2020. február 15. szombat

febr. 15
20:03
Székelyföldi síünnepet tartottak Hargitafürdőn (Síelők)
Az idei év a nemzetpolitikában az erős magyar közösségek éve, a sport pedig fontos közösségformáló erő, amelyre büszke lehet a magyarság - mondta Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára az MTI-nek telefonon nyilatkozva szombaton Hargitafürdőn, a csíkszeredai magyar főkonzulátus által kezdeményezett székelyföldi síünnepen.
febr. 15
20:03
Muszukajev a hajrában kapott ki a bronzmeccsen (Azenpenzem)
A szabadfogásúak 65 kilogrammos kategóriájában szereplő Muszukajev Iszmail kikapott a bronzmérkőzésen a római birkózó Európa-bajnokságon, így ötödikként zárt.
febr. 15
20:03
A Delta Airlines lehet a világ első karbonsemleges légitársasága (SzMo)
A következő 10 évben 1 milliárd dollárt költenek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére és a légkörből kivonásra.
febr. 15
20:03
56 embert ölt meg Budapesten a világ leghalálosabb horrorfilmje - vagy mégsem? (SzMo)
Az Antrum besorolása szerint mockumentary, vagyis áldokumentumfilm.
febr. 15
20:03
Kramp-Karrenbauer: A Nyugatnak szakítania kell a tétlenkedéssel és a panaszkodással (Bank360 blog)
„A Nyugat ellenfelei cselekvőképesek, tettre készek, a katonai erő alkalmazásától sem riadnak vissza”
febr. 15
20:05
Egy év után újra pályán a világbajnoki bronzérmes (Sport365)
Baji Balázs visszatért.
febr. 15
20:09
Most sem nyertél az ötöslottón? Eláruljuk a nagy lottó biznisz titkait! (ProfitLine)
A nagy lottó üzlet nem más, mint az, hogy minél több lottót adnak el, annál többet keresnek vele a lottóbizniszben érdekelt társaságok. A szerencsejáték Magyarországon monopol piac, azaz egyetlen (állami) társaság van jelen mindössze, a Szerencsejáték Zrt., amelynek nincs konkurenciája, nincs versenytársa, így elég kényelmes üzleti pozícióban van.
febr. 15
20:09
Milliókat fenyeget az éhínség, ha nem tudják megfékezni a kelet-afrikai sáskajárást (SzMo)
A rovarok mindent letarolnak, ami az útjukba kerül. És a védekezés is nehéz ellenük, mert a vegyszeres permetezés az élővilágban okozhat hatalmas károkat.
febr. 15
20:09
Mesébe illő Valentin-napot tartott Dallos Bogi és Puskás Peti (Promotions)
Romantika felsőfokon.
febr. 15
20:09
Minden éjszaka lebegés ebben a madridi loftlakásban (Hamu és Gyémánt)
Egy művésznő lakja, aki nem a konvenciók híve, főleg, ami az alvást illeti. Innentől a függőágy egészen új értelmet nyer.
febr. 15
20:12
Száz éve gyilkolták meg Somogyi Bélát és Bacsó Bélát, a Népszava munkatársait (Alternatív Energia)
Aligha van hírhedtebb tette az 1919 augusztusa után tomboló ellenforradalmi tiszti különítményeseknek, mint az 1920. február 17-i Somogyi-Bacsó-gyilkosság.
febr. 15
20:14
Ötös lottó – Mutatjuk a nyerőszámokat (Alternatív Energia)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
febr. 15
20:15
Az Újpest nem bírt nyerni a Zte otthonában (Sport365)
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban Márton Gábor.
febr. 15
20:18
Ez az öt szám kellett minden idők 3. legnagyobb ötöslottó nyereményéhez (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson az alábbi számokat húzták ki.
febr. 15
20:21
Kérdés sem fér Mészáros Lőrinc közszereplőségéhez a Tasz jogásza szerint (444.hu)
Véleménycikkben mondja el, szerinte miért köteles Mészáros Lőrinc közszereplőként tűrni a sajtó érdeklődését.
febr. 15
20:27
Kuramagomedov kikapott az elődöntőben (Sport365)
Nagy kiesett.
febr. 15
20:30
Most bepillanthat az új Nemzeti Galériába (Infostart)
Elkészült a Városligetbe tervezett múzeum látványterveit bemutató videó, amit a Városliget Zrt. megrendelésére készített országos reprezentatív közvélemény kutatással együtt adtak közre.
febr. 15
20:39
8 hónapja hiába keres albérletet fogyatékos unokájával a nagymama (SzMo)
Most az asszony fiának kis házában húzzák meg magukat, emiatt azonban 5 gyerek a padláson, apjuk pedig a pincében alszik.
febr. 15
20:57
Brutális fölénnyel nyertek hazai pályán (Sport365)
Majdnem összejött az ötven gól a Győrnek.
febr. 15
20:57
Első vonalból a földi pokolban - Kislányomnak, Samának / Az underground kórház (SzMo)
Két film a háború borzalmairól, a mindennapi pokolból. Ráadásul kortárs filmek, és nem fikciók. Mindkettő a szíriai háború mindennapjairól szól, mindkettőt Oscar-díjra jelölték, egyik sem nyerte meg. És a hasonlóságoknak itt még nincs vége. Kritika.
febr. 15
20:57
Vajon ki nyerte meg az ötös lottó rekordközeli nyereményét? (Promotions)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten is megtartották ötös lottó és Joker számsorsolást.
febr. 15
21:00
Koronavírus - Rossz hírt kaptak a japán hajón dolgozó magyarok (Infostart)
Tünetmentesek, de újabb két hét karantén vár rájuk.
febr. 15
21:03
Ábrán mutatjuk a GDP változását! (ProfitLine)
éves gazdasági növekedés üteme; volumenindex, előző év azonos időszaka = 100; szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok
febr. 15
21:03
Pillanatnyilag élen a Leipzig (Sport365)
Sikerükkel élen Gulácsiék.
febr. 15
21:06
Lövöldözött egy férfi Kalinyingrádban, többen meghaltak (Infostart)
A férfi vadászfegyverből nyitott tüzet. Két embert megölt, majd saját magával akart végezni. A 63 éves elkövető a kórházban belehalt sérülésébe.
febr. 15
21:15
Szijjártó: Még két hétig tartják karanténban a jokohamai kikötőben veszteglő hajó személyzetét (Kripto Akadémia)
A külügyminiszter közölte: a hajón lévő magyar állampolgárok jól vannak, jelenleg is tünetmentesek.
febr. 15
21:17
Tüzet nyitott a járókelőkre egy férfi Kalinyingrádban, többen meghaltak (Kripto Akadémia)
A támadó két embert megölt, majd végezni akart magával.
febr. 15
21:27
Schwartzman nem lépett pályára (Sport365)
Sousa játék nélkül jutott tovább.
febr. 15
21:27
Fotókon az idei év legszexibb tetoválásai, elképesztő csáberejük van (Femcafe)
Ezeknek tényleg lehetetlen ellenállni.
febr. 15
21:27
Még újabb két hétig maradnak karanténban a magyarok a Japánnál veszteglő hajón (SzMo)
A hajón lévő magyar állampolgárok jól vannak, jelenleg is tünetmentesek, de mivel a személyzet tagjai, további két hét karantén vár rájuk is.
febr. 15
21:27
Egy teljesen új dinoszauruszfajt fedeztek fel (Promotions)
Halálosztónak lett elnevezve, szóval nem növényevő volt.
febr. 15
21:30
Premier League - Folytatta jó sorozatát a Liverpool (Infostart)
A listavezető vendégként legyőzte a Norwich Cityt az angol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában.
febr. 15
21:33
Nem okozott most meglepetést a szezon meglepetéscsapata (Sport365)
Nyert a Barcelona, elmarad a meccs Eibarban.
febr. 15
21:33
Labdarúgó Nb I: Az éllovas Ferencváros nyerte a Fehérvár elleni rangadót (HírTV)
A Ferencváros hazai pályán 1-0-ra legyőzte szombaton a Mol Fehérvárt a labdarúgó Otp Bank Liga 21. fordulójának utolsó mérkőzésén.
febr. 15
21:33
Még újabb két hétig maradnak karanténban a magyarok a Japánnál veszteglő hajón (SzMo)
A hajón lévő magyar állampolgárok jól vannak, jelenleg is tünetmentesek, de mivel a személyzet tagjai, további két hét karantén vár rájuk is.
febr. 15
21:36
Férfi vízilabda ob I - Gólzáporos meccsen hazai győzelem Szolnokon (Infostart)
A Szolnok eseménydús mérkőzésen egy góllal bizonyult jobbnak a vendég Miskolcnál szombaton a férfi vízilabda ob I-ben.
febr. 15
21:39
Aranyért érő Zubkov-gól (Azenpenzem)
A teljesen megérdemelt győzelemmel hatpontosra nőtt a Fradi előnye a tabella élén a Mol Fehérvár Fc előtt, ráadásul két elmaradt meccse is van a címvédőnek.
febr. 15
21:45
Aranyat érő Zubkov-gól (Azenpenzem)
A teljesen megérdemelt győzelemmel hatpontosra nőtt a Fradi előnye a tabella élén a Mol Fehérvár Fc előtt, ráadásul két elmaradt meccse is van a címvédőnek.
febr. 15
21:48
Színházak a nemzeti centrifugában (Privátbankár)
Már csak néhány nap, és belelapozhat a Piac & Profit magazin legfrissebb számába! Forró témákkal jön a februári Piac & Profit.
febr. 15
21:57
A tökéletes Liverpool (Sport365)
Folytatták jó sorozatukat.
febr. 15
21:57
A Ferencváros megverte a Fehérvárt, eldőlt a bajnoki cím? (Promotions)
Összefoglaltuk a magyar labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának legfontosabb történéseit.
febr. 15
22:03
Munkahely-fenntartásra is igényelhető lesz a képzési támogatás (ProfitLine)
Reagálva a munkaerőpiac változásaira, átalakulnak a képzési támogatás szabályai. A kedvező változásoknak köszönhetően rugalmasabbá válik a támogatás igénylésének és felhasználásának folyamata, új lehetőségként pedig már munkahely-fenntartásra is igényelhető a támogatás.
febr. 15
22:03
Siker az első fordulóban (Sport365)
Balázs Attila győzött a selejtezőben.
febr. 15
22:05
Magyar bronzérem a cselgáncs vk-n (Sport365)
Varga Brigitta örülhetett Pozsonyban.
febr. 15
22:06
Labdarúgó NB I - Az éllovas Ferencváros nyerte a Fehérvár elleni rangadót (Infostart)
A Ferencváros 1-0-ra legyőzte a vendég MOL Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának rangadóján szombaton, így nagy lépést tett a címvédés felé.
febr. 15
22:18
Lövöldözött egy férfi Kalinyingrádban, többen meghaltak (HírTV)
Az Interfax orosz hírügynökség értesülése szerint piaci eladók közötti konfliktus állhat a történtek hátterében.
febr. 15
22:30
Erdogan: Az idlíbi helyzetet nem lehet megoldani, amíg a szíriai csapatok vissza nem vonulnak (HírTV)
Erdogan hangsúlyozta, nem fog nyugodni, amíg meg nem tisztítják Szíriát a terrorszervezetektől és a "damaszkuszi rezsim kegyetlenségétől".
febr. 15
22:33
Egészen a fináléig menetelt John-Henry Krueger (Sport365)
A férfi és női váltó is kisdöntős.
febr. 15
22:33
A zeneművészet fiatal tehetségeit díjazta az MVM (KKV Magazin)
A magyar zeneművészet legtehetségesebb fiatal képviselői tizenkettedik alkalommal vehették át a Junior Prima Díj e kategóriájának elismeréseit. Az MVM Zrt. az idén is tíz hazai tehetséget díjazott.
febr. 15
22:35
A Fradi egy lépéssel közelebb a bajnoki címhez (Sport365)
Az éllovas Ferencváros nyerte a Fehérvár elleni rangadót.

Keresés