2020. január 31. péntek

jan. 31
10:21
Már 403 500 forint volt a bruttó átlagkereset novemberben (Infostart)
Tavaly novemberben a nem rendszeres kereseti elemek - jutalom, prémium - kifizetéseknek köszönhetően a bruttó átlagkereset 403 500 forint volt, 13,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jan. 31
10:21
Legalább megpróbálta (Azenpenzem)
A férfiaknál érvényesült, a nőknél borult a papírforma az ausztrál nyílt teniszbajnokság elődöntőjében. Novak Đoković könnyedén lépett túl Roger Federeren.
jan. 31
10:21
Orbán Viktor: Springer Miklós egész életében építhette és szolgálhatta az Ftc-t (HírTV)
Orbán Viktor miniszterelnök levélben méltatta a december végén 92 évesen elhunyt, és pénteken a budapesti Fiumei úti sírkertben nyugalomra helyezett Springer Miklóst.
jan. 31
10:24
Nem akarnak Kínába repülni az amerikai pilóták (ATV)
Száztíz embert, köztük 83 brit állampolgárt hozott ki a brit kormány Vuhanból a járvány gócpontjának számító közép-kínai városból - jelentették be pénteken Londonban.
jan. 31
10:24
Babos Timi párosának megvan a harmadik Grand Slam-győzelme (Promotions)
Babos Tímea és Kristina Mladenovic semmi perc alatt nyerték meg a női páros döntőt.
jan. 31
10:27
Olaszországban is megjelent a koronavírus (HírTV)
Felfüggeszti a Shanghai Airlines két budapesti járatát.
jan. 31
10:27
Springer Miklós egész életében építhette és szolgálhatta az FTC-t (Azenpenzem)
Megrendüléssel értesültem arról, hogy a Ferencvárosi Torna Club elnökségének tagja, az Ftc Baráti Kör tiszteletbeli elnöke már nincs közöttünk – írta Orbán Viktor.
jan. 31
10:27
Tádzsikisztán, a földi Mars – Hungarikumokkal a világ körül 5. (Tiszta Jövő)
Aki még életében szeretne eljutni a Marsra, jöjjön el Tádzsikisztánba, Murghab mellé: a vörös és poros semmibe érkezhetünk, ahol ember fiába nem lehet botlani. Folytatódik a közép-ázsiai utazás!
jan. 31
10:29
Greta Thunberg nevének levédetését kéri (Tiszta Jövő)
Indítványozta emellett a „Skolstrejk for klimatet” kifejezés levédését is.
jan. 31
10:33
Drágulás jön a lottózóban: több szerencsejáték ára emelkedik (Privátbankár)
A Luxor, a Joker, a Kenó és a Puttó játékok árai változnak.
jan. 31
10:33
A MOK újraélesztené a Magyar Orvosok Szakszervezetét (HR Portál)
A MOK oldalán arra kérik az orvosokat, hogy csatlakozzanak a Magyar Orvosok Szakszervezetéhez.
jan. 31
10:33
Pluszban az európai tőzsdék (ProfitLine)
Emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, egy erősen hullámzó hét utolsó napján stabilizálódás várható. A befektetők keresik annak jeleit, hogy Kínának sikerült féken tartani az új koronavírus által okozott tüdőgyulladás-járvány terjedését.
jan. 31
10:36
Itt a koronavírus a szomszédban – két férfit vizsgálnak Szlovákiában (Infostart)
Koronavírus gyanújával kezelnek két férfit a turócszentmártoni kórházban. Mindketten Kínából érkeztek haza Szlovákiába és a koronavírus tüneteit észlelték magukon. Csehországban eközben már tizenkettőre emelkedett a influenzában elhunytak száma ezen a télen, ezért jobban félnek tőle, mint a koronavírustól.
jan. 31
10:36
Asztalos Csaba: A magyar kormányzati kommunikációnak is köszönhető a gyergyóditrói migránspánik (444.hu)
Az alaptalan félelmeket le kell bontani, figyelmeztetett az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke.
jan. 31
10:36
5+1 egészséges uzsonna 5 perc alatt, amitől újra energikus leszel (Spabook)
Embert próbáló lehet az anyukáknak a mindennapos uzsonnakészítés. Van ízletes uzsonna a szendvicsen túl is a gyerekeknek, bár könnyű kifogyni...
jan. 31
10:39
Feldúlták Gesztesi Károly sírját (SzMo)
Összetört mécsesek és szétdobált koszorúk fekszenek a színész sírja körül.
jan. 31
10:39
Felfüggeszti két budapesti járatát az egyik kínai légitársaság (SzMo)
A Shanghai Airlines Sanghajból Hszian, illetve Csengtu érintésével közlekedő két járata nem közlekedik ideiglenesen.
jan. 31
10:42
Putyin bölcsen hallgatott (Kripto Akadémia)
Netanjahu villámlátogatása Moszkvában.
jan. 31
10:42
Célkeresztben a cigányok, ügyvédek, elítéltek – csúcsra járatta a gyűlöletkeltést Orbán (Alternatív Energia)
Pénteki interjújában Orbán frontális támadást indított a többségi magyar társadalom vélt ellenségei ellen, és nem a migránsok miatt kelt ki igazán.
jan. 31
10:42
DK: azonnal állítsák le a magyar-kínai légiforgalmat! (ATV)
A koronavírus miatt már több ezren megbetegedtek, és egyre több a halálos áldozat is. "Nem új járatot kell indítani, ahogy Szijjártó teszi, hanem azonnal fel kell függeszteni a jelenlegi járatokat, ahogy más országok és légitársaságok tették" - véli a Demokratikus Koalíció EP-képviselője. Rónai Sándor szerint egyetlen emberéletet sem szabad kockázt
jan. 31
10:45
Kormányinfó: Magyarországon nincs koronavírus-fertőzött (USAracing)
Várhatóan még a hét végén hazahozhatják a Vuhanban rekedt magyarokat. A koronavírussal sújtott kínai városból francia segítséggel, légi úton evakuálják honfitársainkat.
jan. 31
10:47
Az összes cseh repülőtérre kiterjesztették az ellenőrzéseket (USAracing)
.
jan. 31
10:48
Levelet küldött Orbán Viktor (Infostart)
A gyászolókhoz címzett levelében méltatja Orbán Viktor miniszterelnök a december végén 92 évesen elhunyt, és pénteken a budapesti Fiumei úti sírkertben nyugalomra helyezett Springer Miklóst, a klubalapító unokáját, az FTC Baráti Kör alapító tagját, majd későbbi vezetőjét, a Ferencvárosi Torna Club elnökségének tagját.
jan. 31
10:48
Pontgazdag mérkőzésen nyert az Atlanta Hawks (Sport365)
A sereghajtó 127 pontot dobott hazai pályán.
jan. 31
10:51
Drágulnak a szerencsejátékok (Piac és Profit)
A Luxor, a Joker, a Kenó és a Puttó játékok árai változnak.
jan. 31
10:51
Karanténban két zsolnai férfi, koronavírussal fertőződhettek (Ripost)
A két férfi kiküldetésen volt az elmúlt időszakban Kínában, de mindketten rosszul lettek a hazafelé tartó úton.
jan. 31
10:57
Durva mozgások a Magyar Telekomban (Portfolio)
A befektetők a koronavírus megfékezésével kapcsolatban optimistábbak lettek, azonban az irányadó európai részvényindexek mérsékelt esést mutatnak, a nyitás előtt egy órával még úgy tűnt, nagyobb emelkedés jöhet az európai részvénypiacokon, azonban a nyitásra elolvadtak a pluszok. A magyar tőzsde mérsékelt emelkedéssel indította a hét utolsó napját,
jan. 31
10:57
83 brit állampolgárt hozott ki a brit kormány Vuhanból (USAracing)
.
jan. 31
11:00
Februártól árat emel a Szerencsejáték Zrt. (Menedzsment Fórum)
A Luxor, a Joker, a Kenó és a Puttó játékok árai változnak.
jan. 31
11:00
Angliában is megjelent a koronavírus (ATV)
Nagy-Britanniában is megjelent az új koronavírus okozta betegség. A brit egészségügyi minisztérium pénteken közölte, hogy két páciens szervezetében azonosították a kórokozót Angliában.
jan. 31
11:03
Óvintézkedéseket vezetett be a Nokia (ProfitLine)
A Nokia Budapesten a Kínából visszatérő munkatársai számára két hét távmunkát rendelt el, amelyet meghosszabbíthat, ha erre utaló hivatalos ajánlás jelenik meg - közölte a vállalat az MTI megkeresésére csütörtökön.
jan. 31
11:03
Mekkorát üthet a magyar gazdaságon a koronavírus? (Portfolio)
A következő időszak legfontosabb kérdése az lehet, sikerül-e belátható időn belül megfékezni a Kínából indult koronavírus-járványt, ezen múlhatnak elsősorban a gazdasági hatások. Az Erste Bank elemzői szerint ha néhány héten belül megáll a fertőzés, akkor Kelet-Közép-Európa akár nyertese is lehet a dolognak, mivel a nyersanyagok ára jelentősen viss
jan. 31
11:03
Uniós feszültség Líbia miatt (USAracing)
Hazánk határozottan támogatja a berlini Líbia-konferencia megállapodásának végrehajtását, ugyanakkor kizárólag olyan döntések és folyamatok előtérbe helyezésével, amelyek célja a migráció megállítása.
jan. 31
11:03
Berg Dániel: Uszítás helyett megoldásokat! (Tiszta Jövő)
A Xxi. században Magyarországon ázsiai boltosoknak rettegniük kell, nehogy kínainak nézzék őket.
jan. 31
11:06
Van rá esély, hogy globális recessziót hozzon a gyilkos kínai koronavírus? (Pénzcentrum)
Most, hogy a gyilkos kínai koronavírus egyre jobban terjed, joggal merül fel a befektetőkben a kérdés, hogy a járvány milyen hatással lesz a gazdaságra, előfordulhat-e, hogy globális recessziót okoz. A Pénzcentrumnak erre a kérdésre igyekezett...
jan. 31
11:06
Soha nem fogják vezetni az első Corvette C8-at (Autónavigátor)
A Corvette-rajongók egymást tapossák, hogy végre vezethessék a legújabb C8-as modellt. Erre jön Rick Hendrick, aki nem kevesebb, mint 3 millió dollárt, közel 900 millió forintot fizet azért, hogy az első autó az övé legyen és soha senki ne vezesse.
jan. 31
11:06
Betilthatnak minden az állatoknak fájdalommal járó eljárást Franciaországban (Agrofórum)
Betiltják Franciaországban a kevés gazdasági hasznot hozó hímnemű csibék megsemmisítését 2021-től.
jan. 31
11:06
Nem fogod elhinni, mennyi pénzt lehet keresni otthonról dolgozva - 7 opció (Spabook)
Eleged van a reggeli csúcsforgalomban araszolásból, a zsúfolt irodából és a végeláthatatlan mókuskerékből? Ha igazán környezetváltozásra...
jan. 31
11:06
Nagyot mehet a denevérköpettel készülő kávé (Hamu és Gyémánt)
A Kopi Luwak, vagyis a cibetmacska emésztőrendszerén áthaladó kávégyümölcsből készített kávé aranyárban mért ínyencség. Most pedig felkészül a "denevér kávé".
jan. 31
11:09
Pattanásig feszült a vita, élő adásban esett egymásnak Horn Gábor és Deák Dániel (ATV)
A Republikon Alapítvány elnöke és a XXI. Század Intézet vezető elemzője az ATV Start című műsorában a többek között a „börtönbiznisz” és a gyöngyöspatai romáknak járó kártérítésekről vitatkozott. Míg Deák Dániel szerint az egy pozitív jelenség, hogy a társadalom megvitatja a bíróságok döntését, addig Horn Gábor úgy látja, a magyar bírák döntéseit k
jan. 31
11:09
99,95 százalékot estek a vasércszállító hajók tarifái (Portfolio)
A kínai koronavírusjárvány kitörésének veszélye erőteljesen érinti a vasércet szállító hajók keresletét, melynek következtében 99,95 százalékkal estek az ilyen típusú hajók szállítási tarifái.
jan. 31
11:09
Rúzsa Magdi fürdőkádban ülve osztotta meg világgal sikerének titkát (Femcafe)
Az énekesnő meglepő dolgot osztott meg rajongóival.
jan. 31
11:09
Koronavírus gyanújával vizsgálnak két férfit Szlovákiában (SzMo)
Mindketten jártak nemrég Kínában. Most karanténban vannak a turócszentmártoni kórházban.
jan. 31
11:12
Európa topligáinak gólrekorderei (Sport365)
Összeszedtük a topligák legnagyobb góllövőit.
jan. 31
11:15
Két kutya támadása miatt súlyos sérüléseket szenvedett egy nagykanizsai férfi (BorsOnline)
Súlyos sérüléseket szenvedett egy 82 éves nagykanizsai férfi, akire két kutya táma
jan. 31
11:15
„Amit a lencsén keresztül látunk, örökre velünk marad” (Spa Trend Online)
Egy fotográfusnak elsődleges feladata a dokumentáció, ám ha a helyzet azt diktálja, életeket is menthet – vélekedik João Silva. A háborús fotóriporter szerint mindent meg kell mutatni.
jan. 31
11:15
Fejfájást is hoz a melegedés (Alternatív Energia)
Változékonyság jellemzi a következő napok időjárását, sokaknak akár markáns tüneteket is okozhatnak a frontok, amelyek még az emésztőrendszert is megterhelhetik.
jan. 31
11:15
Elfogták azt a férfit, aki megütötte a Niedermüller Péter elleni tüntetés szervezőjét (ATV)
Elfogtak csütörtökön egy férfit, aki a gyanú szerint megütötte az aznapi erzsébetvárosi tüntetés egyik szervezőjét - derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteki, a rendőrség honlapján közzétett közleményéből.
jan. 31
11:17
Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt fogtak el hat férfit (BorsOnline)
Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt kedd
jan. 31
11:17
Csak influenzás volt a Budapesten is megforduló, koronavírus-gyanúval kezelt férfi (Alternatív Energia)
A Sanghajból érkező férfi három napot töltött a fővárosban, Bécsbe már magas lázasan érkezett meg.

Keresés