2020. január 10. péntek

jan. 10
12:03
Jelentősen belassult a lakáshitel-piac növekedése (ProfitLine)
Összesen 831 milliárd forint lakáshitelt adtak a múlt év első tizenegy hónapjában a bankok, ami 5 százalékos emelkedést jelent. A használt lakásokra 569 milliárd forint összegben nyújtottak hiteleket, ami stagnálást jelent. Ugyanakkor az új lakásokra 41 százalékkal többet, összesen 91 milliárd forint lakáshitelt folyósítottak. Építésekre pedig 96 m
jan. 10
12:03
Rendezvényteremmel bővített mélygarázs épülhet Buda kiemelt csomópontjában (Portfolio)
Kétszintes mélygarázst és egy kapcsolódó rendezvénytermet szeretne a XII. kerületi önkormányzat a Jagelló útnál. A tervezési pályázat azonban eredménytelen lett.
jan. 10
12:03
Orbán Viktor bejelentette, hogy a következő években sem lesz tényező az egészségügy, majd megnevezte a felelősöket is (444.hu)
Orbán kezdi felismerni, hogy brutális problémák vannak az egészségügyben. Azonban azt gondolja, hogy kisebb tisztasági festésekkel és bűnbakképzéssel minden elintézhető.
jan. 10
12:03
Kane áprilisig nem játszhat (444.hu)
Komoly csapás ez Mourinhónak.
jan. 10
12:03
Csökken a főváros gazdasági túlsúlya (AQUA)
Az uniós és az országos átlaghoz képest is mérséklődött Budapest gazdasági előnye – ismerteti a pénteki Világgazdaság.
jan. 10
12:03
Renée Zellweger olyan sikkes volt megint, hogy nem bírjuk már (Glamour)
Fantasztikusan néz ki az 50 éves színésznő
jan. 10
12:03
Újra szerelmes Gaál Noémi: egy régi ismerősével jött össze (SzMo)
A csinos időjós már fél éve együtt van új párjával, össze is költöztek.
jan. 10
12:03
Itt a felfázás időszaka: így előzd meg a fertőzés kialakulását! (Life)
Itt a felfázás időszaka: így előzd meg a fertőzés kialakulását!
jan. 10
12:05
Trükkel mentek be egy idős nő lakásába Kőbányán (BorsOnline)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség gyanúja miatt indított eljárást.
jan. 10
12:05
Borbély Alexandra családon belüli erőszakról vallott (Life)
Borbély Alexandra családon belüli erőszakról vallott
jan. 10
12:09
Teljes adókedvezményt kapnak ezek a magyar nők: mennyibe kerül az nekünk? (Pénzcentrum)
A kormány a háromgyerekes családanyákra is kiterjeszti a személyi jövedelemadó mentességet, ők egész életükben mentesülnek majd az szja-fizetés kötelezettsége alól. Ennek jelentős hatása lesz a költségvetésre is. Az országban...
jan. 10
12:09
Hétvégén már öt magyar pályán lehet síelni (Síelők)
A havazás továbbra sem kényezteti el a magyar sípályákat, de ahol működhetnek a hóágyúk, ott már egyre hosszabb pályákon lehet síelni.
jan. 10
12:09
Ezt teszi a szervezeteddel a csodálatos vírusölő, gyógy- és fűszernövény (Spabook)
Van, aki minden nap imádja, és van, aki csak Húsvétkor veszi elő, pedig számtalan pozitív tulajdonsággal rendelkezik, amely sokat segíthet szervezetünknek...
jan. 10
12:12
Kórházak adóssága: mégis, miből áll össze? (Menedzsment Fórum)
A tegnapi Kormányinfón azt javasolta az egészségügyet irányító miniszternek Orbán Viktor, hogy bátran nyúljanak a kórházi beszállítók "extraprofitjához". Tapasztalatai szerint a beszállítók egy része nagy multi, azaz "nagy halak a vízben", akik extraprofitot érnek el. Ma pedig a tavalyi közel 80 milliárd forintos adósságrendezéssel megbízott főtárg
jan. 10
12:15
LMP: nyilvános bizottság vizsgálja a Lackner-ügyet! (ATV)
Az LMP azt kezdeményezi, hogy a kispesti önkormányzat nyilvánosan működő vizsgálóbizottságot hozzon létre a korrupciógyanúba keveredett Lackner Csaba (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd) önkormányzati képviselő ügyében - mondta Ferenczi István, az ellenzéki párt helyi képviselője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
jan. 10
12:15
A fogába szorult egy pattogatott kukorica – majdnem belehalt a brit férfi (SzMo)
Megpróbálta kipiszkálni, ezzel okozta az igazán nagy bajt.
jan. 10
12:18
Különleges alapanyaggal kell dolgozniuk a séfeknek a Bocuse d'Or európai válogatóján (Infostart)
A világ legrangosabb szakácsversenyének európai selejtezője előtt a magyarországi döntőre február 5-én kerül sor, ahol szintén ebből a decemberben meghatározott alapanyagból kell elkészíteni a versenyfeladatot.
jan. 10
12:21
Komoly bővítést hozhat 2020 egy dél-koreai cég gyárában Magyarországon (Piac és Profit)
Egy második akkumulátorgyár építését tervezi a dél-koreai SK Innovation Co. az Egyesült Államokban és a Volkswagen ellátásához bővíteni készül Magyarországon épülő második gyárának a kapacitását is.
jan. 10
12:21
Elismerést kapott a Győr valamint a Veszprém játékosa (Sport365)
Megválaszották a tavalyi év legjobbjait.
jan. 10
12:21
Tizenegy millió forint értékű hamis parfümöt foglalt le a NAV (AQUA)
Tizenegy millió forint értékű, különféle márkájú hamis parfümöt foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) egy budapesti ellenőrzésen – közölte a Nav pénteken az Mti-vel.
jan. 10
12:21
Meghan Markle testvére ismét borzalmas dolgokat állít a hercegnéről (Glamour)
Amiért függetlenednek a királyi családtól
jan. 10
12:21
A tenger mélyén érezheti magát ebben az épületben (Travelo)
Testközelből nézhetik meg az Adriai jellegzetes halait, kagylóit, medúzáit és köveit.
jan. 10
12:23
Száműzték a hercegi párt a panoptikumból (Travelo)
A híres panoptikum így reagált a pár visszavonulására.
jan. 10
12:24
Különleges alapanyaggal kell dolgozniuk a séfeknek a Bocuse d'Or európai válogatóján (Infostart)
A világ legrangosabb szakácsversenyének európai selejtezője előtt a magyarországi döntőre február 5-én kerül sor, ahol szintén ebből a decemberben meghatározott alapanyagból kell elkészíteni a versenyfeladatot.
jan. 10
12:24
Fejlemény az óbudai óvónő meggyilkolásának ügyében (Ripost)
Az óvónőt kivégzésszerűen megölő férfi életfogytiglani fegyházat kaphat az ügyészség kérelme alapján.
jan. 10
12:24
Eldőlt Szoboszlai Dominik sorsa? Válaszolt a menedzsere (Ripost)
Szoboszlai Dominik menedzsere szerint a Red Bull Salzburg 19 éves futballistája nem vált klubot a téli átigazolási időszakban.
jan. 10
12:24
Három asszony, harminc év, öt gyermek: őket szerette Gesztesi Károly (Ripost)
Gesztesi Károly tragikusan hirtelen, 56 évesen hunyt el január 4-én. A népszerű színész annyira imádott élni, hogy fordulatos életének bemutatásához három könyv sem lenne elég. Sorozatunk harmadik részében azokról az asszonyokról írunk, akiket a népszerű színész igazán szeretett.
jan. 10
12:27
EU-s projektet hajtasz végre? – 7 fontos változás lépett hatályba (Portfolio)
A szakmai tapasztalatok és a felmerült egyéb módosítási igények alapján 2020 januárjában módosításra került az uniós támogatásból megvalósított fejlesztések legfontosabb keretjogszabálya, a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet. A 7 helyen bekövetkezett változásokról egy összefoglaló is megjelent a hivatalos pályázati oldalon.
jan. 10
12:27
Többfelé továbbra is magas a légszennyezettség - mutatjuk, mely települések érintettek (ATV)
Többfelé továbbra is magas a légszennyezettség a magas szállópor-tartalom miatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ pénteken az MTI-t.
jan. 10
12:27
Marad a meleg Jézus a Netflixen: íme 4 eset, amikor viszont becsicskult a streamingoldal (Noizz)
Botrányba keveredett a Netflix a melegJézust tartalmazó alkotása miatt, amit végül nem kell törölniük, de összeszedtünk most pár olyan esetet, amikor mégis sikerült hatást gyakorolni a streaming-szolgáltatóra.
jan. 10
12:27
Az ENSZ 17 fenntartható fejlődési céljából jó, ha kettőt teljesít a világ a 2030-as határidőig (NRGreport)
Az ENSZ 2015-ös közgyűlésén 193 ország kötelezte el magát 17 fenntarthatósági fejlődési cél (FFC) mellett, a nemzetközi együttműködési terv végrehajtását pedig 2030-as határidővel vállalták. A célok a legfontosabbnak ítélt globális problémákra javasolnak megoldást, ezek közé tartozik a szegénység, az egyenlőtlenség, a klímaváltozás és a környezetsz
jan. 10
12:27
Erősítik az állami bormarketing tevékenységet (Agrofórum)
Ez év elejétől a Magyar Turisztikai Ügynökség (Mtü) a magyar borral kapcsolatos egységes állami kommunikációért és a borturizmusért felel, míg az Agrárminisztérium (Am) irányítása alatt működő Agrármarketing Centrum (Amc) a közösségi bormarketing állami feladatait látja el.
jan. 10
12:30
Plágium miatt ítéltek felfüggesztett börtönre egy szlovén írót (Spa Trend Online)
Az ügy Szlovénia egyik legnagyobb kulturális botránya volt tavaly.
jan. 10
12:30
Trump felköszöntötte a születésnapos Kim Dzsong Unt (Kripto Akadémia)
Jókívánságait Mun Dzse In dél-koreai államfő tolmácsolja majd az észak-koreai vezetőnek.
jan. 10
12:33
A GVH emelte a bírság összegét az Időskori Biztonság ügyében (ProfitLine)
Megismételt eljárásban összesen csaknem 50 millió forinttal magasabb, vagyis a korábbinál másfélszer nagyobb bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Időskori Biztonság biztosítás megtévesztő reklámjai miatt.
jan. 10
12:33
Itt vannak a részletek Magyarország új nemzeti energia- és klímastratégiájáról (Portfolio)
Szerdán a kormány elfogadta a jelenlegi Nemzeti Energiastratégiát felváltó új stratégiai dokumentumot, amely 2030-ig határozza meg Magyarország energia és klímapolitikai prioritásait. Csütörtökön Orbán Viktor azt mondta, hogy februárban be szeretné mutatni a kormány klímavédelmi akciótervét, ma pedig Palkovics László innovációs és technológiai mini
jan. 10
12:33
Legyenek ingyenesek az azonnali átutalások (AQUA)
.
jan. 10
12:33
Nem kell törölni a Jézust melegként ábrázoló filmet a Netflixről (SzMo)
A brazil legfelsőbb bíróság döntött a nagy felháborodást kiváltó komédia sorsáról.
jan. 10
12:33
Nem engedtek fel a lezuhant ukrán gépre egy kanadai férfit – ő túlélte, de a felesége szörnyethalt (SzMo)
Még a repülőtéren volt, amikor megtudta, hogy a gép a földbe csapódva felrobbant.
jan. 10
12:33
Margot Robbie bekeményít a Ragadozó madarak új előzetesében (Mafab)
Már csak hetek kérdése, és megérkezik a mozikba a DC legújabb képregény adaptációja, a Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása), melyhez befutott az új előzetes. Ig...
jan. 10
12:33
Kezdd fitten az új évet! Mutatjuk a legjobb tippeket, hogyan tudsz formába lendülni (Life)
Kezdd fitten az új évet! Mutatjuk a legjobb tippeket, hogyan tudsz formába lendülni
jan. 10
12:35
Kitörölték Boros Lajos memóriáját: újra kellett tanulnia stan up-os szövegét (Life)
Kitörölték Boros Lajos memóriáját: újra kellett tanulnia stan up-os szövegét
jan. 10
12:36
Új arculattal kezdi az évet az UP (Kreatív Online)
A körformát választották alapnak, olyan arculatot és logót akartak, ami „bátor, kortárs, de mégis kortalan”.
jan. 10
12:39
Rekordév lesz az idei a vasúti fejlesztések terén (AQUA)
2020 valódi korszakhatárt jelent a vasúton, hiszen forgalomba állnak az első emeletes motorvonatok – közölte az Információs és Technológiai Minisztérium (Itm).
jan. 10
12:39
Betört a jövő Magyarországra is: így szerezhetzs jogosítványt drónokra (Pénzcentrum)
A drónok forgalmazásával foglalkozó Duplitec Kft. a Pest Megyei Kormányhivatal által tanúsított felnőttképzési intézménnyé vált - írja a 24.hu. Ennek eredményeképp januárban elindítja az államilag elismert drónpilóta-képzést. A...
jan. 10
12:39
Emlékszel még rá? Így néz most ki Carter doki a Vészhelyzetből (Femcafe)
Szinte alig lehet ráismerni.
jan. 10
12:39
Szilvay Gergely: A spontán szegregáció: nem szegregáció, hanem jog (Tiszta Jövő)
A szegregáció akkor szegregáció, ha rákényszerítik egy adott közösségre, felülről, hatóságilag. A spontán szegregáció: nem szegregáció.
jan. 10
12:39
5 idegesítő szokás a kollégáidtól és hogyan kezeld (Spabook)
Hacsak nem egyedül dolgozol otthonról, elkerülhetetlen munkádban az emberekkel folytatott interakció és az ezzel járó esetleges kellemetlenségek....
jan. 10
12:39
Huszonhat új gyógyszert támogat a tb január közepétől (Magyar Hírlap)
A készítmények a daganatos és a vérképzőrendszert érintő rosszindulatú betegségek, a vérzékenység, a hepatitis C, a szklerózis multiplex, a Parkinson-kór, az asztma egyik súlyos formája és szívelégtelenség kezelésére szolgálnak
jan. 10
12:45
Navracsics ezt mondta Orbán kijelentéséről (ATV)
Navracsics Tibor élő adásban javította ki Orbán Viktort, aki a csütörtöki évindító sajtótájékoztatóján beszélt, hogy felfüggesztené a fogva tartási körülmények miatt megítélt állami kártérítések kifizetését. A miniszterelnök az Európai Bíróság ítéletére hivatkozott, amely összesen 231 millió forintot ítélt meg 43 rabnak a rossz börtönkörülmények mi

Keresés