Törökország 90 ezer rabot szándékozik kiengedni a börtönökből az új típusú koronavírus-járvány miatt egy, a parlament elé kedden benyújtott törvénytervezet értelmében.
Mint ahogyan arról a Blikk is hírt adott, Kapás Boglárka világbajnok úszónőnk a mai nap folyamán jelentette be a közösségi oldalán, hogy megfertőződött a koronavírussal. Ezt követően Horváth Dávid és Kozma Dominik is a nyilvánosság előtt osztotta meg: pozitív lett a koronavírustesztjük. Sajtóinformációk szerint több úszó is érintett lehet, amit mos
A koronavírus-járvány ellenére sincs élelmiszerhiány Magyarországon, és ez a következő hónapokban is így lesz. A kormány minden eszközével azon dogozik, hogy a lakosság számára az élelmiszerellátást továbbra is zavartalanul biztosítsa, emellett szigorúan fellép az élelmiszerek túlárazásával szemben is – közölték kedden a koronavirus.gov.hu honlapon
Ismail Mohamed Abdulwahab mindössze 13 évesen koronavírus-fertőzés következtében veszítette életét hétfőn az észak-londoni Kings College kórházban. Ezzel ő lett az eddigi legfiatalabb áldozat Nagy-Britanniában – írja a Mirror.
Még kedden egészségügyi berendezéseket és védőfelszereléseket szállító orosz katonai repülőgép indulhat útnak az Egyesült Államokba – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a TASZSZ hírügynökség jelentése szerint.
Az ünnepi asztal dísze lesz húsvétkor a Blikk legalább tízkilós sonkája Bayer Gizelláéknál. Olvasónk nyereményjátékunkon egy több mint 50 ezer forint értékű ajándékcsomaggal gazdagodott.
Az első magyar világbajnok tájfutó, Monspart Sarolta (75) veheti át a február 29-én elhunyt úszólegenda, Székely Éva (†92) helyét a Nemzet Sportolói közt. A magyar amatőr futóélet emblematikus alakja meghatódva fogadta a tizenegy jelenlegi tag döntését.
Rengeteg embert meglepett Schobert Lara (16), amikor lelepleződött az Álarcos énekesben, így kiderült, őt rejti a Fagyi maszkja. Sokan rácsodálkoztak, hogy Schobert Norbi (48) és Rubint Réka (41) lánya milyen jól énekel. Lara elárulta a Blikknek, nagyon élvezte az RTL Klub show-műsorát, és azt is megsúgta, vannak-e tervei az énekléssel.
Nincs ember a 770 lelket számláló falucskában, aki ne értene egyet Juhász Gyula polgármesterrel. Ugyanis a falu vezetője levélben köszönte meg Orbán Viktornak és a szakminisztériumnak a penyigei focipálya felújítására küldött 120 millió forintot. Majd azzal a lendülettel vissza is utalta a pénzt a feladónak, mondván: koronavírus-járvány idején költ
A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában az eredetileg március 23-tól április 3-ig bejelentett leállást további két héttel meghosszabbítja - közölte a vállalat kommunikációs vezetője kedden az MTI-vel.
Vitray Tamás (87) Kossuth- és Pulitzer-díjas újságíró, riporter jól bírja a járványveszély miatti bezártságot. Napirendje nem nagyon változott az önkéntes kijárási tilalom alatt, csak az unokák és egykori tanítványaival való kiruccanások hiányoznak neki.
Az idősotthonok, ha valahogyan bejut oda a koronavírus, veszélyes hellyé válhatnak. Bár mindenki igyekszik megóvni a szépkorúakat, a legnagyobb óvatosság sem mindig elég.
Néha a valóság a legjobb forgatókönyvíró. Most például egy olyan képtelen sztori esett meg Londonban, ami nyugodtan megállná a helyét bármely krimiben, de akár még egy James Bond moziban is. Hogy miér...
Egy hete léptek életbe a koronavírus-járvány miatti fizetési moratórium részletszabályai, de számos olyan kérdés van, amivel a lakossági és vállalati ügyfelek még csak most szembesülnek. A Kapolyi Ügyvédi Iroda szakemberei ezért 12 pontban összegyűjtötték a moratóriummal kapcsolatos legfontosabb kérdéseket és válaszokat.
A koronavírus miatt hozott szigorú szabályozások begyűrűztek a német főváros börtöneibe is. A zöld színekben politizáló igazságügyi szenátor a lázadásoktól tartva úgy döntött, hogy szabadon engednek 271 fogvatartottat.
Továbbra is az emaileken keresztül érkezhet a legtöbb kibertámadás az informatikai rendszerek ellen – derül ki a Cisco legfrissebb globális kiberbiztonsági kutatásából. Ács György, a Cisco regionális hálózatbiztonsági szakértője elmondta: a kibertámadások nagy része a rendszerek sérülékenységét használja ki. A levelezés kulcsfontosságú terület, a c
Az ország szinte egész területére hajnali fagyokat ígér a meteorológia, aztán a következő másfél hétre elfelejthetjük a hideg-betöréseket. A nap további részében már melegszik az idő, de a gomolyfelhők nem hoznak csapadékot.
Az ajakherpesz problémája a lakosság nagy részét érinti. Az elsődleges fertőzés általában gyermekkorban zajlik le - tünetmentesen. A visszatérő, másodlagos fertőzés leggyakrabban a fiatal nőket érinti, emiatt összegyűjtöttük számukra a legfontosabb tudnivalókat.
A Jófogás és a Vatera is jelentős visszaesést tapasztalt a veszélyhelyzet bejelentésekor, de mára mindkét piactér forgalma visszakúszott az ilyenkor megszokott szintre. Mindkét portálon vannak változások a hirdetők és a vásárlók védelme érdekében. A koronavírus hozta kényszerhelyzet, az otthondolgozás és a bezártság pozitív hozama lehet, hogy most
Márciussal véget ér a kárókatona gyérítési időszak a Balatonon, de a környező halastavakon egész évben ritkítják a halállományt jelentősen pusztító kolóniákat.
Több mint két hete van érvényben a vészhelyzet Magyarországon: aki teheti, otthonról dolgozik, és amúgy sem nagyon megy sehova. Ilyenkor szokott beütni az unalom is: sokan a virtuális világba menekülnek, valamilyen konzolos játékkal ütik...
Az új METÁR tendernek köszönhetően 10 százalékkal növekedhet a hazai napenergiatermelés, melyet döntő részben magyar kis és közép vállalkozások nyertek el.
A CIG Pannónia Biztosító teljeskörű digitális biztosítási szerződéskötést és a távértékesítésre vonatkozó jogszabályok szerinti, videochat-en keresztül történő életbiztosítási ajánlattételt vezet be. A szolgáltatás legfontosabb újítása, hogy a Ptk. és a távértékesítésre vonatkozó jogszabályok alapján az ügyfelek a hagyományos aláírás helyett videoc
Több mint 160 ezer fertőzöttje van az új típusú koronavírus járványnak az Egyesült Államokban. A vírushoz köthető halálesetek száma meghaladja a háromezret. Oroszországban több mint 2300-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma.