A könyvesboltok már márciusban 65-70 százalékos forgalomkiesést szenvedtek el, most pedig már ki sem nyithatnak. Így drámai helyzetbe került a magyar könyvszakma - mondta az InfoRádiónak Kocsis András Sándor, a Kossuth Könyvkiadó igazgatója. A kiadók online csatornákkal, és árkedvezményekkel próbálnak túlélni, de állami segítségre is szükségük lenn
Újabb módszerrel próbálkoznak a koronavírus-járvány okozta félelmet kihasználni a csalók; akár a bejelentkezési adatok is veszélybe kerülhetnek - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kibervédelmi Intézet a honlapján.
Rengeteg magyar ember életében hozott a koronavírus-járvány hirtelen jött, hatalmas változásokat, sajnos már most ezrek vesztették el a munkájukat, pedig még jó eséllyel közel sem vagyunk a járvány végéhez. Ilyen helyzetben előfordulhat, hogy a rendszeres megtakarításunkat nem tudjuk fizetni, sok esetben tudunk viszont a szolgáltatónktól valamilye
A testi és lelki feltöltődésről szól a Barbie forgalmazója, a Mattel legfrissebb, rengeteg kiegészítővel kapható babakollekciója. Az új sorozat darabjai játékos formában, jógával, meditációval vagy épp habfürdőzéssel mutatják be az önmagunkra fordított, minőségi idő fontosságát. A különleges kollekció darabjai már Magyarországon is megvásárolhatók.
Sorra mondják vissza az albérleteket az egyetemisták országszerte, a távoktatás miatt ugyanis sokan hazaköltöztek. Az albérletekben már szinte csak a külföldi diákok maradtak.
A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában az eredetileg március 23-tól április 3-ig bejelentett leállást további két héttel meghosszabbítja - közölte a vállalat kommunikációs vezetője kedden az MTI-vel.
A gyári leállások közel 1,1 millió munkavállalót érintenek az Európai Unióban, a várható termeléskiesés pedig megközelíti az 1,2 millió autót. Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) előrejelzése szerint hazánkban mintegy 30 ezer embert érintenek közvetlenül a gyárleállások, míg a termeléskiesés megközelíti a 35 ezer járművet. Amennyiben a járvány
Nem csak arról kérdezték a Szent Imre kórházba érkező betegeket, hogy jártak-e fertőzött országban, hanem arról is, kezelték-e őket az intézmény két osztályán – tudta meg lapunk.
Megérkezett szerda este New Yorkba az az orosz teherrepülőgép, amely maszkokat és egyéb orvosi felszereléseket vitt segítségül az amerikai világvárosba a koronavírus-járvány elleni harchoz - adta hírül az orosz ENSZ-képviselet.
Derűs kilátásokra ébredtünk ma reggel. A sok napsütés mellett főként délen kevés fátyol- és gomolyfelhőre számíthatunk. Csapadék nem lesz. A délire, délnyugatira forduló szelet helyenként élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 11 és 14 fok között valószínű. Késő estére általában -1 és +5 fok közé csökken a hőmérs
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2020/14. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten 3 telitalálat is született, így a 15. héten a várható főnyeremény 40 millió forint lesz. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben...
Rohamtempóban fejlődött Magyarországon az üzleti szolgáltató szektor, a BSC, jelenleg 120 üzleti szolgáltató központ működik az országban, nagyjából 55 ezer embernek adva munkát. Utánajártunk, milyen hatása lesz a koronavírus-járványnak a szektorra, hogyan reagáltak a cégek, milyen lépéseket vezetnek be és vajon terveznek-e leépítéseket.
Szerdán délután Ron DeSantis floridai kormányzó - napokig tartó vonakodás után - aláírta a kijárási korlátozásokat előíró rendeletet. Ez harminc napra szól, és a déli tagállam egész területére érvényes. Egy nappal korábban ugyanő még úgy nyilatkozott, hogy nem készül ilyen döntésre, mert "a Fehér Ház még nem szólt".
Eredményesen zárta a 2019-es évet az OTT-ONE Nyrt., árbevétele ugyanis m2 8eghaladta a 2,8 milliárd forintot, amely csaknem hetven százalékkal, összesen több mint 1,1 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbi adathoz képest. A Budapesti Értéktőzsde Standard Kategóriájában jegyzett technológiai vállalat nettó eredménye az elmúlt évben 204 mil
Dr. Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti Centrum kórház (Szent László Kórház) főigazgatója a vele készült interjúban kiemelte a kórház dolgozóinak szakmai felkészültségét, áldozatkészségét és kitartását.
A járatsűrítés célja, hogy egyetlen vonalon se legyen nagyobb a járművek kihasználtsága a nemzetközi gyakorlatban is alkalmazott 30 százaléknál, azaz az utasok tartani tudják a megfelelő távolságot egymástól.
Pénteken a sok napsütést kevés gomolyfelhő zavarja, de ezekből a felhőkből sehol sem alakul ki csapadék. Az északnyugati szél néha megélénkül. 15 fok köré erősödik a nappali felmelegedés. Hétvégén továbbra is sok napsütésre van kilátás, csak néha növekszik meg a felhőzet. Elvétve kisebb zápor előfordulhat. Az északkeleti szél gyakran lesz élénk. Dé
Mától gyakrabban közlekedik több fővárosi közösségi közlekedési járat annak érdekében, hogy a koronavírus-fertőzések megelőzése érdekében az utasok kellő távolságban lehessenek egymástól a járműveken.
Nehezen érthető a hazai döntéshozók késlekedése, amikor már nemcsak Németország, hanem olyan országok is, mint Románia vagy Szlovákia már két hete bejelentették a munkavállalói bérek nagy arányú támogatását - fejtette ki a Portfolio-nak adott gyorsértékelésében Fajcsák Gábor, akit arról kérdeztünk, milyen várakozásokkal tekint a jövő hétre várható,
Csütörtök reggeltől ismét használhatják a magyar és a szlovén állampolgárok a bajánsenyei és a kétvölgyi határátkelőket - jelentette be Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.
Magyarországon 525-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt négy „krónikus betegséggel” küzdő idős beteg. Az elhunytak száma ezzel 20 főre nőtt, de 40 főre emelkedett a gyógyultak száma is – adta hírül a járványhelyzetről tájékoztató kormányzati honlap szerda reggel. Fővárosi és megyénkénti bontásban közzétették az „igazolt koronavíru
Mától gyakrabban közlekedik több fővárosi közösségi közlekedési járat annak érdekében, hogy az utasok kellő távolságban lehessenek egymástól a járműveken a koronavírus-fertőzések megelőzése érdekében.
Nagy pénzeket várt Magyarország a szankciók alól szabaduló Irántól, a kormány ösztöndíjakkal, tartózkodási engedélyekkel is próbálta megolajozni a kapcsolatokat. Majd a világpolitika és a koronavírus mindent megváltoztatott.
Ne maradj le a legfontosabb eseményekről, a Pénzcentrum percről percre közvetít a koronavírus-járvány elleni harc aktuális állásáról, és az egészségüyi válság gazdasági hatásairól.2020.04.02 09:45Koronavírus: a főváros és Pest...
Nem járt külföldön, se nagy társaságban, mégis megkapta a koronavírust Barta Sylvia. A TV2 időjósa azonnal értesítette betegségéről a munkahelyét, s szigorú karanténba vonult. Még férjével és kislányaival sem érintkezik.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 585-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. 42 főre emelkedett a gyógyultak száma is. Az elmúlt 24 órában a kormányzati hivatalos portál nem jelentett a koronavírussal összefüggő halálesetet.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 585-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. 42 főre emelkedett a gyógyultak száma is.