Judy Sheindlin bejelentette, hogy befejezi a „Judge Judy” sorozatot a 25. évad után, de ez nem jelenti azt, hogy el is hagyja a tévét - közölte a FoxNews.
Vasárnap 84 esztendős korában elhunyt Jack Welch, a General Electric egykori legendás elnök-vezérigazgatója - jelentette be hétfőn közleményben Larry Culp, a General Electric (GE) jelenlegi vezetője.
Az alma nem esik messze a fájától, ám Poór Brigitta és édesanyja esetében a versenyzés szeretetét nem a lány örökölte az anyjától, hanem fordítva történt.
A csökkenő kereslet és az óvintézkedések miatt komoly döntésre szánta rá magát a Ryanair. A változások elsősorban az Olaszországba tartó vagy onnan induló gépeiket érintik.
A legendás, szőke énekesnő jó ideig kerülte a médiát és a figyelmet, azonban újabban sokat posztol, nemrégiben pedig túl sokat is, ami miatt egyik rajongója meg is kérdezte Britneyt: „Jl vagy?”
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kínai kollégájával telefonon egyeztetett a koronavírus-helyzetről; Vang Ji köszönetet mondott a koronavírus elleni küzdelemben mutatott szolidaritásért.
A Fehérvár korábbi edzője, a portugál José Gomes a Tribuna Expresso című lapnak mesélt érdekességeket a fociklubnál töltött 2013–2014-es időszakáról. Állítása szerint Orbán Viktor miniszterelnök többször segítette munkáját közbenjárásával.
A Cherry Blossom Fesztivál Japán egyik leglátványosabb eseménye, amikor – a Japán és az Egyesült Államok között köttetett barátságra emlékezve – fesztivált rendez a szigetország.
Az idén 3,2 százalékra csökkenhet a magyar gazdaság növekedési üteme a tavalyi közel öt százalékról, de az uniós átlag is elmaradhat a korábbi várakozásoktól, így elérhető a 2 százalékos növekedési előny az EU-hoz képest – állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Először szólalt meg az a 20 éves nemzetközi fuvarozó férfi, akit magas láza, száraz köhögése, mellkas- és izomfájdalma, vagyis koronavírus-gyanú miatt karanténba zártak Egerben.
Megható írással búcsúzott édesanyjától, az olimpiai bajnok úszólegenda Székely Évától (†92) lánya, az ötkarikás ezüstérmes Gyarmati Andrea (65). Az 1952-es helsinki játékokon aranyérmet szerző Székely szombaton, kilencvenkét éves korában hunyt el – alig több mint két héttel a kenukirály, Wichmann Tamás (†72) után, akivel Gyarmati szintén szoros kap
A romániai Kisbács egyik lakosa úgy döntött, semmit nem bíz a véletlenre, ezért vegyvédelmi ruhában intézi el a bevásárlását. Megjelenésével az egész üzletre a frászt hozta.
Négy nemzetközi kupamérkőzést, közte a női röplabda Bajnokok Ligájában a címvédő Novara találkozóját is elhalasztotta az európai szövetség (CEV) a koronavírus terjedése miatt.
Csaknem négymilliárd forintból fejlesztették a szennyvízhálózatot a Békés megyei Battonyán, a beruházás a napokban zárult - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Boros Csaba (független) polgármester.
Észak-Macedóniába 30, Szerbiába pedig 20 magyar rendőr utazott el hétfőn, hogy a fogadó országokkal közös határrendészeti műveletekben vegyen részt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség honlapján.
A koronavírus okozta járvány megelőzése érdekében az Európai Parlament három hétig nem fogad látogatókat, ám – a francia hatóságok friss információira hagyatkozva – megtartja a Strasbourgban a jövő héten esedékes plenáris ülését – közölte David Sassoli, az Európai Parlament elnöke hétfőn.
A foglalkoztatás további bővítésére képzésekre van szükség az inaktívak körében - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Amíg idehaza napról napra fokozottabb a koronavírus miatti hangulat, addig egy Toszkánában élő magyar idegenvezető, Legény Éva arról számolt be lapunknak, hogy egyáltalán nem tapasztal pánikot. Mint írja, az elmúlt napok hisztériája után úgy döntött, elmeséli, milyen nagy „félelemben” folyik az élet a környezetében.
Drasztikus nyugdíjreformot nyomna le a franciák torkán az elnök. Emmanuel Macron a parlament alsóházát megkerülve rendeleti úton vezetné be a heves vitákat kiváltó nyugdíjreformot Franciaországban.
A meddőség a férfiaknál is gyakori probléma. Mintegy hét százalékuk marad gyermektelen a rendszeres, védekezés nélküli szexuális együttlét ellenére. Az ilyen meddőség utalhat valamilyen egészségügyi problémára is. Például az érintett férfiak jelentős hányadánál már megfigyelhető az úgynevezett prediabétesz, melyről azonban a legtöbben nem is tudnak
A Blikk kiderítette, hol bujkált Budapesten Magdalena K., a szexi lengyel drogbárónő. A mindenható maffiafőnök egy ferencvárosi, új építésű házban húzta meg magát, amikor a magyar fővárosban járt. A környéken elég sok a külföldi állampolgár, így a lengyel nő nem keltett nagy feltűnést. Valószínű, hogy a szőke bombázó csak ritkán hagyta el az ingatl