A személyiségi és alapjogokat ért sérelmek nehezen forintosíthatók - mondta Cservák Csaba alkotmányjogász a gyöngyöspatai iskolaügyről szombaton az M1 aktuális csatornán.
Hol másutt állna Semmelweis Ignác szobra, mint a pesti Rókus kórház közelében? Elvégre az anyák megmentője ebben a kórházban vezette a szülészetet, mindenekelőtt itt ismerte föl, hogy az orvos a kezén, ruháján hordozott kórokozókkal maga idézi elő az asszonyokat megölő gyermekágyi lázat.
Néhány tízezer forinttól akár a milliós nagyságrendig is terjed a lakások négyzetméterenkénti ára az országban. Sokszor még egy városon belül is hatalmas a különbség az árak között. Debrecenben például a legolcsóbb lakások négyzetméter ára 90-ezer, míg a legdrágábbaké több mint 900-ezer forint.
Hivatalosan motorcsónaknak nevezik a Cigarette Racing masináját, egy powerboatot, a vízi járművek „izomautóját” valahogy mégis furcsa csak úgy lecsónakozni. Főleg úgy, hogy egy Mercedes G-osztály is jár mellé.
Hosszú évek halogatása, jogviták és újradizájnolás után végre a mozikba érkezett Jeff Fowler filmje, az azonos című világszerte népszerű videojáték adaptációja, a Sonic, a sündisznó. A történet szeri...
Washington március 18-ával 10-ről 15 százalékra emeli az európai Airbus repülőgépeket sújtó büntetővámot - jelentette be az amerikai kereskedelmi főtárgyaló, Robert Lighthizer hivatala.
Copperfield Dávidhoz hasonlóan csodálkozik rá a felnőttek világára Bereményi Géza hamarosan a boltokba kerülő új önéletrajzi könyvében. A szerző az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt.
Ha nincs kellő támogatás a kormány és a kormánypártok mögött, akkor nem a magyar emberek, hanem a külföldről pénzelt szervezetek akarata érvényesülhet +Videó
Orbán Viktor vasárnap tartja idei évértékelő beszédét. A miniszterelnök szombat délelőtt egy videóban emlékezett meg az elmúlt 20 évben tartott beszédeiről:
Elvégezte az év eleji szokásos változtatásokat a Központi Statisztikai Hivatal a fogyasztói kosárban. Ez az a kosár, amiben az infláció mérésére szolgáló termékek és szolgáltatások vannak. A változtatások a magyarok vásárlási szokásaihoz igazodnak.
Rakonczay Gábor egy SUP-pal vágott neki az Atlanti-óceánnak, 3 nap után azonban szivárgást észlelt a hajótesten. Élete egyik legnehezebb döntését hozta meg azzal, hogy visszafordult, de tudja, csak így van esélye, hogy újra nekivágjon. A vízen töltött 3 napjairól és a döntés hátteréről lapunknak mesélt.
Az énekesnőről eddig csak közvetlen ismerősei tudták, hogy meglehetősen nagy dumás, hiszen viszonylag keveset szerepelt szórakoztató műsorokban. Most a TV2 új show-jában mutatja meg, hogy mire képes Majka és Hajós oldalán.
Az olasz Giovanni Palmiero már 1966 óta él a szigetországban, de a kérelmet neki is be kellett adnia. A rendszer azonban valamit nagyon félreértelmezett.
Elsősorban a gépjárműbehozatal és -üzemeltetés adóinak átrendezésével ösztönözné környezetkímélőbb autók használatára a közlekedőket az importőregyesület. A dízelstopot élesen elvetik, visszaforgatott dugódíjat viszont méltányos bevezető időszak után el tudnak képzelni.
A tálibok ellenőrzése alatt lévő területen akartak végezni lázadókkal, de a két gépjárműben, amelyet célba vettek, nem ők, hanem piknikről hazatérő civilek, köztük egy gyerek utazott.
A társadalom elvárja, hogy a közösség hasznos tagjaiként kamatoztassák képességeiket a munkaerőpiacon és hozzájáruljanak a család anyagi biztonságához, ugyanakkor nem tartják őket teljes értékű munkaerőnek és szükség van rájuk otthon is, hogy gondoskodjanak gyermekeik neveléséről.
A cégvezetés átadása mindig nehéz meccs. Még akkor is, ha az utód „kéznél van”, mert családtag, akinek szintén fontos a felépített értékrend, vagy saját nevelésű munkatárs, aki eddig is részt vett vállalkozás működtetésében.
A pajzsmirigy hormonjainak képzéséhez a szervezetnek jódra van szüksége. A jód részt vesz az anyagcsere megfelelő működésében, biztosítja a csecsemők és gyerekek szellemi fejlődését. Maguk a hormonok 65 százaléknyi jódot tartalmaznak, így annak hiányában anyagcserezavarok és fejlődési rendellenességek léphetnek fel.
A Sophos, kiberbiztonsági vállalat legújabb elemzése arra mutat rá, hogy a digitális bűnözők hogyan használtak fel egy legitim harmadik féltől származó sebezhetőséget a biztonsági szoftverek törléséhez, mielőtt az új zsarolóvírussal...
Tálib lázadók helyett kilenc civil halálát okozta egy amerikai dróntámadás péntek este a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományban - közölték helyi tisztségviselők.
Törpe víziló (Choeropsis liberiensis) született január 20-án a Szegedi Vadasparkban, a jövevény az állatkertben gondozott pár, Tigi és Chipo harmadik borja.
Visszalépett a vasárnapi dunaújvárosi időközi országgyűlési képviselő-választástól a nyilvántartásba vett hét képviselőjelölt egyike, a független Törökné Juhász Ilona - olvasható a Nemzeti Választási Bizottság honlapján.
A Tornado típusú harci gép péntek este zuhant le az észak-jemeni al-Dzsauf tartományban a húszi síita lázadók ellen harcoló jemeni kormányerők támogatására indított műveletben.