A múltbeli hallgatólagos alku, a jelenlegi helyzet és a jövőbeli trendek szemszögéből megközelítve is keményen bírálta mai posztjában Matolcsy György jegybankelnök a „nyugati álláspontot”, lényegében a négy fukar tagállamot, amiért a 2021-2027-es uniós költségvetési vitában múlt pénteken befeszültek és ez végül az alku elmaradásához vezetett. Szeri
Justin Bieber megdöntötte Elvis Presley 59 éves rekordját: a kanadai énekes 25 évesen a legfiatalabb szólóelőadó lett, aki hét első helyezett lemezzel rendelkezik, miután Changes című albuma is az amerikai Billboard slágerlista élére tört.
Fred Rogers egy rendkívül népszerű tévés személyiség volt, és a gyerekek nyelvén valami varázslatos módon tudott szólni. A Mister Rogers szomszédsága című műsor évtizedeken keresztül volt műsoron, és ...
Az izraeli külügyminiszter és zsidó szervezetek tiltakozása ellenére az ortodox zsidókat sztereotípiákkal ábrázoló figurák is felvonultak a flandriai Aalst (Alost) városában vasárnap megtartott hagyományos karneváli felvonuláson. A belga kormány vizsgálatot ígér az ügyben.
Több mint kétszázezer diákot várnak a március 2-án kezdődő pénz és vállalkozói témahét programjaira - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Minimális eddig a koronavírus miatti útlemondások száma ami az utazási irodákhoz érkezett, az érdeklődők inkább telefonon kérnek felvilágosítást a járvány miatti intézkedésekről - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének...
Az elmúlt évben nagyon sok ember volt kíváncsi arra, hogy mely diétákkal lehet gyorsan megszabadulni felesleges kilóiktól. A 10 legkeresettebb étrend között az intermittent fasting diéta is ott szerepel. Az alábbi cikkben részletezzük, hogyan épül fel ez a diéta, valamint hogy mennyire sikeres.
Az azonnali fizetési rendszer március 2-i bevezetésével a jegybank várakozásai szerint a más országokban már mindennapos gyakorlatnak számító, úgynevezett csomagárazású termékek is megjelennek a hazai hitelintézetek kínálatában. Ezért is lesz hasznos az ügyfeleknek a közeljövőben a bankszámlák kondícióit ismételten összevetni, és akár újonnan megje
Konkrét tervek helyett csak a már ismert hírekről számolt be hétfőn az országos tisztifőorvos. Bár Magyarországon nincs ismert fertőzött, a kormány felkészületlennek tűnik a járvány megállítására.
Hamarosan – február 29-én – zárulnak le a tárgyalások azokkal a kórházi beszállítókkal, amelyeknek egyenként 100 millió forint feletti, összességében pedig 49 milliárd forintnyi a követelésük.
A múltbeli hallgatólagos alku, a jelenlegi helyzet és a jövőbeli trendek szemszögéből megközelítve is keményen bírálta mai posztjában Matolcsy György jegybankelnök a „nyugati álláspontot”, lényegében a négy fukar tagállamot, amiért a 2021-2027-es uniós költségvetési vitában múlt pénteken befeszültek és ez végül az alku elmaradásához vezetett. Szeri
Pénteken találkoztak az uniós vezetők, hogy a következő hétéves költségvetést megvitassák. Ezzel kapcsolatban a Financial Times hasábjain jelent meg egy román európai parlamenti képviselő írása, amely a Makronóm által 2018-ban bemutatott Thomas Piketty-féle adatokra támaszkodva úgy véli, hogy a kelet-európai országok sokkal többet adnak a „Nyugatna
A HÉV-ek felújítása és fejlesztése, távlatosan az északi és a déli HÉV-ek Duna alatti összeköttetését jelentő úgynevezett 5-ös-metró gyorsabbá, kényelmesebbé, átszállásmentessé teheti hetente akár egymillió utas közlekedését.
Az adótanácsadói szakmában az év vége és az év első hónapjai számítanak a legintenzívebb időszakoknak. A 2020-as adóév egyik legfőbb újdonsága, hogy a NAV létrehozott egy olyan alkalmazást, amivel egyszerűen elkészíthetők azok a nyilatkozatok, amelyek révén a munkáltatók a bruttó keresetekből a kedvezmények figyelembe vételével vonják le az adóelől
A kabinet 2010 óta mintegy 1500 km kerékpáros útvonalat fejlesztett, Magyarországon jelenleg 9100 km kerékpáros létesítmény található, ebből 5100 km kerékpározásra kijelölt út.
Napi ötszöri étkezés, lehetőleg mindben legyen zöldség. Nyomassuk a zöld turmixokat, mert telis tele vannak vitaminokkal. De mi van akkor, ha úgy érzed, képtelen vagy ránézni a rukkolára, a brokkolira - és kiver a víz a salátáktól?
Több mint 13 ezer, 3 hektárnál kisebb területű állami földet hirdet meg eladásra az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) március elején, a meghirdetett földekre bárki tehet vételi ajánlatot, az értékesítés elektronikus úton zajlik.
Elégtelen a tájékoztatásuk, átláthatatlan módon zárolnak ügyfélszámlákat, és az ott tárolt pénzekre nem vonatkozik az Országos Betétbiztosítási Alap védelme sem.
Lengyelország és Kelet-Európa legnagyobb szállodaipari befektetőcsoportja, az Orbis eredménye hatodik éve folyamatosan nő. A bevétel 4,6 százalékkal, az üzemeltetési Ebitda pedig 12,6 százalékkal emelkedett 2018-hoz képest. Az egy kiadható szobára jutó árbevétel (RevPAR) csoportszinten 5,5%-kal, Magyarországon pedig jelentősen átlag felett, 9,1%-ka
A legkisebb magyar cégek is milliókat spórolhatnának, ha a bíróság helyett mediátor segítségével rendeznék vitás ügyeiket. Amellett pedig, hogy a vállalkozások anyagilag is jól járnak, a mediáció sokkal gyorsabb is, mint egy peres...
A politikus jelenleg a NATO parlamenti közgyűlésének elnöke, így egyeztetett Nancy Pelosi amerikai házelnökkel, Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral és Várhelyi Olivér magyar uniós bővítési biztossal.
A magyar jogrendszer sajátosságairól, a nemzeti jogalkotási szabadság uniós korlátozásáról, illetve a kelet-közép-európai országok közös fellépésének fontosságáról is beszélgetett Vékás Lajos jogászprofesszorral, az új Polgári Törvénykönyvet előkészítő Kodifikációs Főbizottság egykori vezetőjével Orbán Balázs rovatvezető, a Miniszterelnökség parlam
Több mint 13 ezer, 3 hektárnál kisebb területű állami földet hirdet meg eladásra az Agrárminisztérium (Am) és a Nemzeti Földügyi Központ (Nfk) március elején, a meghirdetett földekre bárki tehet vételi ajánlatot, az értékesítés elektronikus úton zajlik.