Nagyon szívesen fogadunk bármilyen segítséget, de az uniós országokkal riválisok vagyunk a védőeszközök beszerzése ügyében. Erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A beszerzésekért óriási küzdelem megy – tette hozzá a külügyminiszter.
Szakmai befektető vásárolt tulajdonrészt az Appeninn Holding Nyrt.-ben, az eladó pedig a Mészáros Lőrinchez köthető Konzum II. Alap volt, amelynek így 0 darab részvénye maradt.
A Cyberg bejelentette, hogy a társaság 2020-as éves rendes közgyűlése nem kerül megtartásra. A kormányrendelet vonatkozó bekezdése értelmében a társaság igazgatótanácsa jogosult dönteni minden olyan kérdésben, mely a közgyűlési meghívóban napirenden szerepel, ideértve többek között a társaság éves beszámolójának elfogadását és az alapszabály módosí
Több vidéki városban 3D nyomtatóval készített arcvédő pajzsokkal látják el az orvosokat, egészségügyi dolgozókat, másutt ingyenes maszkokat osztanak a koronavírus-járvány elleni védekezést segítendő. Mutatjuk, hol és milyen védőfelszerelések...
Franciaországban megközelítette a 18 ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, az elmúlt 24 órában 753 fertőzött halt meg, de a kórházban ápolt betegek száma egymás utáni második nap csökkent, miután többen térhettek haza gyógyultan, mint ahány új beteg érkezett. Az adatok emelkedésének lassulása arra utal, hogy a járvány elérte a tet
Az Ensz csütörtöki figyelmeztetése szerint gyerekek százezrei halhatnak meg még az idei évben a koronavírus-járvány okozta globális gazdasági visszaesés következtében.
Nem maradt egy darab részvénye sem Mészáros Lőrincnek az Appeninn Holding Nyrt.-ben, miután a Konzum II. Alap eladta részesedését egy szakmai befektetőnek. Azért a fő tulajdonos Tiborcz István maradt.
A koronavírussal leginkább sújtott két spanyol régióban, Madridban és Katalóniában egyik percről a másikra ugrott meg 42%-kal a halottak száma - írja a Financial Times alapján a 444.
Nyolcvanegy évesen elhunyt Brian Dennehy amerikai színész, aki több ismert filmben, köztük a Rambóban játszott emlékezetes karakterszerepeket, főleg a nyolcvanas és a kilencvenes években.
Lengyelországban április 20-tól enyhítenek a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedéseken, az egészségügyi szabályok betartása mellett egyszerre többen tartózkodhatnak majd a boltokban és templomokban, újból megnyitják az erdőket, parkokat - jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő.
Az Európai Parlament plenáris ülésén a koronavírus-járvány elleni európai uniós stratégiát vitatták meg Brüsszelben, a képviselők egy olyan összehangolt megközelítésről tárgyaltak, amely lehetővé teszi az állampolgárok védelmét, illetve a válság gazdasági és pénzügyi következményeinek enyhítését.
Az Európai Parlament elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy „nem szabad hagyni, hogy az intolerancia és a hatalom kultúrája diadalmaskodjon az állampolgárok jogai felett.”
Romániában ismét felgyorsult az új típusú koronavírus-járvány terjedése: a csütörtök kora délutáni összesítés szerint 491-re emelkedett a 24 óra alatt igazolt új fertőzések száma, miután az utóbbi négy napon átlagosan 300 újabb fertőzést regisztráltak.
A kifejezés egy olyan reumatológiai betegségcsoportot jelöl, melybe több hasonló tünetekkel, laboratóriumi és genetikai eltérésekkel járó betegség tartozik.
Kínában tovább lassult az új lakások áremelkedése márciusban, jóllehet havi összehasonlításban ismét enyhe bővülést regisztráltak az új koronavírus-járvány megfékezését követően.