Szombaton Kiskunhalason tartott ellenőrzést Orbán Viktor miniszterelnök, ahol megtekintette a mobil járványkórházat, egy védőruha-varróüzemet és a városi kórházat; tapasztalatairól ezúttal is a Facebook-oldalán közöl videókat - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Csak kapaszkodni akart a férfi, aki a francia hadsereg egyik beszállítójánál dolgozott. A repülést, amiből majdnem tragédia lett, a nyugdíjazása alkalmából kapta a kollégáitól.
Ismétli magát az élet, 2019 után idén is a szárazság okoz gondot a gazdáknak. Ha rövid időn belül nem lesz csapadék, akkor az komolyan veszélyezteti az őszi vetésű növények fejlődését, de a tavaszi vetést is hátráltathatja - mondta az InfoRádiónak Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke.
A koronavírus-fertőzések számának növekedését jelző görbe töretlenül emelkedik Belgiumban, ahol szombaton meghaladta a 28 ezret az igazolt esetek száma. Hollandiában egy nap alatt mintegy 1500-zal, Luxemburgban 108-cal emelkedett a jelentett esetek száma.
A Nemzeti Színház társulatának tagjai az egészségügyi előírásokat a legszigorúbban betartva, otthonukban rögzítették Babits Mihály Esti kérdés című költeményét, a felvételekből közös videó készült a költészet napjára.
Ha számba vesszük, hány alkalom van egy évben, hogy megkülönböztetett figyelemmel forduljunk a magyar kultúra felé, akkor nyugtázhatjuk, hogy nem lehet okunk panaszra. Ha azt vizsgáljuk, hogy a magyar társadalom mekkora hányada érdeklődik ezen ünnepek iránt és hányan vannak, akik csak ilyen alkalmakor, vagy még ilyenkor sem találkoznak a kultúrával
Két kompakt SUV. Mindkettő francia, sőt, tulajdonképpen mindkettő ugyanazon gyártó terméke, mégis ennél különbözőbbek nehezen lehetnének. A jól látható differenciák mellett a motorizáltság és a felszereltség is elkülöníti a tesztünkben szereplő Citroën C5 Aircross-t és DS7 Crossback-et – míg az egyik kézi váltós kisdízel, addig a másik automatás cs
A magyar kormány által bemutatott gazdaságvédelmi akcióterv kiemelkedik az Európai Unió országai által eddig bemutatott gazdaságélénkítő intézkedések közül. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. által gyűjtött adatokból az is jól látszik, hogy a magyar akcióterv méreteiben, léptékében és hosszú távú hatásaiban is a nagy gazdasági tartalékkal rendelkező e
Csaknem 8 ezer ember vesztette életét az új típusú koronavírus miatt az Egyesült Királyságban. Spanyolországban ez az adat már meghaladta a 15 ezret, míg Olaszországban 18 ezer fölött van az áldozatok száma. Továbbra is az Egyesült Államokban van a legtöbb koronavírussal fertőzött, akiknek a száma meghaladta a 466 ezret és országszerte több mint 16
Miközben az emberek döntő többsége kisebb-nagyobb intenzitással szorong a járvány kapcsán, vannak, akiknek a hangulata és mentális állapota határozott javulást mutat mostanában. Ők azok, akiket mindeddig nem értett (meg) a környezetük, furcsának tűnő viselkedésük és reakcióik láttán csak legyintettek. Most azonban, hogy mindenki szorong körülöttük,
Közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, miért váltotta le váratlanul Kásler Miklós a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház éléről Csernavölgyi István főigazgatót.
A koronavírus-világjárvány mindenkit aggodalommal tölt el, de különösen igaz ez a várandós kismamákra. Szombaton élőben válaszol az év nőgyógyászának választott orvos.
Sajnos a legtöbben még mindig legyinteken, ha az otthoni-, illetve az autós klímatisztítás szóba kerül, pedig óriási veszélyeket rejthet magában egy nem éppen karbantartott légkondi, főleg járvány idején.
A svájci igazságügyi hatóságok lezártak egy ügyet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi elnöke, Joseph Blatter ellen folyó vizsgálatok során.
A főpolgármester közösségi oldalán azt írta, a fővárosi koronavírus-szűrés a Rózsa utcai otthon 94 lakójából 60 idős lakónál mutatott pozitív eredményt. Négyüknek vannak tünetei, őket kórházba szállították, a többiek jól vannak.
A kényszerű karantén miatt kialakult távolság gyorsabban vetett véget a sztárpáros kapcsolatának, mint azt bárki hitte volna. Várkonyi Andrea elismerte, hogy alig négy hónap után külön utakon folytatják.
Egy hónapra elrendelte a Miskolci Járábíróság annak a nőnek a letartóztatását, aki a gyanú szerint szándékosan felgyújtott egy miskolci családi házat, hogy a lakókat megölje.
Japánban a hatóságok szombaton azt kérték a lakosságtól, hogy az önkéntes korlátozás jegyében ne menjenek bárokba, szórakozóhelyekre és éttermekbe, korábban csupán hét körzetben, így a tokióiban fordultak az emberekhez ilyen ajánlással. Több ázsiai országban emelkedett a fertőzöttek száma.
Március második felében kiürült Budapest, a közösségi közlekedésben 80-90 százalékos utasszámcsökkenést mértek. Látványosan visszaesett az autós közlekedés is. Kicsit olyan érzésünk lehetett, mintha az évtizedekkel korábbi Budapestre...
Sem Tirol tartomány, sem pedig Ischgl vezetése nem követett el mulasztást - mondta Werner Kurz, Ischgl polgármestere az osztrák sajtónak péntek este. A település vezetését azzal vádolják: felelős azért, hogy Európa jelentős részében elterjedt a koronavírus.
Az egyik idősotthon lakója kiszökött, és vásárolni ment. Szemereyné Pataki Klaudia azt írta: az ilyen magatartás súlyosan veszélyeztet másokat is. Letesztelik az otthon lakóit.
Száraz aljnövényzet, fatuskók és cserjés terület kapott lángra péntek délután Budaörsön, a Hold utca feletti hegyoldalban. A tűzhöz nagy erőkkel vonultak ki a környék hivatásos és önkéntes tűzoltói.
A magyarlakta megyékből jó és rossz hírek is jöttek. Az országban először emelkedett 500 fölé az egy nap alatt észlelt új koronavírus-fertőzések száma.