2020. február 11. kedd

febr. 11
7:06
Forradalmi globális összefogással, korai-diagnosztikai áttörés jöhet a rákgyógyításban (Rakéta)
Több mint ezer tudós hozzájárulásával készült el egy mérföldkőnek számító tanulmány a rákbetegségről alkotott mindenkori legrészletesebb képpel. A tudósok egy százezer darabos kirakóshoz hasonlították a rákot, amiből eddig a darabok 99 százaléka hiányzott.
febr. 11
7:06
A brooklyni fotós, aki egy telefon segítségével mutatja be New York utcáit (Hamu és Gyémánt)
Sok fotós oldal foglalkozott már Eric Van Nynatten képeivel, most mi is elcsíptük pár mondatra, és összeválogatta nekünk a kedvenc telefonnal lőtt New York-i fotóit.
febr. 11
7:09
Viharos szél és zivatarveszély: több megyére figyelmeztetést adtak ki (Háziállat)
A Dunántúl északi részén 90 km/h-t meghaladó széllökésekre is számíthatsz.
febr. 11
7:09
Nagyot romlott Pelé egészségügyi állapota, csak segítséggel tud járni (ATV)
Fia szerint minden idők egyik legnagyobb labdarúgója, Pelé depressziós az egészségi állapota miatt.
febr. 11
7:12
A revans után bizakodhatunk (Azenpenzem)
Többféleképpen is lehet címkézni a magyar jégkorong-válogatott nottinghami sikerét. Először is, bejutott az olimpiai selejtező utolsó körébe, másodszor, revansot vett Nagy-Britannián.
febr. 11
7:12
Foreo-kutatás a sminkelési szokásokról (Márkamonitor)
Négy hölgyből egy sminkkel az arcán fekszik le aludni, 60% pedig fél órával előbb kel fel csak azért, hogy már sminkelt arccal köszönthesse partnerét reggel – derül ki a svéd FOREO globális, Valentin-napi felméréséből! A beauty-tech brand a kutatásban kiemelten vizsgálta, hogyan alakulnak a szépségápolási szokásaink, amikor új párkapcsolatban vagyu
febr. 11
7:18
Gyurcsány Ferenc elárulta, akar-e miniszterelnök lenni (Infostart)
Önmagát tisztességes politikusnak tartja, akit sokan szeretnek, de, tette hozzá, sokan nem akarják őt a kormányba.
febr. 11
7:18
EU: a nyáron véleményezik a röszkei tranzitot (Alternatív Energia)
Információink szerint a tárgyaláson az Európai Bizottság képviselője ragaszkodott ahhoz az állásponthoz, hogy a menedékkérelmet benyújtó személyeket gyakorlatilag őrizet alatt tartják a tranzitzónában.
febr. 11
7:18
Többen meghaltak egy kabuli öngyilkos merényletben (USAracing)
Naszrat Rahími, az afgán belügyminisztérium szóvivője azt mondta, a halottak közt két civil is van. A merénylet elkövetését egyelőre egyetlen csoport sem vállalta.
febr. 11
7:18
Hajnalban tomboló viharral érkezett meg az ítéletidő - Ezzel még nincs vége (Femcafe)
Óriási károkat okozott a pusztító vihar! A következő napokban még vár ránk néhány meglepetés!
febr. 11
7:20
Ne csodálkozzon, ha dörgésre, villámlásra ébredt (Alternatív Energia)
Zivatarokra és viharos szélre is figyelmeztet a meteorlógia.
febr. 11
7:21
Koronavírus - Ezer fölé emelkedett a halálesetek száma Kínában (HírTV)
Tájékoztatása szerint hétfőn 108 újabb haláleset történt az országban, és ezzel a halottak száma 1016-ra nőtt. Egy nappal előtte, vasárnap 97-en haltak bele a kórba.
febr. 11
7:21
Családirtás Tatabányán: fürdőkádba ülve vágta el saját torkát az apa - borzalmas részletek (Blikk)
Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt, M. Ferenc megölte két kisfiát, és miután felesége rátalált a holttestekre és elmenekült, magával is végzett.
febr. 11
7:21
Azonnali fizetések: forradalmi változás jön (Portfolio)
Forradalmi változást hoz az azonnali fizetés márciusi elindulása Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerint, ami az ország versenyképességének is további lökést ad majd.
febr. 11
7:24
Félve kérdezte meg Várkonyi Andrea szerelmét: Zsidró Tamás rögtön megválaszolta (Blikk)
Ez a végeredmény kapcsolatukban!
febr. 11
7:27
Családirtás Tatabányán: fürdőkádban ülve vágta el saját torkát az apa - borzalmas részletek (Blikk)
Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt, M. Ferenc megölte két kisfiát, és miután felesége rátalált a holttestekre és elmenekült, magával is végzett.
febr. 11
7:27
Ítéletidő érkezik nyugatról (HírTV)
Svédországban egy, Lengyelországban három áldozata van a viharos időjárásnak.
febr. 11
7:27
"Ismét egy PSV-szintű profi klubhoz kerültem" - Dzsudzsák elképesztő részleteket árult el a klubváltásáról (ATV)
Az al-Ain újdonsült magyar szélsője, Dzsudzsák Balázs az al-Ittihad Kalbánál történt szerződésbontás okairól és körülményeiről és az új csapatáról nyilatkozott a Rádió1 Balázsék című műsorában, amelyet a Csakfoci.hu szemlézett.
febr. 11
7:33
Trump: Soha nem látott mértékben nőtt a republikánusok támogatottsága (HírTV)
A növekedést a Gallup legfrissebb közvélemény kutatása is alátámasztja.
febr. 11
7:33
Ingyenes lett a wifi Zalaegerszeg belvárosában (ProfitLine)
A Smart City, az okosváros program első elemeként ingyenesen használható wifi-hálózatot alakítottak ki Zalaegerszeg belvárosában.
febr. 11
7:33
Napról napra többen halnak meg a koronavírustól (Portfolio)
Ezer fölé emelkedett a koronavírus okozta betegség halálos áldozatainak száma Kínában - közölte kedden a Nemzeti Egészségügyi Bizottság. Hétfőn 108 újabb haláleset történt az országban, és ezzel a halottak száma 1016-ra nőtt. Egy nappal előtte, vasárnap 97-en haltak bele a kórba. A fertőzöttek száma egy nap leforgása alatt 2478-al emelkedett, össze
febr. 11
7:36
Ebben az időszakban rájuk támaszkodik Csobot Adél: Segítséget kérnek Istenes Bencével (Blikk)
Nem féltek kimondani.
febr. 11
7:36
Koronavírus: drámai részletek a fertőzés központjából (Infostart)
Él a koronavírus epicentrumaként nyilvántartott, karanténba zárt 11 milliós városban egy magyar, aki kínai kedvese miatt nem jött haza Magyarországra.
febr. 11
7:36
Újabb csapás: a pokoli erdőtűz után most óriási áradások vannak Ausztráliában (Blikk)
Az év eleji pusztító bozóttüzeket most áradások és heves esőzések váltották fel Ausztráliában.
febr. 11
7:36
Vigyázz, ma túlhajszolhatod magad - Egymondatos horoszkóp - február 11. kedd (Glamour)
Tudnod kell lazítani is
febr. 11
7:36
Ennek a 6 csillagjegyes párosításnak a legszenvedélyesebb a párkapcsolata (Spabook)
Minden párkapcsolatnak más a mozgatórugója, és míg egyes esetekben a romantika, a barátság, az egymás iránti tisztelet tölti be ezt a szerepet,...
febr. 11
7:38
A petefészekciszta tünetei: életmentő lehet, ha felismered őket! (Spabook)
A petefészekciszták, amilyen ijesztőnek hangzanak, olyan ártalmatlanok lehetnek, de egyáltalán nem szabad félvállról venni a dolgot, mert rosszabb...
febr. 11
7:39
Cafeteria: közel 400 ezer forint az átlag (Infostart)
Átlagosan bruttó 371 ezer forintot, a tavalyinál kicsit kevesebbet nyújtanak a munkavállalóiknak cafeteria juttatásként a cégek a Szent István Egyetem és a HR Kutató Központ által végzett friss kutatás szerint, amelyből az is kiderül, hogy elsősorban a nagyvállalatok adnak béren kívüli juttatást - írta a Világgazdaság kedden.
febr. 11
7:39
Többen meghaltak egy kabuli öngyilkos merényletben (HírTV)
A merényletben legalább hatan meghaltak, tizenketten megsebesültek.
febr. 11
7:39
Már 51 ezer cég "kivázik" (Portfolio)
A kisvállalati adó (kiva) kulcsának harmadszori csökkentése mellett a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal népszerűsítő tájékoztatókampánya is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy már mintegy 51 ezren választották ezt az adófajtát - mondta a Magyar Hírlapnak Izer Norbet.
febr. 11
7:42
Rekordnépszerű lett a Szép-kártya (AQUA)
Óriási eredményt produkált tavaly a belföldi turizmus motorját jelentő Széchenyi-pihenőkártya, amely széleskörű felhasználhatósága és a kedvezményes adózása miatt a legnépszerűbb béren kívüli juttatás.
febr. 11
7:42
Koronavírus: átlépte az 1000 főt a halálos áldozatok száma (SzMo)
Magas rangú tisztségviselőket rúgtak ki Kínában.
febr. 11
7:42
Ennyit ér Cristiano Ronaldo autógyűjteménye (Promotions)
Cristiano Ronaldo fényűző életmódot folytat. Autógyűjteménye több mint hatmillió fontot, azaz majd két és fél milliárd forintot ér.
febr. 11
7:42
Ronthatja az amerikai-brit viszonyt a Huawei (Mínuszos)
Vitás kérdés lehet az amerikai-brit viszonyban London megállapodása a kínai Huaweijel – jelentette ki Mike Pence amerikai alelnök. Az amerikai alelnök kifejtette, hogy az Egyesült Államoknak is vannak még megoldandó kérdései a Kínával folytatott kereskedelemben, majd arra a kérdésre, hogy vajon az Egyesült Királysággal tervezett új kereskedelmi meg
febr. 11
7:45
Huszonhárom pontos hátrányból fordított a Denver (Sport365)
Nagy mérkőzést vívtak.
febr. 11
7:48
Rekordot döntött a British Airways egyik gépe a vihar miatt: ilyen gyorsan még senki nem ért New Yorkból Londonba (Blikk)
Új rekordot állított fel a British Airways egyik gépe gyors menetidejével.
febr. 11
7:48
Zsidró Tamás őszintén vallott Várkonyi Andiról: "Nem vagyok féltékeny típus" (Femcafe)
Különleges videót osztott meg Várkonyi Andrea! Mutatjuk!
febr. 11
7:48
Pontosan hogyan károsítják a műanyagzacskók a környezetet? (NRGreport)
Mindenki tudja, hogy a műanyagból készült zacskók használata nem éppen környezetbarát, nem véletlen, hogy lassan a fejlettebb országokban mindenhol betiltják, vagy nagyon megdrágítják a használatukat. De pontosan mi a baj azzal, ha a bolygót ellepik az ilyen zacskók? Milyen károkat okoznak a környezetben? Csak az a baj, hogy nagyon hosszú időre van
febr. 11
7:51
Újabb hivatalok létrehozásával készül egészségügyi reformra a kormány (Alternatív Energia)
Retteghet az a kórházigazgató, aki nem képes két hónap alatt rendezni intézménye adósságát.
febr. 11
7:51
Az eddigi legkülönösebb segély indult útnak a koronavírus miatt (Portfolio)
Az Egyesült Államok útnak indította segélyszállítmányát a koronavírusos fertőzésekkel küszködő Laoszba - jelentette be hétfőn este az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID). A szállítmány annak a mintegy 100 millió dolláros segítségnek a része, amelyet az amerikai kormányzat a múlt héten jelentett be az új típusú koronavírusos m
febr. 11
7:51
Itt a figyelmeztetés: újabb brutális vihar csap le ránk (Háziállat)
Szeszélyes marad az időjárás kedden. Szél, eső, hó, napsütés és villámlás is lehet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetést adott ki.
febr. 11
7:53
„Átugorhatjuk a felhőkarcolók korát” – Interjú Budapest új főépítészével (Alternatív Energia)
Budapest új főépítésze, Erő Zoltán reméli, hogy a kormány újragondolja a várbeli építkezéseit, és lesz beleszólásuk az állami beruházásokba.
febr. 11
7:54
Észre sem vette, mit tesz Dundikával: Majkáék gyermeke is velük volt (Blikk)
Íme, a kép!
febr. 11
7:54
Matolcsy előzni buzdít a jövő versenyében (AQUA)
.
febr. 11
7:56
Hitéről vallott Nagy Feró (Blikk)
74 évesen is hatalmas energiával koncertezik, és hatalmas poénokat ont magából a tévében zsűritagként Nagy Feró. A magánéletben azonban egyre érzelmesebb, és igyekszik mindenben a jót látni - írja a Bors.
febr. 11
7:57
Amerika felfedezése - vitatott történelmi leírást sikerült bizonyítani (Infostart)
Ki is jutott el előbb Amerikába? Videón egy óceáni szépség, ami segített bebizonyítani.
febr. 11
8:03
Milliárdos károkat okoztak a viharok (ProfitLine)
Csaknem tízezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz a múlt heti viharok miatt, a társaságok úgy kalkulálnak, hogy a következő hetekben akár az egymilliárd forintot is elérheti a kifizetések összege - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn.
febr. 11
8:06
Négy helyesírási baki, amit nagyon sokan elkövetnek. Te is köztük vagy? (Spabook)
Megosztó téma, hogy napjainkban, amikor szinte kiveszőben van a kézzel írás, egyáltalán mennyire fontos a helyesírás. Részét képzi-e a tájékozottságnak,...
febr. 11
8:06
A világ legnyugodtabb helyét nem a térképen kell keresnünk (Rakéta)
Markus Aspelmeyer a Bécsi Egyetem fizikusa és csapata, egy, a bécsi laboratóriumuk asztalán elhelyezett fémdobozba tervezték a világ alighanem legcsendesebb helyét. Bár a szóban forgó területre már csak azért sem tudnánk jegyet váltani, mert mérete alig nagyobb egy mikroszkopikus nagyságú foltnál a doboz közepén.
febr. 11
8:09
Már több mint ezren haltak bele a koronavírusba Kínában (Privátbankár)
Hétfőn 108 újabb haláleset történt az országban.

Keresés