2020. január 21. kedd

jan. 21
19:57
Schumacher állapotáról beszélt egy olasz idegsebész (Promotions)
Nicola Acciari idegsebész a Michael Schumacherről kiszivárgott információk alapján vont le következtetéseket.
jan. 21
19:57
A cégvilágban is fogy a magyar (KKV Magazin)
Több mint 5 százalékkal több céget alapítottak, és 3,6 százalékkal kevesebb cég szűnt meg tavaly, mint az előző évben, azonban ez sem volt elég, hogy 2019-ben megforduljon a magyar cégek számának évek óta megfigyelhető csökkenése.
jan. 21
20:00
Megkezdődött a Donald Trump elleni eljárás szenátusi tárgyalása (USAracing)
John Roberts főbíró megnyitotta kedden az amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) szenátusi tárgyalását.
jan. 21
20:03
Csökkenéssel zártak a vezető tőzsdék (ProfitLine)
Csökkenéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden, és szerte a világban túlnyomórészt eséssel reagáltak a tőzsdék a Kínában egyre nagyobb méreteket öltő járványra.
jan. 21
20:03
Teniszlabda nagyságú nyers gyémántot vett egy párizsi divatcég (Infostart)
A világ második legnagyobb valaha felfedezett nyers gyémántját a párizsi Vendome téri üzletében, kiválasztott közönség előtt mutatta be a Louis Vuitton cég.
jan. 21
20:06
Minden idők legeredményesebb ausztrál edzője 88 éves lett (Sport365)
Isten éltessen Árok Ferenc!
jan. 21
20:06
Bemutatták az új orosz kormányt (ATV)
Bemutatta kormányát Mihail Misusztyin új orosz miniszterelnök kedden Vlagyimir Putyin elnöknek, a kabinet eddigi tagjai közül többen megőrizték tisztségüket, például Szergej Sojgu védelmi és Szergej Lavrov védelmi miniszter.
jan. 21
20:09
Megkezdődött a Donald Trump elleni eljárás szenátusi tárgyalása (HírTV)
John Roberts főbíró megnyitotta kedden a Donald Trump amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) szenátusi tárgyalását.
jan. 21
20:09
Minden menyasszony álma vált valóra, lenyűgöző Nora Sarman új kollekciója (Femcafe)
Az antik mitológia szereplői ihlették az új, ‘Celebration of Love’ kollekciót.
jan. 21
20:09
Varga Gergő: A világraszóló botrány, amiről mindenki hallgat: a Becsület Napja és a Kitörés túra (Tiszta Jövő)
Még a mi politikai klímánkban is fontos lenne, hogy a Fideszt támogató szélsőjobb épp mire készül.
jan. 21
20:09
Milyen hossza van a hajad? Sokat elárul a személyiségedről (Spabook)
Tinikorunktól kezdve a legtöbben szeretjük változtatni a frizuránkat. Néha kipróbálunk egy új hajszínt, máskor levágatjuk a tincseinket vállig...
jan. 21
20:09
Igazi inspirációk, tetőtéri lakásokhoz (Hamu és Gyémánt)
Áldás és átok egyben – egy tetőtéri lakásnak rengeteg előnye mellett ugyanannyi hátránya is van. Hogyan lehetünk kreatívak a témában?
jan. 21
20:12
Női vízilabda Eb - Fölényes győzelemmel elődöntős a magyar válogatott (Infostart)
A magyar női válogatott a budapesti olimpiai kvalifikációs vízilabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében 16-3-ra legyőzte Franciaországot, így bejutott az elődöntőbe, ahol csütörtökön a görögöket legyőző spanyol csapat lesz az ellenfele.
jan. 21
20:12
A természeti erőforrások éves felhasználása először érte el a 100 milliárd tonnát (444.hu)
És ennek csak egy töredékét hasznosítjuk újra.
jan. 21
20:15
Esik Amerika (Portfolio)
Lefelé fordultak a pénteki történelmi csúcs után az amerikai indexek.
jan. 21
20:18
Férfi kézilabda Eb - Egy pont kell csak a magyaroknak (Infostart)
Norvégia 31-28-ra legyőzte Izland csapatát az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, a magyar érdekeltségű malmői csoportban, ezzel eldőlt, hogy a magyar válogatottnak a hátralévő két mérkőzésén egy pontot kell szereznie a továbbjutáshoz.
jan. 21
20:18
A megbékélésről mondott beszédekkel emlékeztek Martin Luther Kingre (USAracing)
.
jan. 21
20:18
Simán jutott a négy közé a magyar női vízilabda-válogatott (Azenpenzem)
A magyar csapat a csütörtöki elődöntőben a világbajnoki ezüstérmes, s az európai csapatok közül egyedüliként már olimpiai induló spanyol gárdával találkozik.
jan. 21
20:18
Senki nem beszél: Titkolják, hol van Benkő Dániel sírja (Ripost)
A lantművész tavaly december 15-én hunyt el.
jan. 21
20:20
Meghan Markle Beckhaméket is megutáltatta Harryvel (Ripost)
Meghan Markle súlyos dologgal vádolta meg Victoriát, ezért a két család halálosan összeveszett.
jan. 21
20:21
Egy mohácsi gimnázium mellett árulta a drogot egy ötfős banda (ATV)
Két felnőttet és három fiatalkorút vettek őrizetbe a rendőrök, mert a gyanú szerint drogot árultak egy Mohácsi gimnázium mellett. Épp akkor csaptak le rájuk, amikor kábítószert adtak el. Többfajta drogot is tláltak náluk.
jan. 21
20:21
Vízilabda Eb: Simán jutott a négy közé a magyar női válogatott (HírTV)
Bíró Attila együttese a keddi negyeddöntőben magabiztos játékkal, 16-3-ra győzte le a franciákat.
jan. 21
20:24
Könnyed győzelemmel elődöntős a magyar női vízilabda-válogatott (Sport365)
Keszthelyiék esélyt sem adtak a franciáknak.
jan. 21
20:27
10 dolog, ami mindenkit idegesít, de eddig senki sem mondta ki (Joy)
A Szlogenes srác hétköznapi, de annál idegesítőbb dolgok miatt szokott tüntetni New York utcáin.
jan. 21
20:27
Dallos Bogi új frizurával sokkolta rajongóit, ennyire levágatta a haját (Femcafe)
Hosszú haja már a múlté.
jan. 21
20:27
Sűrű füst miatt kellett megszakítania útját egy Ryanair-járatnak (Képmás)
A járat rendben visszatért a kiindulási repülőtérre.
jan. 21
20:27
Vízilabda-eb: elődöntőt játszik a magyar női válogatott! (Promotions)
A magyar válogatott bejutott a legjobb négy közé a Duna Arénában zajló vízilabda Európa-bajnokság női tornáján.
jan. 21
20:30
Magyarország - Franciaország, női vízilabda - Összefoglaló (Sport365)
Az eddig hibátlan magyarok a mindössze 2 győzelemig jutó franciákkal csapnak össze az elődöntőbe jutásért.
jan. 21
20:30
Egy kis termetű, tollas dinoszauruszfajt fedeztek fel Kínában (USAracing)
.
jan. 21
20:33
Misusztyin új orosz miniszterelnök bemutatta kormányát Putyinnak (Kripto Akadémia)
Sokan maradtak Medvegyev kabinetjéből, a lemondott kormányfőnek új pozíciót hoztak létre, Putyin helyettese lesz.
jan. 21
20:33
Erősödött a forint estére (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon kedden.
jan. 21
20:33
Budapest Fejlesztési Központ: A Lánchíd a fővárosi önkormányzat tulajdona, a felújítás is az ő feladatuk (ATV)
A BFK közleményében azt írta: Tarlós István 6 milliárd forint támogatást kért a munkálatokra a kormánytól, amely állja a szavát, így ez az összeg Karácsony Gergelynek is rendelkezésére áll.
jan. 21
20:33
Vízilabda Eb - Simán jutott a négy közé a magyar női válogatott (BorsOnline)
A magyar válogatott bejutott a legjobb négy közé a Duna Arénában zajló vízilabda E
jan. 21
20:35
Sűrű füst gomolygott az utastérben, halálra rémültek egy bukaresti repülő utasai (videó) (Kripto Akadémia)
Amúgy is háromórás késéssel indultak, a félelemtől reszketve keringtek a román főváros fölött.
jan. 21
20:36
Horrorsérülést szenvedett a liverpooli kapus (Sport365)
Ha a női labdarúgó edzések ilyen durvák, milyenek lehetnek a meccsek?!
jan. 21
20:39
Már az Egyesült Államokba is elért a kínai koronavírus (Portfolio)
A kiszivárgott hírek szerint az USA-ban is felütötte a fejét a kínai koronavírus, amelyet később a járványügyi hivatal is megerősített.
jan. 21
20:39
Szánalmas a BKV ajánlata a szakszervezet szerint: ebből nem lesz megállapodás (Pénzcentrum)
Összesen nagyjából 8 százalékos béremelési ajánlatot tett a BKV vezérigazgatója a mai, január 21-ei tárgyaláson. "A szakszervezetek kitartanak a 15 százalékos követelés mellett, a 8 százalék még tárgyalási alapnak sem felel meg"...
jan. 21
20:39
5 fura dolog a mellbimbóval kapcsolatban, ami teljesen normális (Spabook)
A mellbimbó ugyanolyan sokféle, mint maguk a nők, így igazából nem is lehet kijelenteni, hogy mi számít „normálisnak” ebben a témakörben....
jan. 21
20:42
Az érszűkület 4 stádiuma (WebBeteg)
Hazánk a szív- és érrendszeri betegek számában az élmezőnyhöz tartozik, és a helyzet javításához elengedhetetlen mind az orvosok felvilágosító munkája, mind a betegek valódi életmódváltása. Dr. Telegdy Margit belgyógyász szerint az elhanyagolt érszűkület fekélyhez, infarktushoz és stroke-hoz is vezethet!
jan. 21
20:42
Évmilliók óta alakítja a természetet az emberi tevékenység (USAracing)
.
jan. 21
20:45
Vučić: Elegem van abból, hogy az orosz kapcsolatokról magyaráznak nekem (Képmás)
Senki sem tudja garantálni Szerbiának, hogy a koszovói konfliktus rendezése után az ország az Eu tagja lehet – panaszkodott a szerb elnök.
jan. 21
20:51
Nézze meg Schobert Norbert és Szentesi Éva vitáját! (ATV)
Schobert Norbi és Szentesi Éva író a fitneszguru tegnapi, országos felháborodást kiváltó kijelentéséről vitatkoztak az ATV Egyenes Beszédének stúdiójában. Schobert nem kért bocsánatot, továbbra is tartja magát ahhoz, hogy az elhízás nem csak az egészségre, hanem a párkapcsolatokra is veszélyes.
jan. 21
20:54
Sajátos megoldást választott Erzsébetváros az utcai rollerek okozta helyzetre (Infostart)
Talált tárgyként kezeli és összeszedi az utcákról az elektromos rollereket a VII. kerületi önkormányzat.
jan. 21
20:54
Több mint 600 ezren látogattak el a pécsi Zsolnay Örökségkezelő programjaira és helyszíneire tavaly (autopro)
Tavaly is több mint 600 ezer ember látogatott el a pécsi kulturális holding, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. (Zsök) helyszíneire, rendezvényeire egy év alatt – közölte az társaság kedden az Mti-vel.
jan. 21
20:57
Mozifilm készül a borsodi, dadogós YouTube-sztárról (Promotions)
A Larry című filmet a 22 éves Ádám ihlette, aki rövid idő alatt lett sztár.
jan. 21
21:03
Ma van a magyar informatika születésnapja (ProfitLine)
A magyarországi informatika kezdete a első elektronikus számítógép elkészültétől eredeztethető. A szobányi méretű M-3-at szovjet tervek alapján építették meg, a magyar szakembergárda pedig ezen kísérletezte ki, hogy miként lehet egy számítógépet a népgazdaság érdekeit szolgáló mérnöki-, és gazdasági számításokra felhasználni - például az Erzsébet-
jan. 21
21:03
Szirénázó rendőrautó után száguldottak az autópályán (Infostart)
Az apa kért segítséget az M1-es autópálya Óbarok pihenőjében a rendőröktől, mert várandós feleségénél megindult a szülés.
jan. 21
21:03
Legyőzte a franciákat, a legjobb négy között a női vízilabda-válogatott (Tiszta Jövő)
Csütörtökön Spanyolország lesz az ellenfél az elődöntőben.
jan. 21
21:06
Végeláthatatlan válság Libanonban (Kripto Akadémia)
A lakosság egyre súlyosabb gazdasági problémákkal néz szembe, míg a pártok arról vitatkoznak, hogy hány miniszterből álljon a leendő kormány.
jan. 21
21:06
Ülősztrájkkal tiltakoznak a nők Indiában (USAracing)
Mintegy másfél hónapja tartanak India-szerte a tiltakozások a kormány által kezdeményezett és december 12-én elfogadott új állampolgársági törvény (Caa) ellen.

Keresés