Az előzetes becslések szerint az államháztartás bruttó hazai termékhez viszonyított hiánya 2019-ben – immár a nyolcadik egymást követő évben – érdemben az uniós kritérium alatt alakulhatott.
Ugyanazon a padon ült, mint Nagy Imre, és hozzá hasonlóan ő sem kér kegyelmet – ebben látja a párhuzamot a különösen jelentős csalással vádolt politikus.
2020. február 1-től Varga Ivett a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. új vezérigazgatója. A közlekedési szakember a Főpolgármesteri Hivatal nyílt pályázatán nyerte el megbízatását.
A magyar férfi vízilabda-válogatott bejutott a legjobb négy közé a Duna Arénában zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben 14-10-re legyőzte az orosz csapatot. Az olimpiai és világbajnok Faragó Tamás értékelt az InfoRádióban.
Sajtótájékoztatót tartott csütörtökön az IKEA, amelyen közzétették, hogyan szerepelt a cég tavaly: a társaság forgalma Magyarországon 20,5 százalékkal 90,3 milliárd forintra nőtt. Az IKEA idei tervei között átvételi pontok nyitása szerepel Pécsett, Debrecenben, Veszprémben és Kecskeméten is, továbbá a budaörsi és a soroksári áruházak után a budapes
Sok kritika éri a jelenlegi nyugdíjrendszert, magát a nyugdíjszámítást is. Az is tény, hogy a nyugdíjasok rétege fokozottan ki van téve az elszegényedés veszélyeinek. Így azok mellett a hangok mellett, amelyek nyugdíjkatasztrófát jósolnak...
Megnyílt a 38. AgromashExpo és a 10. AgrárgépShow a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban szerdán. Nagy István agrárminiszter a négynapos agráripari csúcsrendezvény megnyitóján rendkívül fontosnak nevezte a...
Az osztalékbefektetés mostanában nagy divatját éli, aminek egyik oka, hogy immár 12 éve menetelnek felfelé a tőzsdék. Az osztalékbefektetés pedig a 'beleülök és várok' kategóriába tartozik, így ezek kombója rendkívül gyümölcsöző volt az elmúlt években. A másik ok, hogy globálisan rendkívül alacsonyak az állampapírhozamok, így a tőke a részvénypiac
Új mélyagyi stimulációs eszközt ültettek be egy előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő betegnek a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a Kelet-Közép-Európában elsőként alkalmazott eljárás az agyi elektromos aktivitás valósidejű detektálására és rögzítésére is alkalmas.
Sikeresen lezárta a Notebookspecialista Kft. azt a kutatás-fejlesztési projektjét, amelynek keretében egy - magasan kvalifikált és tapasztalt tagokból álló - klinikus-informatikus-matematikus team elkészítette az egészségügyi adatok Mesterséges Intelligencia alapú hasznosításának módszertanát és egy ezt megvalósító működő prototípust is – derül ki
A migráció elutasítása mellett mi köti össze a V4-ek országait – vagy épp felbomlóban ez az egység? Ezek voltak az alapkérdései a Nézőpont Intézet Visegrádi identitás – vízió vagy valóság? című rendezvényének.
Hibrid hajtással és csinos megjelenéssel, akár crossoveres, divatos külsővel is megjelent az új Honda Jazz, azzal a praktikummal, amit mindig is szerettünk benne.
A Magyar Fejlesztési Bank három új hitelprogramot hirdetett meg a hazai kis- és középvállalkozásoknak - jelentette be Sipos-Tompa Levente, az MFB Zrt. elnök-vezérigazgatója. A három hiteltermék 205 milliárd forint keretösszeget jelent.
Rendkívüli lehetőségeket rejt magában a tavaly létrehozott Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia a megelőzés, a diagnózis, az ellátás és a kutatás területén.
2020. február 1-től Dr. Varga Ivett a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. új vezérigazgatója. A közlekedési szakember a Főpolgármesteri Hivatal nyílt pályázatán nyerte el megbízatását - derül ki a Főpolgármesteri Hivatal sajtóközleményéből.
A PSA és az FCA csoport házassága alaposan felkavarhatja az autóipart és persze az állóvizet is azoknál a márkáknál, akik saját erőből nem tudták maximálisan felpörgetni az innovációjukat. Az Alfa Romeo ilyen: az imádnivaló vezethetőségű Giulia és Stelvio óta nem jelentkeztek újdonsággal, de a legfrissebb hírek szerint ez az idén változik.
Karantént rendeltek el csütörtökön a közép-kínai városban. Kiürültek a szupermarketek polcai, és üresek a piacok is, miután a helyi lakosok tartalékokat halmoztak fel és bezárkóztak otthonaikba.
Árvíz, monszun, aszály, sertéspestis és a kereskedelmi háború változtatta meg az erőviszonyokat az agrártermékek piacán 2019-ben. A Peking és Washington közötti megállapodás élénkítheti a globális keresletet az Otp Alapkezelő szakértői szerint.
Tavaly rengeteg alkalmazásra vált elérhetővé a sötét mód, és úgy tűnik idén is jó néhány fejlesztő szoftvere fog elsötétülni, köztük a Facebook és a WhatsApp is. Az OLED és AMOLED paneles telefonok esetében lehet egy kis üzemidőt spórolni a sötét mód bekapcsolásával és a szemünket sem terheli meg annyira, mint a világos színek. A Messengeren
Tavaly decemberben napi átlagban 22 család igényelt lízingfinanszírozást az állami támogatással megvehető hétüléses autójára - közölte a Magyar Lízingszövetség. A decemberi finanszírozott összeg 1,94 milliárd forintra rúgott. A nagycsaládosok autóprogramjának tavaly júliusi indulása óta összesen több mint 1800 esetben átlagosan 2,7 millió forinttal
A milliárdos ma este Davosban, a Világgazdasági Fórumon tart beszédet a nyitott társadalmakat érintő problémákról és a civilizációt fenyegető éghajlatváltozásról.
Isteni csodának köszönhette a túlélést egy biológuscsalád gyermeke még 1971-ben, Peruban. Az akkor 17 éves Juliane Koepcke és kilencvenegy utastársa repülőgépe viharba került az Amazonas felett. Ő az egyedüli, aki mesélni tud a katasztrófáról.
Csütörtök reggel két rendőrt sebesített meg a bűnügyi felügyelet alatt álló V. László Erdőkertesen. A rendőrök a Váci Kórházból szállították a gyanúsítottat az otthonába, ekkor történt a tragikus esemény. Az ATV Híradójának a helyszínen nyilatkozott dr. Pásztor László, a település polgármestere.
Az okok nem újkeletűek, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendkívül laza monetáris politikája miatt a befektetők nem keresik a hazai fizetőeszközt, amikor pénzeiket próbálják biztonságosabb eszközökbe tenni az olyan vészjósló fejlemények miatt, mint például a Kínából terjedő koronavírus. Ez utóbbi hat ki most elsősorban a pénz- és tőkepiacokra, emellett
A projekt célja egy modern, igényes, akadálymentes létesítmény megépítése, ahol korszerű utastájékoztató rendszer, fedett peronok és padok várják az utasokat.
Az elemzői konszenzusnál némileg magasabb, 4 százalékos reál GDP emelkedés lehet idén Magyarországon, a fogyasztói árindex pedig 3,6 százalékkal nőhet ebben az évben. Ez magasabb a tavalyi 3,4 százalékos szinttől, de még mindig nem...