Az ellenzéki politika aktorai már mind felköptek a levegőbe és aláálltak, csak a település maradt ugyanott a lakóival, akiket most egy Soros-szervezet vitt megtervezett akcióba.
Oroszország új módszert keres a gabonakivitel korlátozására az ország exportálható többletének függvényében „bizonyos piaci feltételek mellett” – mondta Dimitrij Patrusev, a mezőgazdasági miniszter a Kommerszant című újságnak.
Női alapművet olvastam, immár sokadjára. Valami miatt ezen fejezeten mindig tovább siklottam, most viszont beleolvastam, és a témánál le is ragadtam....
A német közszolgálati televízió csatorna oknyomozó újságírói súlyos vádakat fogalmaznak meg az Aján Tamás vezette szövetséggel és a Magyar Antidopping Csoporttal szemben.
Netanjahu ugyanis nem csupán miniszterelnök, de mezőgazdasági, diaszpóraügyi és népjóléti miniszter is volt. De mert vádat emeltek ellene, tovább nem töltheti be ezeket a posztokat.
Nagy-Britannia nem fogja siratni Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda amerikai dróncsapásban megölt parancsnokát – mondta Boris Johnson brit miniszterelnök vasárnap a nyugati szövetségesekkel folytatott konzultációiról beszámolva, ugyanakkor önuralomra szólított a Szulejmáni halálára adott válaszokban.
Enyhén lassult a kínai szolgáltató szektor növekedése decemberben a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felmérésének hétfőn közzétett adatai szerint, ami egybecseng a kínai statisztikai hivatal múlt héten közölt adataiból kiolvasható tendenciával.
Korda Gyuri nagyszabású partit tartott 81. születésnapján, ám adódott egy kis probléma: lemerült egy elem, és kialudtak a fények. Klárika mentette meg a szülinapi bulit.
A következő egy-két hét során, de a bérszámfejtés miatt legkésőbb január 20-ig meg kell állapodni a bérekről azoknál az áruházláncoknál, amelyek a klasszikus január-decemberi üzleti év szerint működnek - írja a hétfői Világgazdaság. A...
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) eladásra hirdette meg a hungarikumok gyűjteményébe sorolt hollóházi porcelánt gyártó és forgalmazó céget, a Hollóházi Porcelángyár Kft. 100 százalékos üzletrészét.
A Netflixen futó Vaják (eredeti címén The Witcher) sorozat rövid idő alatt elképesztően nagy népszerűségre tett szert Magyarországon. Annyian kíváncsiak az ezüsthajú és kissé szűkszavú Ríviai Geralt kalandjaira, hogy nem túlzás azt állítani: kitört a Vaják-láz. A sorozatot részben Magyarországon vették fel, a Ripost pedig megtudott néhány exkluzív
A kínai kereskedelmi delegáció január 13-án Washingtonba utazik egy négy napos látogatásra, amelynek során aláírhatják az amerikai-kínai kereskedelmi háború lezárását célzó részmegállapodást – közölte bennfentes forrásokra hivatkozva internetes oldalán a South China Morning Post (Scmp) című hongkongi lap.
Eséssel zárták a pénteki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután az Egyesült Államok légicsapást hajtott végre az iraki fővárosban, iráni célpontok ellen. Ázsiában is borús hangulatban telt a hétfői kereskedés, miután a fokozódó geopolitikai feszültség mellett Kínából egy gyenge makroadat is érkezett. Az európai tőzsdéken is eséssel indulhat a h
Elképesztő videót tett közzé egy ausztrál fotós, aki a Kenguru-szigeten a helyi bozóttüzekről készített felvételeket. Arra ő sem számított, hogy egy ennyire ritka természeti jelenséget fog végül rögzíteni.
A kínai kereskedelmi delegáció január 13-án Washingtonba utazik egy négy napos látogatásra, amelynek során aláírhatják az amerikai-kínai kereskedelmi háború lezárását célzó részmegállapodást – közölte bennfentes forrásokra hivatkozva internetes oldalán a South China Morning Post (Scmp) című hongkongi lap.
Tovább csökkent tavaly a nyelvvizsgázók száma: novemberig 111 ezren jelentkeztek, miközben egy évvel korábban a teljes évben még 120 ezer volt a jelentkezők száma, és összesen 74 ezren kaptak nyelvvizsga-bizonyítványt.
Csökkenéssel kezdheti a hetet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt - írta hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek küldött elemzésében.