Egy hónapja zajlik a digitális oktatás, sok családot nagyon megvisel a kialakult helyzet, melyben nem csak a járványhelyzet alakulása, a munkahelyeik elvesztése, de gyermekeik tanulmányi előmenetele miatt is aggódniuk kell. Pszichológus segítségével járt utána a Pénzcentrum, hogyan tudnak a szülők hatékonyan segíteni a gyerekeiknek.
Pénteken 11 órától állami felügyelet alá került a debreceni Kartonpack Dobozipari Nyrt. nevű tőzsdei társaság. A cég tulajdonosai és vezetői helyett kormánybiztos dönthet mindenről – írja a hvg.hu.
Magány, függőség, bizonytalanság, kiszolgáltatottság. Vidám és mostanában ismerős témákat dolgoz fel zseniális érzékenységgel, és rengeteg humorral a BoJack Horseman.
Spanyolországban egy nap alatt 5252-vel emelkedett az új típusú koronavírussal fertőzöttek és 585-tel az elhunytak száma - közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója online sajtótájékoztatóján pénteken Madridban.
A hajas fejbőr hasonló tulajdonságokkal bír, mint a test többi bőrfelülete: az elöregedett, elhalt hámsejteket folyamatosan újak váltják fel. Amennyiben a bőr hámlásának ritmusa normális, nem alakul ki túlzott sejtelhalás, és így a hámlás szinte észrevehetetlen.
200 millió euró értékű beruházást valósít meg a JYSK, amellyel egy új, regionális raktárbázist hoz létre Magyarországon. A nemzetközi bútorcég raktárépítési tenderét a Market Építő Zrt. nyerte el. A Pest megyei helyszínen elkezdődtek a kivitelezési folyamatok, a 20 focipálya területnyi épületkomplexum várhatóan két év múlva lesz készen - szerepel a
A Demokratikus Koalíció (DK) pénteken védőmaszkokat ajándékozott a Péterfy Sándor Utcai Kórház és Baleseti Központnak - jelentette be a párt két politikusa.
Kulisszatitkok a filmről. 26 év a kapuban, 70 percbe sűrítve. A legfontosabb kellékek: kapuskesztyű, szürke mackónadrág, tehetség, szorgalom, munka és kitartás.
Túlzás nélkül állítható, tömegek veszítik el a munkájukat ezekben a hetekben, és egyelőre még nem látszik, mikor tudnak elhelyezkedni újra. sokan sietnek a segítségükre, ám rengetegen vannak azok, akik kihasználják ezeknek az embereknek...
A kínai GDP-t negyedéves bontásban 1992 óta publikálja a helyi statisztikai hivatal, azóta egyszer sem volt még olyan, hogy a gazdaság zsugorodott volna, most azonban a koronavírus járvány miatt elrendelt korlátozások komoly visszaesést hoztak.
Belgiumban pénteken átlépte az ötezret a koronavírus-járvány okozta megbetegedésben elhunytak száma - jelentette be Emmanuel André, a belga közegészségügyi szolgálat szóvivője pénteken.
A globális kockázatvállalási kedv megnövekedése következtében korrigál az arany árfolyama, mely az elmúlt napokban igen szép emelkedésen van túl. Hosszútávon továbbra is stabilak a sárga nemesfém fundamentumai.
Újabb vállalatokhoz érkeznek honvédelmi irányító törzsek a lakosság biztonságos élelmiszer- és gyógyszerellátása érdekében - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken. Közleményük szerint ezen a héten tizeneggyel...
Az Országos Rehabilitációs Intézet dolgozói, a Magyar Kórházszövetség és a Semmelweis Egyetem Cserháti Péter mellett történt kiállása után az Egészségügyi Menedzserképző Központja is tájékoztatást adott ki az elbocsátott intézményvezető ügyében.
Korábban már írtunk arról, hogy az MNB lehetővé teszi, hogy a magyar befektetési alapok is részt vegyenek a jegybank hosszabb futamidejű fedezett hiteltenderein, de akkor még csak maximum egy éves futamidőről volt szó. A tegnapi közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében azonban a magyar alapokat a hosszabb futamidejű, tehát 3 és 5 éves tender
Három koronavírus tesztje is negatív lett Győr polgármesterének, aki így - két hét után - péntektől a megyeszékhely városházáján és a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban is elláthatja feladatait - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
Módosult az őstermelői igazolványok szabályozása, így az idei értékesítési betétlapok a veszélyhelyzetet követően is kérelmezhetők, automatikusan január 1-jéig visszamenőleges hatállyal - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken az MTI-vel.
A Graphisoft Park pénteki tájékoztatásában kiemeli, hogy a vonatkozó kormányrendelet megtiltotta a koronavírus járvány ideje alatt a nyilvánosan működő részvénytársaságok közgyűléseinek megtartását, helyette a társaság igazgatótanácsa jogosult dönteni a közgyűlés elé terjesztett határozati javaslatokban, amely döntésekkel szemben a részvényesek utó
Péntek estig gyengén felhős, csapadékmentes idő várható. Éjszaka azonban a Győr-Szeged vonal széles sávjában megnövekszik a felhőzet, és néhol zápor is előfordulhat. Szombaton a sok és vastagabb fátyolfelhő, illetve a gomolyfelhők mellett több-kevesebb (szűrt) napsütés várható, zavartalanabbul napos részek elsősorban az ÉK-i megyékben lehetnek. Az
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Festipay Készpénzmentes Fizetési Szolgáltatások Zrt. (Festipay) kötelezettségvállalását, amelynek eredményeként a fogyasztók a jövőben tisztességtelen befolyásolástól mentesen tudnak majd...
Erre azért van szükség, mert a korábbi tapasztalatok szerint a várható látogatódömping miatt az emberek közötti biztonságos távolságot nem lehetne fenntartani.
Heti 60 óra is lehet a katonák szolgálatteljesítési ideje, miközben a pszichikai alkalmasságukat nem vizsgálják. Az önkéntes katona pedig nem szerelhet le - döntött Orbán Viktor.
Egybehangzó pénteki brit sajtóbeszámolók szerint elmarad Beatrix hercegnőnek, II. Erzsébet királynő 31 esztendős unokájának májusra tervezett esküvője az új koronavírus okozta járvány miatt.
Az elmúlt hetekben rendkívül éles vita alakult ki a közgazdászok között: Kell-e helikopterpénz? Milyen a jó Kurzarbeit? Milyen piactisztító hatása van a mostani helyzetnek? Joggal kérdezheti az Olvasó, hogy miért merülnek fel egyáltalán ezek a kérdések. Ha az orvostudományban nagyon sok betegségre megvan a gyógyszer, akkor a közgazdaságtanban miért