Márciusban 7 százalékkal, 456 milliárd forinttal csökkent a befektetési alapokban kezelt vagyon, a hónap végén a BAMOSZ-tagok együttesen 6024 milliárd forintot kezeltek - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi...
Óriási az előkészület a TV2 vasárnapi, élő jótékonysági gálája körül, amelyen sportolók és művészek együtt hívják fel a figyelmet az összefogás fontosságára.
Veszélyhelyzet idején az arra alkalmas vizsgaközpontok online is szervezhetnek nyelvvizsgát az április 10-én megjelent kormányrendelet alapján - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.
„Nem kell megvárni az utolsó pillanatot, amikor már teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy elkerülhetetlen lesz a katonaság bevetése a határokon” – fogalmazott Borut Pahor.
Meredeken zuhant a gazdasági aktivitás a koronavírus járvány közepette az Egyesült Államokban – derül ki a Fed Bézs Könyvéből. A legnagyobb ütést a szabadidő, a vendéglátás és a kiskereskedelmi szektor kapta.
Potenciálisan 400 ezer Covid-19 halottal számolnak Japánban, a távol-keleti ország kormánya ezért arra sürgette a lakosokat, hogy maradjanak otthon. Közben azonban nagy rajta a nyomás, hogy több pénzzel segítse ki az állampolgárokat.
A De Gaulle francia nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó 1767 fős legénységének több mint harmada fertőzöttnek bizonyult a koronavírus-teszt alapján - közölte szerda este a francia hadügyminisztérium hozzátéve, hogy az adatok még nem véglegesek.
Nem tartja meg április 17-re összehívott rendes közgyűlését az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. a koronavírus-járvány miatt - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
A De Gaulle francia nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó 1767 fős legénységének több mint harmada fertőzöttnek bizonyult a koronavírus-teszt alapján - közölte szerda este a francia hadügyminisztérium hozzátéve, hogy az adatok még nem véglegesek.
Kisgyermekek körében a légúti fertőzések egy részéért a respiratory syncitial vírus (RSV) tehető felelőssé. Felnőtt életkorban és a gyerekek egy részénél a fertőzés egy egyszerű nátha lezajlásához hasonló, ám csecsemőknél és kisgyermekeknél - különös tekintettel a koraszülött kisdedekre - a fertőzés komoly következményekkel járhat.
A vásárlásra vonatkozó kormányzati előírásokhoz hasonlóan a helyi piacokra is életkori időkorlátozásokat vezetett be több vidéki önkormányzat. A településeken védőmaszkokat osztanak, és általános fertőtlenítésbe kezdtek. Szolnokon...
Donald Trumpnak, az Egyesült Államok elnökének első számú egészségügyi tanácsadója szerint a koronavírus-járvány ellenére a profi amerikaifutball-liga, illetve a baseball-bajnokság (MLB) idei szezonja is megrendezhető, ám csak nézők nélkül.
A mikrozöldek apró kis zöldségnövénykék, amelyek a kifejlett növényekhez képest húsz-harmincszoros mennyiségben tartalmaznak immunerőstíő vitaminokat és tápanyagokat.
A Moszkvába behajtó összes gépkocsinál ellenőrzi szerdától a közlekedési rendőrség a digitális igazolvány meglétét - közölte az orosz belügyminisztérium fővárosi főcsoportfőnöksége. Oroszországban az elmúlt nap alatt több mint 3 ezerrel nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma.
A koronavírus okozta járvány megfékezésére irányuló korlátozások feloldásához elengedhetetlenül fontos, hogy hosszabb időn keresztül megbízható tesztadatok álljanak rendelkezésre - közölte az Európai Bizottság a koronavírus-tesztelési...
Elképesztően hasznos tanácsokat osztott meg koronavírus-ügyben dr. Papp Lajos szívsebész. A Pécsi Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára olyan intim részletekre is kitért, amikről eddig talán senki nem beszélt.
Alig töltötték be tizennyolcadik életévüket, máris kegyetlen tettre szánták el magukat a hevesi fiatalok. Már korábban is kerültek összetűzésbe a hatósággal.
A szerdai Magyar Közlönyben jelent meg az a határozat is, mely a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a látvány-csapatsportok támogatásának eltérő szabályairól kormányrendeletben intézkednek.
A szerdai Magyar Közlönyben jelent meg az a határozat is, mely a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a látvány-csapatsportok támogatásának eltérő szabályairól kormányrendeletben intézkednek.
Lesznek tapasztalatok, például a munkaszervezés kapcsán, amelyeket a krízis után biztosan beépítenek a stratégiai gondolkodásba. Az egyébként is automatizált folyamatok segítették a gyors áttérést az online munkavégzésre. Az üzletek bezására után pedig átszervezték a feladatköröket, hogy a munkavállalókat meg tudják tartani. Szeleczky Noémivel, a L
A simítózáras (lezárható) és sínzáras (önzáró) tasakok különösen sokrétűen felhasználhatók akár a háztartásban, akár az iparban, de a szállítmányozásban is. Nézzük, miért is olyan hasznosak és milyen tulajdonságokkal rendelkeznek!