Mintegy másfél hónapja tartanak India-szerte a tiltakozások a kormány által kezdeményezett és december 12-én elfogadott új állampolgársági törvény (Caa) ellen.
Spanyolország keleti részén a viharos időben kedden több part menti települést elöntötte a felhabzott tenger A Gloria névre keresztelt ciklon vasárnap óta okot viharos időjárást a spanyol térségben. Kedden több videófelvétel is készült, miszerint a part menti települések, így Tossa de Mar és Castell-Platja d’Aro utcáit elöntötte a habzó tengerár. A
Irán kedden beismerte, hogy két orosz gyártmányú légvédelmi rakétával lőtte le január 8-án az ukrán utasszállítót. A MAU ukrán légitársaság Teheránból Kijevbe tartó gépét röviddel a felszállás után érte a találat, a gépen tartózkodó 176 ember meghalt.
Váratlanul nagy, a várakozásokra messze rácáfoló mértékben javult a befektetői hangulat Németországban és az euróövezetben januárban a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet kedden publikált felmérése alapján. A németországi mutató négy és fél éves, az euróövezeti pedig közel két éves csúcsot ért el.
A republikánusok szabályai azt célozzák, hogy minél kevesebb derüljön ki, és ami kiderül, azt is minél kevesebben lássák. Az ellenzék szerint ez "országos gyalázat".
Tartják a Budapest jövőjéről szóló, a választási kampányban meghirdetett programot, amelynek szisztematikus megvalósításán dolgoznak - jelentette ki Karácsony Gergely Budapest száz napja megválasztott főpolgármestere az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
Manapság már senki előtt sem titok, hogy a mozifilmekben látott tájak és díszletek sokszor csak egy egyszerű zöld vászonnak és rengeteg képzelőerőnek...
Megválasztása óta most először hívták be a köztévé műsorába a főpolgármestert, aki arról beszélt: tartják a Budapest jövőjéről szóló, a választási kampányban meghirdetett programot, amelynek szisztematikus megvalósításán dolgoznak.
Jogi ellenlépéseket helyezett kilátásba kedden Harry herceg és felesége, Meghan hercegnő arra az esetre, ha a lesifotósok továbbra sem hagyják őket békén.
3 millió forinttal növelte meg az OTP Business a Társasházi Pályázat keretösszegét, így idén összesen 15 millió forint vissza nem térítendő forrást nyerhetnek a lakóközösségek, ha élnek a lehetőséggel. A megújult kiírás értelmében két kategóriában, összesen 20 társasházat vagy lakásszövetkezetet támogat a hitelintézet a fejlesztési, közösségépítési
„Nem arról van szó, hogy generálisan kitiltunk bizonyos autókat, hanem arról, hogy bizonyos közlekedési besorolású autók esetében ezt meglépjük” – jelentette ki Karácsony Gergely az M1 műsorában.
A magyar együttes 24-18-as vereséget szenvedett az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában Malmőben.
A magyar válogatott 24-18-ra kikapott Svédországtól kedden az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában Malmőben.