A kormány szerdán fogadta el azt az Új Nemzeti Stratégiát, mely 2030-ig határozza meg Magyarország energia- és klíma-politikai irányelveit. Eszerint a hazai áramtermelés 90 százaléka 2030-ra széndioxid mentes lehet. Közben Budapesten, Karácsony Gergely, főpolgármester szmogriadót rendelt el, ugyanis a szálló por légszennyezettségi szintje elérte a
Buldózerekkel láttak hozzá Iránban a lezuhant ukrán utasszállító repülőgép roncsainak eltakarításához – jelentette az Unian ukrán hírügynökség pénteken a Bellingcat nemzetközi oknyomozó csoport alapítója által közölt információra hivatkozva.
Tengernyi hely sem volt elég hozzá, hogy a két hajó kikerülje egymást, Washington és Moszkva is hárítja a felelősséget a katasztrófa-közeli helyzetért.
Meghalt Ivan Passer filmrendező, forgatókönyvíró, a cseh új hullám egyik neves képviselője, aki 1969-ben Milos Formannal együtt távozott Csehszlovákiából az Egyesült Államokba.
A londoni Madame Tussaud viaszmúzeum bejelentette, hogy eltávolította a Sussex hercege és hercegnő viaszműveit a királyi családból a házaspár szerdai „sokk nyilatkozata” után, miszerint visszalépnek a brit királyi család magas rangú tagjaként eddig ellátott szerepüktől.
Petar Nenadic, a Telekom Veszprém, valamint Eduarda Amorim, a Győri Audi Eto Kc kézilabdázója lett az elmúlt év férfi, illetve női játékosa az Európai Kézilabda Szövetség (Ehf) internetes szavazása alapján.
Csütörtökön az Appeninn 76%-osrészesedést vásárolt a Solum-Invest Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Kft-ben - tudatta a cég a Budapesti Értéktőzsde oldalán megjelent közleményében.
Az amerikai kormány 17 szankciót hozott iráni vállalatok és személyek ellen - jelentette be közös sajtótájékoztatón Mike Pompeo külügyminiszter és Steven Mnuchin, a pénzügyi tárca vezetője.