Miközben az EU 2021-2027-es költségvetése egyhangúságot és abból eredően kompromisszumot kíván, a négy fukarnak nevezett országcsoport láthatóan befeszült egy nehézkesen védhető érvrendszer mögé, és ebből az árokból még az Ambiciózus Európa Barátai névre átkeresztelt országcsoport ügyes húzása sem tudta kirántani őket. Így a másfél napos csúcstalál
A Fox és Disney egyesülése után számos korábban tervezett produkció sorsa kétségessé vált, úgy tűnik azonban, hogy a Marvelnél valóban új otthonra találhattak az X-Menek, illetve a Fantasztikus Négyes...
Meredeken emelkedtek a magyar állampapírok hozamai az utóbbi hetekben, miután az MNB a bankközi kamatokon keresztül burkolt szigorítást hajtott végre. Főleg a diszkont kincstárjegyek esetében volt feltűnő a folyamat, a három hónapos referenciahozam három és fél éve nem volt olyan magas, mint jelenleg. A hosszabb lejáratú kötvények esetében is volt
Az átlagos mennyiség kétszeresét vehetik meg az emberek lottószelvényből ezen a héten, mert az ötös lottó fődíja több mint ötmilliárd forint - közölte Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója.
Iránban legalább 50-en meghaltak a koronavírusban a friss jelentések szerint. A kormány még órákkal korábban is 12 halálesetet közölt, most kiderült, hogy ez az adat biztosan téves.
Ahhoz a korosztályhoz tartozott, amelynek a pályafutása szinte összeért Puskásékéval, s még inkább ahhoz, amelynek tagjai még a világ legjobbjai szintjén futballoztak.
Négyre emelkedett a koronavírusban elhunytak száma Olaszországban, hétfő reggel egy 84 éves bergamói férfi vesztette életét a fertőzés következtében. Egyre nagyobb területen vezetnek be korlátozásokat, nincs tanítás, zárva vannak a templomok, és előfordulhat, hogy csak üres stadionokban lesz futballmérkőzés.
Káoszt okozhat, ha nem lesz megállapodás a globális digitális adóról 2020 végére – írja a Reuters a francia pénzügyminiszter nyilatkozataira hivatkozva.
A Volvo frissítette az S90 és V90 párost – természetesen a V90 Cross Country változatot sem hagyták érintetlenül. Követve az XC90 módosításait, itt is csak szerényebb változásokról számolhatunk be.
A KDNP-s Nacsa Lőrinc a Bayer show-ból üzent a börtönbiznisz-ügyben, “hogy a baloldaliak is értsék”: 35 CT ára az elítéltek kártérítésére már megítélt 8,5 milliárd. “Az engedtessék meg nekünk, hogy egy bírói ítéletre is mondhassunk véleményt, hogy szerintünk ez nonszensz” - tette hozzá.
Ökológia és Gazdaság Fórum néven új interdiszciplináris munkacsoport alakul a Magyar Mérnöki Kamarában, amelynek célja, hogy a Föld ökológiai állapotának romlása és a klímaváltozás miatti kihívásokra mérnökileg megalapozott és szakmailag koordinált válaszokat és javaslatokat adjon - szerepel a MMK közleményében.
Úgy tűnik, Szánthó Miklós is osztja a KDNP-s Vejkey Imre álláspontját: nem szabad elzárkózni az Emberi Jogok Európai Bírósága joghatóságának felmondásától, “még akkor sem, ha ez az Emberi jogok európai egyezményéből történő kilépéssel járna együtt”.
Habár a cöliákia (lisztérzékenység) szerteágazó tüneteket produkálhat, az érintett gyerekek rendszerint soványak, végtagjaik vékonyak, emellett a rossz felszívódás miatt feltűnően előredomborodó pókhas jellemző rájuk.
Legalább féltucatnyi állam megtiltotta dél-koreai utazók belépését, kilenc másik pedig szigorította a beutazási szabályozást az ázsiai ország állampolgáraival szemben azt követően, hogy Dél-Koreában hétfőre az egy héttel korábbi 30-ról 833-ra emelkedett a fertőzöttek száma. Az esetek többségét az ország negyedik legnagyobb városában, a Szöultól min
Hamarosan elindul a nyugdíjkötvény, a lekötési kötelezettség legalább tíz év lesz – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Mfor.hu-nak adott interjúban.
Hatalmasat estek hétfőn az európai tőzsdék, az olasz részvényindex pedig több mint 4 százalékot zuhant, miután a befektetők a koronavírus terjedése és a járvány gazdasági hatásai miatt aggódnak.
Az Európai Unió két biztosa ezt ma reggeli sajtótájékoztatóján jelentette be. Olaszországban már legalább tíz várost zártak le, és négyen vesztették életüket.
A Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián (Msc) John McCain-díjat nyert Mártonffy Balázs, volt közigazgatási ösztöndíjas. A 2020-ban 56. alkalommal megrendezett konferencia a biztonságpolitika legrangosabb nemzetközi fóruma, ahol idén részt vett többek közt Frank-Walter Steinmeier, Mike Pompeo, Mark Esper, Szergej Lavrov és Emmanuel Macron is. Hor