2020. február 24. hétfő

febr. 24
19:42
200 négyzetméter lángol Budapesten (BorsOnline)
A Blikk információi szerint 200 négyzetméteren tombol a tűz Újpalotán. Úgy tudják
febr. 24
19:42
Németország mintegy 32 millió euróval támogatja a török parti őrséget (USAracing)
A német szövetségi kormány mintegy 32 millió eurót (11 milliárd forint) szán a török parti őrség támogatására, hogy ezáltal kevesebb illegális bevándorló érje el a görög égei-tengeri szigeteket, s ezzel az Európai Unió területét.
febr. 24
19:42
Bemutatkozott a Sony Xperia 1 II, Xperia Pro és az Xperia 10 II (GSMring)
Nagy meglepetésre a Sony három új mobilt is bemutatott, ami pedig még érdekesebb, hogy ezekről egészen tegnapig semmi konkrétat nem lehetett hallani. A japánok első 5G képes csúcsmobilja Xperia 1 II néven érkezett, hasonló módon mint a fényképezőgépeik. A szokásos Sony-s dizájn maradt, viszonylag vastag kávákkal, van egy teljesen új kijelző, jack k
febr. 24
19:48
Nagyszabású földértékesítési programot indít az Agrárminisztérium (Infostart)
Több mint 13 ezer területről van szó, bárki tehet vételi ajánlatot, az értékesítés elektronikus úton zajlik.
febr. 24
19:54
Ebben a tanévben nem utaznak Kínába nyelvtanuló diákok a koronavírus-járvány miatt (USAracing)
Ebben a tanévben nem utaznak Kínába a nyelvtanuló diákok a koronavírus-járvány miatt – közölte Bartos Mónika, a külföldi nyelvi kurzusokért felelős miniszteri biztos hétfőn a közmédiának.
febr. 24
19:54
Illegális gyorsulási versenyeken razziáztak a rendőrök (Igényesférfi.hu)
472 autót ellenőriztek.
febr. 24
19:54
Illegális gyorsulási versenyeken razziáztak a rendőrök (Könyves Magazin)
472 autót ellenőriztek.
febr. 24
20:00
Megérett a felújításra a Főnix Csarnok (Infostart)
A 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságra felújítják a debreceni Főnix Csarnokot.
febr. 24
20:00
Árvai Péter: Örülnék, ha nem lenne hírértéke annak, hogy egy igazgató meleg (Tiszta Jövő)
Azt gondolom, Magyarország is jó úton jár – tíz éve, amióta itt élek, nagy változásokat látok. Interjú.
febr. 24
20:00
A 10 kedvenc Jóbarátok-jelenetünk, és közben jöttünk rá, hogy van még legalább ugyanennyi (SzMo)
Ugye, megvan, amikor Ross négyszeresen szoláriumozta le az egyik felét, vagy amikor Rachel kitörte egy fogát egy pasi miatt?
febr. 24
20:06
Keretszerződést kötött az EB és az MFB (ProfitLine)
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) is részt vesz az alternatív üzemanyagok felhasználását és az európai vasúti forgalomirányítási rendszer telepítését támogató, összesen 198 millió eurós pályázat lebonyolításában az Európai Bizottsággal kötött keretszerződés értelmében.
febr. 24
20:06
2020. március 24.: ezen a napon dől el a magyar lakáshitelesek sorsa (Pénzcentrum)
Meredeken emelkedtek a magyar állampapírok hozamai az utóbbi hetekben, miután az MNB a bankközi kamatokon keresztül burkolt szigorítást hajtott végre. Főleg a diszkont kincstárjegyek esetében volt feltűnő a folyamat, a három hónapos referenciahozam...
febr. 24
20:06
Eligazítás: Orbán Trianonról beszélt, határozottságot és együttműködést kért (ATV)
A misszióvezetői értekezleten Trianon kapcsán a megszokott határozottságot kérte a miniszterelnök, ugyanakkor olyan hozzáállást, ami nem lehetetleníti el az együttműködést szomszédos országokkal - mondták az atv.hu-nak a résztvevők. Orbán Viktor Szijjártó Pétert is dicsérte
febr. 24
20:06
A Newcastle United reakciója Göröcs János halálhírére (Sport365)
A "szarkák" osztoznak a család fájdalmában.
febr. 24
20:06
Két magyar fiú rajza is rajta lesz a labdarúgó Szuperkupa labdáján (Azenpenzem)
.
febr. 24
20:06
Kiemelt stratégiai partnerünk lesz Lengyelország a Nato-n belüli együttműködésben (Képmás)
Erről Varsóban egyezett meg Benkő Tibor és lengyel kollégája.
febr. 24
20:06
Cukinak titulált dolgok, amiket sok pasi megtesz, de amik nagyon károsak (Spabook)
Amikor egy kapcsolat kezdetén jársz, a rózsaszín köd miatt könnyen lehet, hogy nem látod tisztán, mit miért csinál a másik. Ezért kimondottan...
febr. 24
20:06
Justin Bieber csúnyán rávert Elvis Presley közel 60 éves rekordjára (Promotions)
Az énekes 25 évesen a legfiatalabb szólóelőadó lett, aki hét első helyezett lemezzel rendelkezik.
febr. 24
20:06
Így festik meg a felhők és a csillagok a titokzatos Mojave-sivatag egét (Hamu és Gyémánt)
A szellemvárosokkal és olykor ijesztő vulkanikus formációkkal teli sivatag az Államok talán legdrámaibb látványát nyújtja.
febr. 24
20:09
Hűha, ismét Balin vakációzik Horváth Éva (Ripost)
A sztáranyuka alig két hónapja jött haza a szigetről, most azonban ismét ott nyaral.
febr. 24
20:09
A koronavírus miatt halasztották el a focibajnokság rajtját (Ripost)
Dél-Koreában a 12 csapatos K-League 1 küzdelmei az eredeti tervek szerint a hétvégén kezdődtek volna.
febr. 24
20:11
Fenékvillantással búcsúzkodtak a színésznők (Ripost)
Véget ért a Modern család forgatása, amit igencsak szexis ruhákban ünnepelt meg a két szereplő.
febr. 24
20:12
Goldman: lassulás jön Amerikában a koronavírus miatt (Portfolio)
A koronavírus miatt évi 1,2%-ra csökkentette az USA gazdaságának első negyedéves növekedésére vonatkozó előrejelzését a Goldman Sachs, hozzájárulva a romló részvénypiaci hangulathoz.
febr. 24
20:12
Jó, ha tudod: ezt teszi az agyaddal a mobilfüggőség (Femcafe)
Rosszul tesszük, hogy nem tulajdonítunk nagy jelentőséget a dolognak.
febr. 24
20:14
Nem mindegy, milyenre reszeled: Így találd meg a kezedhez illő körömformát (Femcafe)
Mutatjuk, melyik illik az ujjaid és a kezed formájához.
febr. 24
20:18
Varga Judit: meg kell találni a legkisebb közös többszöröst (Infostart)
Munkacsoport fogja vizsgálni a családjogi jogszabályok érvényesülését - mondta az igazságügyi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
febr. 24
20:24
RTL Klub kontra TV2: megint érdekes lett a vasárnap este (Menedzsment Fórum)
Korábban nem volt jellemző, hogy a két nagy kereskedelmi televízió nagyköltségvetésű produkciókat ereszt egymásnak, idén azonban erre is sor került. A második alkalommal is érdekesen alakult az Álarcos énekes és a Nicsak, ki vagyok? nézettsége.
febr. 24
20:24
Először találtak új antibiotikumot mesterséges intelligencia segítségével (Portfolio)
Először találtak egy új típusú antibiotikumot mesterséges intelligencia segítségével amerikai tudósok. Szakértők jelentős áttörésnek tartják a felfedezést a gyógyszerrezisztencia elleni küzdelemben - számolt be róla a BBC News.
febr. 24
20:24
Koronavírus: Olaszországban járt, hazatért, rosszul lett, ráhívták a rendőröket (ATV)
Rendőrt hívtak egy Olaszországból hazatért nőre Sztojkafalván, mert rosszul lett. A Máramaros Megyei településen Pánikhangulat alakult ki.
febr. 24
20:24
Rétvári: Ma is sokan relativizálják a kommunista diktatúra rémtetteit (Igényesférfi.hu)
Az államtitkár kiemelte: a kormány mindent megtesz azért, hogy a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére legyen Ensz-emléknap.
febr. 24
20:30
Sajdik Ferenc: igazi humanista volt Csukás István (Infostart)
Kicsit mindig gyerek maradt, ezért értett jól a nyelvükön - mondta a ma elhunyt Csukás Istvánról szerzőtársa, Sajdik Ferenc. A grafikus évtizedekig dolgozott együtt a meseíróval, közös munkájuk eredménye például PomPom vagy a Nagy ho-ho-horgász című rajzfilm sorozat.
febr. 24
20:30
Schmidt Mária: Az Európai Unió egy fontos intézmény lenne, ha meg tudna változni (HírTV)
"Az egyetlen, amit az Eu tesz 1990 óta, hogy őrzi a status quo-t, de ez lehetetlen, mert a világ megváltozott" - fogalmazott a budapesti Terror Háza Múzeum főigazgatója.
febr. 24
20:30
Zokogtak az Észak-Olaszországból hazaért magyar diákok, amikor megtudták, hogy karanténba kell menniük (SzMo)
Az egyik diák édesanyja korábban Milánóban volt főkonzul. Ő értesítette a magyar hatóságokat, hogy a csoport a koronavírus miatt lezárt terület környékéről tér haza.
febr. 24
20:33
A Ryainair igazgatója szerint a muszlimokat duplán kéne ellenőrizni (Ripost)
A napokban megjelent interjúja miatt sokan rasszizmussal vádolják az ír fapados légitársaság vezetőjét
febr. 24
20:36
Erről minden szülőnek tudnia kell iskolaválasztás előtt: a gyerek egészsége a tét (Pénzcentrum)
Napjainkban teljesen természetes, hogy magyar diákok közép- vagy felsőfokú tanulmányaikat külföldi oktatási intézményben folytatják. "Az, hogy a diák hol jogosult az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére, többek között attól...
febr. 24
20:36
L. Simon László: Wass Albert soha nem írt publicisztikákat antiszemita tartalommal (ATV)
Az új Nemzeti Alaptanterv sokkal jobb, mint amilyennek beállítják a magyar sajtóban. Ezt mondta L. Simon László az Egyenes Beszédben.
febr. 24
20:36
Babos nem jutott tovább a nyitókörből (Sport365)
Egy kazah versenyzővel szemben esett ki.
febr. 24
20:36
Több ezer dollárért változtatta élő Barbie-vá magát egy norvég anyuka (SzMo)
Az egyedülálló anya ma már felismerhetetlen a régi fotóihoz képest.
febr. 24
20:36
5 helytakarékos tipp, hogy a tanulósarok valóban praktikus legyen (Spabook)
Sajnos a legtöbb gyermeknek még a napközi után is marad otthonra házi feladata – akadnak olyan beadandók, memorizálni való leckék, amiknek az...
febr. 24
20:39
A D-vitamin-hiány veszélyei (WebBeteg)
Tudta, hogy Magyarországon a téli időszak végére a lakosság 90 százaléka D-vitamin-hiányossá válik? Ez a többi mérsékelt övi országban is megfigyelhető jelenség, amely legtöbbször a késő ősztől kora tavaszig jellemző napfényhiányra vezethető vissza. Milyen mennyiségben érdemes a D-vitamin pótlásáról gondoskodni?
febr. 24
20:45
Szabad Pécs: Fidesz-közeli médiamunkások indítottak új pécsi hírportált (Alternatív Energia)
Tisztesség, egyensúly, sokszínűség - mondja magáról az új portál, ami látszólag az ellenzéknek is teret ad, de Orbán legjobb pillanataiból is cikk születik rajta.
febr. 24
20:45
Kutatás: azok a nagyszülők, akik sok időt töltenek az unokáikkal, tovább élnek (Joy)
A nagyszülők számára az egyik legnagyobb kincs, hogy sok időt tölthetnek az unokáikkal. De ennek több előnye is van rájuk nézve; valamint a gyerekekre is!
febr. 24
20:48
Kudarcos EU-csúcs: okok és lehetőségek a szakértő szemével (Infostart)
A Nézőpont Intézet elemzője szerint strukturális vita zajlik a következő hétéves uniós költségvetésről, amelyről vélhetően csak a német elnökség alatt lesz megállapodás. Erdélyi Rezső Krisztián az InfoRádiónak azt mondta: a vita nemcsak arról szól, hogy mennyi legyen a nettó befizető országok hozzájárulása, hanem arról is, hogy ezt milyen struktúrá
febr. 24
20:48
Eb-pótselejtező: március 27-én kezdődhet a jegyértékesítés a sorsdöntő mérkőzésre (Azenpenzem)
Amennyiben a magyar válogatott továbbjut a nyári labdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőjének elődöntőjéből, akkor rögtön másnap, azaz március 27-én kezdődik a jegyértékesítés a Puskás Arénában március 31-én sorra kerülő második mérkőzésre, amely már az Eb-részvételről döntene.
febr. 24
20:48
Lehet a turisták már nem vehetnek többé füvet Amszterdamban (Promotions)
Még csak fontolgatják a lépést, mert ezzel ismét utat engednének az illegális dílereknek.
febr. 24
20:54
A koronavírus zárt kapuk mögé űzheti az olasz futballt (Infostart)
Egyre valószínűbb, több mérkőzést is zárt kapuk mögött játszanak majd le Észak-Olaszországban a következő napokban a terjedő koronavírus miatt.
febr. 24
20:54
Bűnösnek ítélték Harvey Weinsteint (Kripto Akadémia)
Akár 25 éves börtönbüntetést is kaphat.
febr. 24
20:54
Tóth Bertalant nagyon megviselte a két MSZP-s polgármester távozása (ATV)
Magyar Szocialista Párt volt, van és lesz – ezt Tóth Bertalan, az MSZP elnöke mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A mindennapi életben is van úgy, hogy találkozunk jellemtelenségekkel. Vannak az MSZP-ben is, akik az érdekeik mentén gondolkodnak – tette hozzá Tóth Bertalan, aki elismerte: barátjának gondolta Kiss Lászlót és Szaniszló Sándor
febr. 24
21:00
A koronavírus miatti aggodalmak miatt esnek a tőzsdék világszerte (AQUA)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a Bux 1400,03 pontos, 3,06 százalékos csökkenéssel, 44 381,32 ponton zárt hétfőn.
febr. 24
21:00
Dippold Pál: Esélyrablók (Tiszta Jövő)
A balliberális társadalomtudósok és az amerikai spekuláns pénzéből támogatott álcivil szervezet éppen azt veszi el a roma gyerekektől, ami ott van a nevében.

Keresés