127-et - közölte kedd esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt 880-nal emelkedett, amely a legalacsonyabb adat március 10. óta.
E hét csütörtökön a Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzata élő beszélgetést közvetít a Facebookon Orbán Balázs miniszterhelyettessel, aki a koronavírus elleni védekezésről beszél majd jogi, kormányzati és gazdasági aspektusokból.
A helyi közösség tiltakozása és kitartása miatt egy időre megmenekült a fakivágástól a Határ útnál húzódó Kiserdő, és attól, hogy rajta keresztül húzódjon egy új gyorsforgalmi út.
A tetőpontjához közelít Ukrajnában a COVID-19 koronavírus-betegség terjedése - jelentette ki Makszim Sztepanov ukrán egészségügyi miniszter kedden a Telegram üzenetküldő csatornán közzétett videoüzenetében hozzátéve, hogy éppen ezért korai még az országos karantén feloldásáról beszélni.
A Trump-kormány készen áll arra, hogy újranyissa az Egyesült Államok gazdaságát, amint az ország egészségügyi szakértői ehhez hozzájárulnak, de az amerikaiak élete drasztikusan megváltozik majd – mondta el a Politicónak Larry Kulow, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója.
A tetőpontjához közelít Ukrajnában a koronavírus-betegség terjedése - jelentette ki Makszim Sztepanov ukrán egészségügyi miniszter kedden a Telegram üzenetküldő csatornán közzétett videoüzenetében hozzátéve, hogy éppen ezért korai még az országos karantén feloldásáról beszélni.
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon kedden, a befektetők kedvezően fogadták a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának döntéseit.
Megjelent az új típusú koronavírus az örmény ellenőrzés alatt álló, vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban is, Azerbajdzsán pedig hat mobil kórházat épít saját betegei kezelésére. A nap folyamán bejelentették, hogy Abháziában is van fertőzött.
Törökországban kedden rekordmértékben, egy nap alatt 3892-vel nőtt az új típusú koronavírussal diagnosztizáltak száma, amely így a járvány helyi megjelenés óta 34 109-re emelkedett - derült ki a török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján közölt adatokból.
Újra bevezetik Magyarországon a kiskereskedelmi különadót, amelyet a járvány elleni védekezéshez létrehozott alapban használnak fel. A multinacionális kereskedelmi láncok ezen a jogcímen évente 36 milliárd forintot fognak fizetni. Az adó...
Az új koronavírus okozta Covid-19 betegségből már felépült páciensek vérében lévő antitestek egyetlen adagja életeket mentett koronavírussal súlyosan fertőzött 10 beteg esetében kínai kutatók tanulmánya szerint. Az amerikai...