Január 31-én éjfélkor megtörténik a Brexit, Nagy-Britannia 47 év után kilép az Európai Unióból – de idén ez még semmilyen azonnal érzékelhető változást nem hoz a magyarok számára. Szombat reggeltől még 11 hónapig majdnem minden ugyanúgy folytatódik tovább, mint eddig. A Ripost számba vette, mire számíthatnak a magyarok, illetve milyen teendőik lehe
„Kiváló a magyar-német ipari együttműködés, nincsenek konfliktusos kérdések, és a legfontosabb területen, az autóiparban megszűnt az utóbbi éveket jellemző bizonytalanság” – mondta Palkovics László.
A kórházak felkészültek a koronavírussal kapcsolatos szakmai protokollok és eljárásrendek végrehajtására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken.
Magyarországon továbbra sincs koronavírusos beteg, de a nap folyamán érkezett egy minta Debrecenből, amelynek laboratóriumi eredménye hamarosan meglesz - közölte az országos tisztifőorvos pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Egy család minden tagjának szervezetébe bejuthatott a kórokozó, ezért az édesapa és a kisgyermek mellett az édesanyát és a másik két gyereket, köztük egy csecsemőt is kórházba szállították.
Hogy jön a Lidl tulajdonosa a magyar átlagbérhez? Miért kell egészséges gyanakvással fogadni a hivatalos átlagbér-adatokat? Mennyi a háztartások átlagjövedelme, beleértve a nyugdíjasokat is? Elmagyarázzuk.
Bár a forint soha nem látott szintre gyengült, az euró 338 felett is járt, további komolyabb gyengülés rövid távon nem várható, sőt, a forinterősödés mellett szólnak érvek. Ha például a koronavírus miatt komolyabb kockázatkerülés köszöntene be a piacokon, akkor erőre kaphatna a forint – derül ki a K&H Alapkezelő összeállításából, amely szerint sok
Több német banknál is az a probléma állt elő, hogy olyan sok készpénz gyűlt fel náluk, hogy már nem tudják hol tárolni, kezdenek kifogyni a helyből. Sokan ezért igyekeznek széfszolgáltatók segítségét is igénybe venni – számol be a hírről a Bloomberg.
Az Ovb Magyarország szakemberei minden évben felhívják a figyelmet arra, hogy nem érdemes az utasbiztosítás díján spórolni, hiszen a szomszédos Ausztriában is akár több millió forintra rúghat egy helikopteres mentés és a kórházi kezelés költsége.
Az előzetes adatok alapján 2019-ben jelentősen felpörgött a gépjármű-értékesítés: 21,1 százalékkal, 6008 darabra bővült az eladott gépjárművek összesített száma az egyik kereskedőnél. Ebből a belföldön eladott új 21,2, a használt...
A többség teljesen bizonytalan, de a pesszimisták mellett beszéltünk olyan kint élő magyarral is, aki szerint a brit gazdaság nyerni fog az EU-ból való kilépéssel. Körkérdés.
Hatra emelkedett az új típusú koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma Németországban, van köztük egy ötéves gyermek is - jelentették be illetékesek pénteken.
Gyanúsított lett a Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester lemondását követelő csütörtöki demonstráción egy újságírót inzultáló férfi - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.
Az AutoWallis egy mai közleményben jelentette be, hogy jelentősen felpörgött a gépjármű-értékesítés a cégnél tavaly, a hírre a Concorde elemzői is reagáltak: felülvizsgálják a korábbi célárat.
Gyanúsított lett a Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester lemondását követelő csütörtöki demonstráción egy újságírót inzultáló férfi - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.
A Brexitet követően a Magyar Telekomnál és a Vodafone-nál is az Eu díjzónában marad az Egyesült Királyság, azaz sem a mobil, sem a vezetékes forgalmazás díja nem változik az Eu-ból történő kilépéssel.
Bayer Zsolt műsorvezető vendégeivel, Boros Imre közgazdásszal és Bogár László közgazdásszal arra keresték a választ, hogy mivel magyarázható a nyugat sok évszázados orosz fóbiája és ezzel szemben álló román imádata?