A korábban becsültnél nagyobb összeggel, mintegy 314 milliárd dollárral csökken a légitársaságok árbevétele idén a tavalyihoz képest a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (Iata) előrejelzése szerint.
Az idei első két hónapban 70,86 százalékkal, 409 millió euróra csökkentek a külföldi közvetlen tőkeberuházások (FDI) Romániában a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a Román Nemzeti Bank.
Versenyfelügyeleti eljárás indult az ÉkszerTV egyik, kézfertőtlenítőt is értékesítő műsora miatt, a műsort készítő Emporia Style Kft.-vel, és a műsort közzétevő ATV Zrt.-vel szemben - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden az MTI-vel.
Több svájci lap is azt állítja, K. Gábor magyar tornaedző szexuálisan zaklatta 15 éves tanítványát Wilben. A férfi ellen hamarosan vádat emelnek, de a Borsnak tagadta, hogy bűncseleményt követett volna el.
A Kossuth -és Jászai Mari díjas színművész úgy érzi, ha elkapná, biztosan végezne vele a koronavírus. Így egy hónapja ki sem mozdult otthonról, s végre belekóstolt a nyugdíjas évekbe.
Egy nyaktól lefelé lebénult fiatalembert is kénytelen hazavinni családja az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetből (OORI), miután az Emberi Erőforrások Minisztériuma a járványhelyzetre való tekintettel úgy döntött, az egyes intézményeknek az ágykapacitásuk 60 százalékát fel kell szabadítaniuk.
Ép ésszel felfoghatatlan, mit érezhetett az a tűzoltó, aki egy mindennapos, számára rutinszerűnek mondható riasztás során indult menteni, ám a helyszínre érve azzal szembesült, hogy az édesapja lakásából árad a füst.
Egyre több hír szól újrainduló gyárakról, a termelést fenntartó intézkedésekről, illetve termékekről és szolgáltatásokról, amelyek a járvány idejére, de akár azt követően is használhatók lesznek.
Véget ért a tavaszi pontgyűjtő közösségi játékunk, melyben ismét rengetegen szálltatok versenybe a garantált nyereményekért. Eljött az idő, hogy ismét elkezdődjön a pontgyűjtés. Ismét értékes nyeremé...
Az egész világ figyelme a január óta a COVID-19 nevet viselő vírusra irányul. Rengeteg hír rendkívül eltérő tünetekről számol be, megjegyezve, hogy sokan észre se veszik, hogy átment rajtuk a betegség. De mégis mit lehet tenni akkor, ha valaki nagy eséllyel elkapta a koronavírust, és mekkora az esélye az újrafertőződésnek?
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nincs bizonyíték arra, hogy a tuberkulózis ellen gyermekkorban beadott védőoltás (BCG) megvédené az embereket a Covid-19 nevű vírussal szemben - olvasható kedden a szakosított ENSZ-szervezet honlapján.
Gépjárműbalesetek esetén a résztvevők közötti távolság tartására is alkalmas e-kárbejelentő használatát javasolja a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). A szövetség közleményében felidézte, hogy az e-kárbejelentő tavaly január óta teszi lehetővé a személyi sérüléssel nem járó gépjárműbalesetek digitális bejelentését, akár már a helyszínről is, me
A koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében országszerte több városban szabályozzák a piacok működését az idősek védelmében, és a húsvéti időszakra meghozott szigorítások közül is érvényben marad néhány.
Az orvosok és a szakmai szervezetek között sincs teljes egyetértés abban, hogy mindenkinek érdeme-e maszkot viselnie vagy sem. Bár határozott választ ebben a cikkben sem fog találni, az érvek megértésével talán sok minden világossá fog válni a maszkok viselésével kapcsolatban.
Többszáz darabos fotókollekciót tesz ingyenesen elérhetővé egy magyar fotóügynökség, hogy ezzel segítse az egészségügyi szervezetek, vállalatok, ügynökségek vagy akár a magánszemélyek kommunikációját a koronavírus idején. A GLIX fotóügynökség alapítói szerint mindannyiunk közös felelőssége a koronavírus-járvány elleni védekezés. Ahogy telnek a he
Indiában több mint egymilliárd embert érint a járvány miatt elrendelt kijárási tilalom. Európa számos országában meghosszabbították a korlátozásokat, ugyanakkor Spanyolországban bizonyos ágazatokban újraindulhat a munka. A francia elnök szerint kezd visszatérni a remény.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri az állatmenhelyeket működtető civil szervezeteket, hogy táplálékellátási probléma esetén vegyék fel a kapcsolatot valamelyik állatvédelmi ernyőszervezettel - írja a Nébih a honlapján.
Több ezer veszélyeztetett korú egészségügyi dolgozó eshetett ki a munkából a járvány miatt. A Pénzcentrum megkereste az ügyben az Eurostatot, és az uniós statisztikai hivatal által küldött adatok szerint a magyar eü-dolgozók csaknem...
A 100 megabit feletti szupergyors internet kapcsolat kiépítésére az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozások pályázhatnak május 6. és június 11. között, a beruházásokhoz igényelhető támogatás mértéke járásonként 5 millió forinttól 1,5 milliárd forintig terjed – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (
Több tucat “kamuportált” és hozzájuk kapcsolódó Facebook-oldalt üzemeltető hálózatot lepleztek le a rendőrök. Az elkövetők többek között a koronavírus magyarországi megjelenésével kapcsolatban közöltek valótlan cikkeket – tette közzé a rendőrség. Közleményük szerint többek között ilyenek voltak azok a cikkek is, amelyek azt a valótlan hírt terjeszt
Hihetetlenül édes gyerekrajzfilm:-) Mert elsősorban az, és az benne a szép, hogy a felnőttek újraélhetik a régi kedves, mesenézős nyári délutánokat. __GA__A nosztalgikus érzések mellett egyénileg is ...
Koronavírus-járvány ide vagy oda, az élet nem mindenhol állt le teljesen. Mészáros Lőrinc ugyanis egész patinás vállalkozással gyarapodott néhány héttel ezelőtt.
A koronavíurs-járvány gazdasági hatásait lehetetlen volt előre felbecsülni. Ez látszik is az előrejelzéseken - míg az egyes bankok, elemzőintézetek március elején még pár tized-százalékpontot módosítgattak lefelé a Magyarországra vonatkozó növekedési előrejelzésen 3,5-4%-ról, addig ugyanazok az elemzők három héttel később már -4%-os recessziót tart
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője a koronavírus-járvány elleni küzdelem arcaként tévében és interneten is napi rendszerességgel látható és ad hasznos tanácsokat. Nem csoda, hogy most a legtöbb interneten terjedő vicces képnek, azaz mémnek is ő a sztárja. A Ripost összegyűjtött 9 érdekességet, amit kevesen tudnak Győrfi Pálról.
Felettese azonnal felmentette a szolgálat alól azt a lánglovagot, aki egy rutinfeladatnak induló riasztás során elhunyt édesapját találta meg a lakásban.
Újabb sáskainvázió sújtja a kelet-afrikai térséget, miközben a koronavírus járvány miatt kijárási korlátozások vannak érvényben. A legsúlyosabban érintett országokban csaknem 20 millió ember élelemellátása van veszélyben van.
A Komárom-Esztergom megyei önkormányzat támogató döntésével hárommilliárd forintnyi beruházás valósulhat meg a Terület- és településfejlesztési operatív program keretében, az összeg kétharmadából a bölcsődéket fejlesztik - tájékoztatta a megyei közgyűlés elnöke az MTI-t.
Öt éven belül immár negyedszer lett az év legjobb globális részvényalapja az OTP Klímaváltozás 130/30 Alap. Ezt az alapot 2008 elején találta ki Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója, így tőle próbáltuk megtudni a siker titkát. A vele készült interjúból az is kiderül, vajon a koronavírus-járványból tanulva az emberiség felel
204 igazoltan koronavírusos beteg van a Pesti úti idősek otthonában, 10 lakó pedig meghalt - erről az országos tisztifőorvos számolt be. Müller Cecília azt is elmondta: a mai naptól elrendeli az ország valamennyi idősotthonának ellenőrzését. Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes emlékeztetett rá: a járványügy kezelése a járási hivatal tiszti
Kreatív megoldást talált a Groupama Biztosító a munkatársaknak szóló, sokéves hagyományra visszatekintő, közel ezer fős díjátadó esemény megrendezésére. A jelenlegi járványügyi helyzethez alkalmazkodva, rendhagyó módon, internetes gála keretein belül került sor a vállalat legjelentősebbnek számító éves belső rendezvényére: a beszédek és a díjak áta
Domokos László levelet írt a kórházparancsnokoknak, amelyben jelezte: a legfontosabb gazdálkodással kapcsolatos előírások betartásának követelménye nem értékelődhet le.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette kedden Washingtonban, hogy leállítja az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) nyújtott amerikai pénzügyi hozzájárulást, mert szerinte a szervezet nem megfelelően reagált a koronavírus-járványra.