2020. április 3. péntek

ápr. 3
19:12
Izomautó kicsiben – Dodge Charger LEGO kockákból (Autónavigátor)
Még ha nem is vagy Halálos iramban rajongó, maga a Dodge Charger egy örök klasszikus izomautó, ami LEGO építőelemekből összerakva
ápr. 3
19:18
Nagyon sokan halnak meg Olaszországban még mindig (Infostart)
Nem csökkent a halottak száma az utóbbi napban sem Olaszországban.
ápr. 3
19:18
F1-híradó – 04.03.: Minél több versenyt akarnak a csapatok (F1világ)
Hétfőn folytatják az egyeztetéseket a krízishelyzet kezeléséről a Forma-1 csapatai. Az F1Világ pénteki híradójában emellett szó lesz arról is, az Alfa Romeo csapafőnöke szerint nem szerepel a lehetőségek között az, hogy idén nem állnak rajthoz. Silverstone akár több versenyt is hajlandó lenne megtartani.
ápr. 3
19:18
Széchenyi Kártya: elérte a szerződött hitelösszeg a 2450 milliárd forintot (Portfolio)
A Széchenyi Kártya Program keretében a 2002-es indulástól idén március végéig 408 ezer hiteligényt fogadtak be, a létrejött hitelügyletek száma már több mint 305 ezer, a szerződött hitelösszeg pedig elérte a 2450 milliárd forintot - tájékoztatta a KAVOSZ Zrt. pénteken az MTI-t.
ápr. 3
19:18
Öten fertőződtek meg koronavírussal egy budapesti idősek otthonában (SzMo)
További 13 embert kezelnek a betegség gyanújával a X. kerületi Pesti úti intézményben.
ápr. 3
19:21
Nem csökkent a halottak száma az utóbbi napban sem Olaszországban (HírTV)
Még mindig hétszáz felett van Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban naponta elhunytak száma.
ápr. 3
19:21
Továbbra is arra kérik Vuhan lakóit, maradjanak otthon (Ripost)
Kínában el akarják kerülni a koronavírus-járvány második hullámát.
ápr. 3
19:27
Hatalmas bejelentést tett a magyar olimpikon (Infostart)
Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó megváltoztatta közelmúltbeli elhatározását, és a tokiói ötkarikás játékok elhalasztása ellenére mégsem vonul vissza.
ápr. 3
19:27
Példaértékű felajánlást tett Galambos Lajos (Promotions)
A népszerű előadó igazán kitett magáért.
ápr. 3
19:31
Tömeg-lélegeztetőgépet fejlesztenek az Óbudai Egyetemen (ATV)
Tömeg-lélegeztetőgépet fejlesztenek az Óbudai Egyetemen a koronavírus elleni védekezéshez. A műszer alkalmas lenne egyszerre több kritikus állapotban lévő beteget is ellátni. Az intézmény innovációs központjának igazgatója Híradónknak elmondta: céljuk, hogy az eszköz két hónapon belül alkalmazható legyen, és már felvették a kapcsolatot az Operatív
ápr. 3
19:31
Maradj Otthon! fesztivál: megmutatta a kisfiát a magyar énekesnő (Ripost)
Sena Dagadu kisfia tavaly októberben született meg, a fesztivál keretein belül a kisfiút is megcsodálhatták a rajongók.
ápr. 3
19:31
Több koronavírusos beteget diagnosztizáltak egy fővárosi idősotthonban (Ripost)
Az intézményből a fertőzött betegeket kórházba szállították, egyidejűleg járványügyi zárlatot rendeltek el.
ápr. 3
19:33
Változás lesz a hétvégén a HÉV-vonalán (Infostart)
Pótlóbusz jár a hétvégén a H5-ös HÉV vonalán a Batthyány tér és Kaszásdűlő között.
ápr. 3
19:33
Újabb szerelem az Exatlonban? Izzik a levegő Pap Dorci és Kempf Zozo között (Ripost)
A Kihívóknak szemet szúrt a fiatal lány viselkedése.
ápr. 3
19:36
Gyengült a forint (ProfitLine)
Gyengült a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben pénteken késő délután a reggeli szintekhez képest.
ápr. 3
19:36
Napi cukiság: Gyerekek interjúvolták meg Rashfordot (Sport365)
A Manchester United csatára elárulta azt is, hogy mi a véleménye a városi riválisról.
ápr. 3
19:39
Napok óta hétszáz felett az elhunytak száma Olaszországban (ATV)
Még mindig hétszáz felett van Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban naponta elhunytak száma, amely a járvány helyi megjelenése óta elérte a 14 681-t - közölte péntek esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt elenyésző mértékben csökkent az elmúlt napi 2477-hez képest 2339-
ápr. 3
19:39
Több vidéki piac is újranyit: mostantól itt is vásárolhatsz (Pénzcentrum)
Újabb piacok nyitnak ki megfelelő óvintézkedések mellett vidéken, ahol az önkormányzatok gazdaságvédelmi intézkedésekkel igyekeznek segíteni a helyi termelőket és vállalkozásokat, valamint azokat, akik a koronavírus-járvány miatt elvesztették...
ápr. 3
19:39
Igaz történet: a legviccesebb erotikus kalandom (Glamour)
A szerelem komoly dolog, de nem mindig
ápr. 3
19:39
Káel Csaba: Segélyalappal segítik a szabadúszó filmeseket (Igényesférfi.hu)
Mint mindenhol, a filmiparban is jelentős érvágás a kialakult helyzet, hiszen ez a művészeti ágazat jelentős a gazdasági életben – fogalmazott a kormánybiztos.
ápr. 3
19:39
Lottózni otthon is lehet (Tiszta Jövő)
Biztonságos lottózási ötletek otthonra - #lottózzotthon
ápr. 3
19:39
Olaszország: még mindig több mint 700 ember hal meg naponta a koronavírus miatt (SzMo)
Az országban már napi 40 ezer tesztet végeznek, hogy kiszűrjék a fertőzötteket.
ápr. 3
19:41
Önsértés - mi áll a háttérben? (Glamour)
Egy komoly, és gyakran rejtett súlyos probléma
ápr. 3
19:45
Az alábbi filmes teszten csak a legnagyobb rajongók tudnak max pontszámot szerezni (Joy)
Nem is olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik!
ápr. 3
19:45
A nyugati rendszer olyan autoriter lesz, mint a kínai – Peter Sloterdijk a karanténok koráról (Képmás)
A „politikai-orvosi komplexum” számára az előremenekülés az egyetlen módja annak, hogy elhárítsák maguktól a hibáztatást – mondja Peter Sloterdijk a mai európai karanténkorszakról. A Németország egyik vezető gondolkodójának számító filozófus szerint túlzásba estünk a védekezéssel és az elzárkózással, és mivel „mindenáron el akartuk kerülni az ismer
ápr. 3
19:48
Orbán Viktor és az operatív törzs megdobja a forgalmat (Infostart)
Tovább nőtt az adat- és hangforgalom a magyarországi mobilszolgáltatók adatai szerint, a közoktatásban március 16-tól bevezetett digitális munkarend és a sok helyen életbe léptetett távmunka miatt.
ápr. 3
19:48
Nincs bizonyíték arra, hogy a maszk egészségesek általi viselése fékezi a járványt (Portfolio)
Nagy-Britannia nem fogja a maszk viselését általánosan előírni – jelentette ki Jonathan Van-Tam , az angol egészségügyi hivatal alelnöke.
ápr. 3
19:51
Edényeken, fedőkön, flakonokon zenélnek világszerte az ütősök (Tiszta Jövő)
A meghívásos alapon működő Percussion Challenge elnevezésű akcióban egymást hívják ki a fiatal ütősök.
ápr. 3
19:55
Tömeg-lélegeztetőgépet fejlesztenek az Óbudai Egyetemen (Portfolio)
Tömeg-lélegeztetőgép fejlesztésén dolgoznak az Óbudai Egyetemen. A műszer alkalmas lenne egyszerre több kritikus állapotban lévő beteget is ellátni. Az intézmény innovációs központjának igazgatója az ATV Híradójának elmondta: céljuk, hogy az eszköz két hónapon belül alkalmazható legyen.
ápr. 3
19:57
Mozogj otthon! – Tévétorna indul hétfőtől (Igényesférfi.hu)
A gyógytornászok csak olyan gyakorlatokat mutatnak be, amelyek figyelembe veszik a legidősebbek lehetőségeit is, de a fiataloknak is hasznosak és érdekesek.
ápr. 3
20:00
Nagyon megugrott az adatforgalom a távmunka, a filmezés, a játékok miatt (Privátbankár)
Tovább nőtt az adat- és hangforgalom a magyarországi mobilszolgáltatók adatai szerint. Ennek oka a közoktatásban március 16-tól bevezetett digitális munkarend és a sok helyen életbe léptetett távmunka, az otthoni tanulás.
ápr. 3
20:03
Üdvözli az ellenzék az egészségügyi dolgozók plusz juttatását (ATV)
500 ezer forintnyi plusz juttatást kapnak az egészségügyi dolgozók, még ebben az évben - erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt az állami rádióban. A Magyar Orvosi Kamara és az ellenzék is üdvözölte a döntést, ugyanakkor szeretnék, ha a miniszterelnök egyértelművé tenné kijelentését: mikor, pontosan mennyit és készpénzben vagy utalványban fizetn
ápr. 3
20:06
Péksuli Szabival: medvehagymás hatfonatú kalács húsvétra (Mindmegette)
ápr. 3
20:06
Még mindig több mint 700 koronavírusos beteg halt meg Olaszországban egy nap alatt (Kripto Akadémia)
A járvány már több mint 14 ezer életet követelt az országban.
ápr. 3
20:06
Trump ügyes tőzsdés - bemondta - szárnyal! (ProfitLine)
A WTI közeli határidőre 24,2 dollárig emelkedett, miután tegnap Trump elnök elhintette a piacon, hogy az olajtermelők több mint 10 millió hordóval csökkentik napi kitermelésüket.
ápr. 3
20:06
A Nemzet Sportolói is csatlakoztak az adománygyűjtéshez (Sport365)
A koronavírus-járvány leküzdésére fogtak össze a legendák.
ápr. 3
20:08
Elronthatatlan élesztőmentes pita (Mindmegette)
ápr. 3
20:09
Sorra szegik meg a korlátozásokat a horvátok, a rendőrök nem győznek büntetni (Pénzcentrum)
A horvát rendőrségnek egyre több esetben kell intézkednie a kijárási korlátozás megszegése miatt - mondta el Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője pénteki sajtótájékoztatóján. A rendőrség 45 vendéglátóhelyet...
ápr. 3
20:09
Védőnőket képeznek át a lélegeztetőgép használatára Szegeden (SzMo)
A Szegedi Tudományegyetem minden egészségügyi dolgozója önkéntes alapon vehet részt a tanfolyamon.
ápr. 3
20:09
Ronaldo két éve olyan gólt lőtt, hogy állva tapsolták – mutatjuk (Promotions)
Több tízezer szurkoló csettintett elismerően a portugál gólját követően.
ápr. 3
20:10
Rizses hús másképp (Mindmegette)
ápr. 3
20:11
Koronavírus: 70 világító szívvel köszöni meg Szeged a lakók önfeláldozását (SzMo)
A szívek addig maradnak az Anna-kútnál és a Tisza Lajos körúton, amíg a rendkívüli helyzet véget ér.
ápr. 3
20:15
Meghalt Bill Withers, az Ain't No Sunshine és a Lean On Me előadója (Képmás)
Az 1970-es évek ünnepelt soulénekese, az Ain't No Sunshine és a Lean On Me című legendás dalok szerzője és előadója nyolcvanegy éves volt.
ápr. 3
20:15
Koronavírus: hogyan kezeljük magunkat, ha nincsenek súlyos tüneteink? (SzMo)
Néhány apróságtól eltekintve ugyanazt kell csinálni, mintha influenzásak lennénk.
ápr. 3
20:18
Ennyit számít, ha állandóan otthon dolgozunk, netezünk, filmezünk, játszunk (Menedzsment Fórum)
Tovább nőtt az adat- és hangforgalom a magyarországi mobilszolgáltatók adatai szerint. Ennek oka a közoktatásban március 16-tól bevezetett digitális munkarend és a sok helyen életbe léptetett távmunka, az otthoni tanulás.
ápr. 3
20:18
Ungvári kitart az olimpiáig (Sport365)
Olimpikonunk mégsem vonul vissza.
ápr. 3
20:18
Továbbra sem enyhül az olasz helyzet, 766 halott egy nap alatt (Portfolio)
Továbbra is hétszáz felett van az új típusú koronavírus-járványban naponta elhunytak száma Olaszországban – jelentette be az olasz egészségügyihatóság.
ápr. 3
20:21
A fél ország home office-ban: nagyot nőtt az adat- és hangforgalom (Pénzcentrum)
Tovább nőtt az adat- és hangforgalom a magyarországi mobilszolgáltatók adatai szerint, a közoktatásban március 16-tól bevezetett digitális munkarend és a sok helyen életbe léptetett távmunka miatt. Budai J. Gergő, a Vodafone...
ápr. 3
20:22
Éric Zemmour is Orbán Viktor mellett foglal állást (Képmás)
Orbán Viktor mellett foglal állást az egyik legismertebb európai politikai elemző – írja az Origo.
ápr. 3
20:24
Így vágd le a hajad otthon egyedül: szuper trükkök minden frizurához (Ripost)
Eszedbe sem jutott mi történik, ha bezár a fodrászod a COVID-19 vírus idején? Íme, a megoldás, hogyan csinálj szalont az otthonodból.

Keresés