2020. február 27. csütörtök

febr. 27
22:30
A koronavírus miatt vége a Sopron Basket szezonjának (Sport365)
Mivel nem állnak ki a Schio ellen, már nincs esélyük a továbbjutásra az Euroligában.
febr. 27
22:30
Már az irániakat is ellenőrzik a Liszt Ferenc-repülőtéren (USAracing)
Megkezdték az iráni állampolgárok egészségügyi szűrését is a fővárosi Liszt Ferenc-repülőtéren a koronavírus-fertőzés veszélye miatt.
febr. 27
22:36
Végletesen és gyorsulva szakadnak le az átlagtól a szabolcsi bérek (Infostart)
Bár tavaly lendületesen nőttek az átlagos keresetek, megállt a megyék közti felzárkózás. Sőt, tovább mélyült a szakadék a főváros és a vidék, valamint a nyugati és a keleti megyék között a különbség az átlagos nettó bér tekintetében is.
febr. 27
22:36
Magyar gasztrocsoda: csak szakképzett utánpótlással őrizhető meg a lendület (ProfitLine)
Igazi gasztroforradalom zajlik az utóbbi években Magyarországon, ma már nem csak a fővárosban, hanem az ország szinte minden szegletében lehet részünk kitűnő ízekben és színvonalas kiszolgálásban. Az ínyencek hálásak: a hazai vendéglátóhelyek 2019-ben együttesen összesen 1500 milliárd forint árbevételt értek el, a forgalom volumene tehát egy év ala
febr. 27
22:36
Ez a szemprobléma a munkádat is tönkreteheti – és senki nem beszél róla (Spabook)
Rövidlátás, színtévesztés – vannak szemészeti problémák, amelyeket szinte mindenki ismer, és tudjuk, hogy optikushoz, szemész szakorvoshoz...
febr. 27
22:42
Döntött a FIBA: véget ért a Sopron Basket nemzetközi szezonja (Azenpenzem)
A soproni női kosárlabda csapat még hétfőn úgy döntött, hogy nem utazik el a szerda estére kiírt Schio elleni Euroliga-mérkőzésére.
febr. 27
22:48
Sok újdonság várja a Kékszalagra látogatókat (Sport365)
A szokásosnál korábban rendezik majd a tókerülőt, és számos családi programmal is készülnek.
febr. 27
22:54
Nem kell kitűzni a román zászlót Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatalának a tornyára (USAracing)
.
febr. 27
23:06
Észak-Írországban és Hollandiában is megjelent a vírus (USAracing)
.
febr. 27
23:06
7 különleges házi macskafajta, amiről lehet, hogy nem is hallottál (Spabook)
Hazánkban még nem annyira „divat” fajtiszta cicákat birtokolni, mi több, sokan nem is tudják, hogy a házimacskákon felül egészen különleges...
febr. 27
23:18
Július 2-án rajtol az idei Kékszalag (Azenpenzem)
Idén az elmúlt évekhez képest korábban, július 2-án, csütörtökön rajtol az 52. Kékszalag Nagydíj.
febr. 27
23:24
Törökország tovább nem tartóztatja fel az Európába igyekvőket (USAracing)
A hírügynökség forrásként egy magas rangú török tisztségviselőt említ, de név nélkül. Állítólag a török rendőrség, parti őrség és határőrség parancsot kapott arra, hogy ne állja útját a szíriaiaknak.
febr. 27
23:36
Sima győzelemmel lépett tovább a Manchester United az Európa-ligában (Azenpenzem)
Az angol futballklub hazai pályán 5-0-ra győzte le a 23. perctől emberhátrányban játszó Brugge együttesét, így 6-1-es összesítéssel lépett a legjobb 16 közé
febr. 27
23:36
Az Fkf készültségben van a várható havazás miatt (Biztosító Magazin)
Budapesten éjszaka havazás várható, a Fővárosi Közterület-fenntartó (Fkf) Nonprofit Zrt. munkatársai és célgépei "bevetésre készen várják a csapadékot" - olvasható a társaság csütörtökön, késő este az Mti-hez eljuttatott közleményében.
febr. 27
23:36
Egy filléres csodaszer, 7 szépség trükk: erre jó a vazelin (Spabook)
A vazelint vagy puha paraffint a népi orvoslás sokféle területen használta – régebben általános vélekedés volt, hogy gyakorlatilag bármilyen...
febr. 27
23:42
A Basaksehir hosszabítás után, a Mancheter United könnyedén jutott tovább (Sport365)
Gólzáporos és hosszabításos találkozók is voltak az Európa Liga csütörtöki játéknapján.
febr. 27
23:42
Koronavírus: A parlamenti pártok készek a közös fellépésre (Biztosító Magazin)
Minden parlamenti párt kész közösen fellépni a koronavírus magyarországi terjedése ellen, ha szükséges, akár jogszabályok gyorsított elfogadásával is
febr. 27
23:48
Törökország Európába ereszti a szíriai menekülteket (Tiszta Jövő)
Csütörtök este döntöttek így Erdoganék.
febr. 27
23:54
Várható havazás: Készültségben a Fővárosi Közterület-fenntartó (Háziállat)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése miatt az Fkf munkatársai folyamatosan figyelemmel kísérik az időjárást, már a havazás kezdete előtt kivonulnak és megelőző szórást végeznek.
febr. 27
23:54
Havazásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat (Biztosító Magazin)
Többfelé viharos szél, zivatar, néhol havazás miatt adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat péntekre.
febr. 27
23:56
Otp Egészségpénztár: A munkáltatói hozzájárulás visszaesése ellenére nőttek a befizetések (Biztosító Magazin)
Az Otp Egészségpénztárhoz érkező befizetések a munkáltatói hozzájárulások visszaesése ellenére 2,6 százalékkal, a kifizetések pedig több mint 5 százalékkal nőttek tavaly az előző évihez képest.

Keresés