Londoni pénzügyi-gazdasági elemzők egybehangzó friss előrejelzései szerint súlyos recesszióban tölti az idei évet a világgazdaság az új koronavírus okozta járvány miatt, és a borúlátó prognózisokat is lefelé ható kockázatok terhelik.
Tizenhat útvonalon indítja el újra járatait Budapestről a Wizz Air májusban, a debreceni járatok csak júniusban indulhatnak el - írta kedden az Airportal.hu légiközlekedési szaklap a légitársaságtól kapott tájékoztatásra hivatkozva.
Az idény március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de a világjárvány miatt röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben.
Hat hónappal az amerikai elnökválasztás előtt a demokraták várható elnökjelöltje, Joe Biden jelentős előnnyel vezet az újraválasztásáért induló republikánus Donald Trump elnök előtt egy új országos felmérés szerint.
Az elmúlt hetekben rengeteget lehetett hallani arról, hogy a világ vezető autógyártói hatalmas erőfeszítéseket tesznek azért, hogy dolgozóiknak olyan munkakörülményeket teremtsenek, amelyeknek köszönhetően maximálisan biztosított az egészségük védelme a koronavírus-járvány közepette is az üzemekben és az odavezető utakon. Kívülállóként természetese
Hogyan áll félidőben a Fidesz-Kdnp népszerűsége a rendszerváltás utáni kormányokéval összevetve? Végleg összeomlott-e az Mszp, és ki lehet az ellenzék vezető ereje 2022-ben? Molnár Balázs, az Alapjogokért Központ kormányzáskutatási projektjének vezetőjét kértük fel aktuálpolitikai gyorselemzésre.
A szállítmányozási szektor 10-30 százalékos visszaesését tapasztalják az iparág szereplői idén áprilisban a tavalyi adatokhoz képest. A Magyar Szállítmányozók Szövetsége kérdőíves felmérésében arra volt kíváncsi, hogy tagjai...
Sokan betelefonálnak az Országos Mentőszolgálathoz, hogy engedélyt kérjenek tőlem a boltba menéshez – mondta Győrfi Pál a Spirit FM Karantrécs című műsorában. Az OMSZ szóvivője arról is beszélt, hogy a kommunikációs kampány kezdete óta szinte tíz métert sem tud megtenni úgy az utcán, hogy ne szólítanák le: „Tudom, tudom, már hazafelé megyek.”
Nincs megállás az olaj árfolyamának szakadásában, a júniusi WTI idén már értékének több mint 80 százalékát veszítette el. Vészesen fogynak a világ tárolókapacitásai, és egyelőre még nem látszik a fény az alagút végén. Az...
Az a Szabadics Zoltán az igazgatósági elnök a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) alá tartozó Balatoni Hajózási Zrt.-ben, akinek szállodafejlesztő cége 1,7 milliárd forintot kapott az MTÜ-től.
Az MNB véglegesen megtiltotta egy budapesti és egy indonéz lakosnak, továbbá 2 külföldi székhelyű hozzájuk köthető cégnek, hogy a továbbiakban engedély nélküli portfóliókezelést végezzenek. Az MNB a jogosulatlan tevékenységek miatt...
A PannErgy legnagyobb szolgáltatási helyszínein, Miskolcon és Győrben a lakóközösségekkel kötött megállapodás szerint leállt a távfűtési szolgáltatással - írja a vállalat a Budapesti Értéktőzsdén közzétett tájékoztatójában.
Egy dél-olasz sziget állja a repülőjegy felének; minden harmadik, szálláson töltött éjszakának és a látványosságok belépőjének költségeit az idegenforgalom felpörgetésének érdekében.
A hétfői 333 után kedden 382 halálos áldozatot regisztráltak Olaszországban, a koronavírus-járvány európai epicentrumában. A mérsékelt emelkedéssel együtt is sokkal jobban festenek már a napi adatok, mint pár hete.
New York 160 kilométernyi utcáját lezárják az autók és teherautók elől a koronavírus-járvány alatt, emellett kibővítik a járdákat és kerékpárutakat is kiépítenek - közölte Bill de Blasio polgármester.
Éles vitát váltott ki a német szövetségi törvényhozás elnöke, amikor egy interjúban megkérdőjelezte az élethez való jog feltétlen elsőbbségét. Wolfgang Schäuble, a Bundestag irányítója a koronavírus járvány elleni intézkedések kapcsán úgy fogalmazott, hogy ha valami, akkor csak az emberi méltóság nevezhető „abszolút értéknek”.
New York 160 kilométernyi utcáját lezárják az autók és teherautók elől a koronavírus-járvány alatt, emellett kibővítik a járdákat és kerékpárutakat is kiépítenek - közölte Bill de Blasio polgármester.
„Tíz betegből kilenc már meghalt azok közül, akiket a közelmúltban hazaküldtek a fővárosi kórházakból” – nyilatkozta portálunknak Németh Athina ápoló, aki az elbocsájtottak közül tíz súlyos beteg ellátását ingyen vállalta. Mint ismeretes, a kormány 38 ezer kórházi ágyat szabadított fel, számítva a koronavírus-járvány berobbanására. Az intézkedés b
A lengyel gazdaság idén 3,4%-kal zsugorodik, a költségvetési hiány pedig a GDP 8,4%-a lesz – áll a lengyel kormány hivatalos előrejelzésében, amit az Európai Bizottságnak küldenek. A Reuters által megszerzett dokumentum alapján így nagyot ugrik majd a lengyel adósságráta is.
Jelentkezett Híradónknál egy Svájcban élő magyar hölgy, aki koronavírus gyanúval került kórházba Budapesten. Majdnem 3 órát várt a mentőre az utcán, aztán negyedmagával utaztatták órákon keresztül. A kórházban egy olyan beteggel került egy szobába, akiről tudhatták, hogy koronavírus fertőzött.
Ismét a lakáshitelesek feje felett a pallos árnyéka, az MNB monetáris szigorításainak hatására ugyanis évek óta nem látott szintre ugrottak a bankközi kamatlábak. Így májustól megemelkedhetnek a 3, 6 és 12 havi BUBOR alapú lakáshitelek...
Görögország május 4-től fokozatosan feloldja a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bevezetett szigorításokat - jelentette be kedden Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök a közszolgálati televízióban nyilatkozva.