Napok óta kórházban van Fekete Dávid egyik kisfia, Ádin. A január elején született ikrek idősebbike vírusos megbetegedés miatt került be, de úgy tűnik, a nehezén túl van, és elhagyhatja az intenzív osztályt. Ám nemrég a fiatal házaspárnak egy újabb problémával kellett szembesülnie. Mivel a piciket édesanyjuk, Regi pár hete nem tudja szoptatni, az é
Hosszan tartó betegség után tegnap hajnalban elhunyt Zana József (†81). A Vidám Színpadon 35 esztendőt lehúzó színművész hosszú ideje betegséggel küszködött, egy hete a Honvédkórházban kezelték.
Használt gépjárművek vételekor és eladásakor is számos tényezőre kell odafigyelnünk, ha a megfelelő állapotú, a várható igénybevételre alkalmas autót szeretnénk megvenni, vagy épp a lehető legkorrektebb árat szeretnénk a sajátunkért kapni. A legnagyobb hazai online használtautó-piac szakértője ezért 5-5 jó tanáccsal szolgál azoknak, akiknek fontos
Koronavírus. Köszönetet mondott a kínai külügyminiszter Magyarországnak a járvány elleniküzdelemben nyújtott szolidaritásért, és amiért elsőként küldtünk védőfelszereléseket
A hazai piacon is egyre nagyobb teret nyer a válságállóság szempontjából kritikus ügyfélkiszolgálás területe. A több mint 1.500 üzletet tesztelő és 6.500 ügyfél véleményét felmérő ClientFirst Consulting kutatása rámutatott, hogy a magyar fogyasztók egyre érzékenyebbek, ami két dolgot jelent: egyrészt sokkal negatívabban értékelik a nem megfelelő bá
Sikeresen indult az azonnali átutalási rendszer, amely dinamizálja a magyar gazdaságot – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtótájékoztatóján Patai Mihály. A jegybank alelnöke szerint az éles indítás utáni órákban is tökéletesítették a rendszert, amelyhez a világon egyedülálló módon minden pénzintézet csatlakozott – hangsúlyozta. Patai szerint az
Komoly kihívást jelent a nemzetek számára a globalizmus, tudást és érzelmeket egyaránt adni kell a gyermekeknek – hívja fel a figyelmet Simicskó István
Székhelyszolgáltató címén működik az MSZP-s vezetésű kispesti önkormányzat legnagyobb udvari beszállítója, ám a közbeszerzések győztesének ügyvezetőjét még senki nem látta
A Föld népességének növekedése miatt világszerte egyre sürgetőbb, hogy új és innovatív módszereket találjunk az emelkedő élelmiszerigény kielégítésére. Skandináviában, az 1970 óta működő haltenyésztés jelentős iparággá fejlődött. A fenntartható lazactenyésztés terén vezető Norway Royal Salmon (NRS) évente közel 70 000 tonna lazacot értékesít. Ebből
Mint kiderült, mikroműanyagot rejt a part menti homok a teknősfészkek közelében is: átlagosan 5300 műanyagrészecskét találtak köbméterenként az Exeteri Egyetem kutatói 60 centiméteres mélységben, a közönséges levesteknős és álcserepesteknős homokba ásott fészkeinek közelében Ciprus tengerpartjain.
Lelőttek egy menekültet a görög határon, miután a török kormány a hétvégén megnyitotta az utat az Európai Unióba tartó bevándorlók előtt. A görög rendőrség beszámolója szerint péntek óta több mint 15 500 illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg.
A Kaspersky kutatói egy szokatlan rosszindulatú akciót fedeztek fel, amelynek lényege, hogy a támadók egy népszerű VPN-szolgáltatás webhelyének adathalász másolata segítségével, Windows-telepítők álcája alatt terjesztik az Azorult adatlopó trójai vírust. A fenyegetésben a magyar felhasználók is egyre nagyobb mértékben érintettek.
Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója közölte, hogy a hétfői átutalások majdnem fele már az azonnali rendszeren ment keresztül. A gyorsabb tranzakciók – mint fogalmazott – nem csupán a lakossági ügyfelek számára előnyösek, hiszen javul a gazdaság és a bankok versenykép
Kevésbé az adófizetés, mintsem az anonimitás elvesztése miatt lehet szükség az adóstruktúrák átalakítására a tanácsi lista bővítése, illetve más, a transzparenciát szolgáló intézkedések miatt. Káros mellékhatásként beindulhat a lokális adóverseny az EU-ban.
"Egy 18 évesnek azt mondani, hogy gyere, és egy tanfolyam után informatikus lesz belőled, nos ezt én butításnak hívom, és becsapásnak tartom. (...) Amikor boncolgatjuk ezeket a munkaköröket, hamar rájövünk, hogy hol van helye a megalapozott...
Március végén értékeli a makrogazdasági folyamatokat a Monetáris Tanács, illetve akkor határozhatnak arról, milyen lépésre van szükség az inflációs cél elérése érdekében – írta keddi közleményében az MNB. Ezzel még egy hónapot adott magának a jegybank, hogy a monetáris politika irányáról döntsön, addig viszont egy sor fontos adat is megjelenik még.
Az ország legnagyobb részén várható esőzés kedden. Mindemellett délkeleten, keleten akár 19 fokig is emelkedhet a hőmérséklet a legmelegebb órákban. Szerdától több fokkal mérséklődik az enyhe idő.
A szaktárca államtitkára fogadta hétfőn a teljes magyarországi kiskereskedelem képviselőit, hogy áttekintsék a koronavírus miatt itthon kialakult bolti helyzetet.
Jó kis tréfát űz velünk az időjárás mostanában. Szinte egész télen hiányoltuk, de február vége óta folyamatosan havazik az Alpokban és a következő napokban is nagyobb mennyiségű havat várunk.
Elemzők szerint Joe Biden volt alelnök helyzetét erősítheti, hogy Pete Buttigieg az úgynevezett szuperkedd, azaz a március 3-án egyszerre 14 tagállamban tartandó előválasztások előtt jelentette be visszalépését.
A munkavállalási céllal tartózkodási engedélyért folyamodók száma év végére drasztikus mértékben megugrott - derült ki azokból az adatokból, melyeket lapunk kért ki az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságtól.
A marketing alapvető értékteremtő funkciója a fogyasztóknak szánt termék, illetve szolgáltatás útjának tudatos alakítása – nincs ez másként a digitális környezetben sem. Marketingesként azt kell megcéloznunk, hogy a fogyasztó folyamatosan élményhez jusson és bizalommal fordulhasson az általunk gondozott brandek felé – írja közleményében a Magyar Ma