Szentendre szívében nyitott saját üzletet Singh Viki! Az énekesnő az óváros egyik népszerű utcájában talált rá az apró helyiségre, elszántságának köszönhetően pedig egy héttel később meg is nyithatta az üzletet.
Mindannyiunk életében felfedezhetők azok a félelmek, ellehetetlenült sorsok, rosszul végződött párkapcsolatok, betegségek, olykor megmagyarázhatatlan érzések, kétségek, egy korábbi családtagra vagy időszakra emlékeztető viselkedésminták, melyeket tudtunkon kívül vettünk át generációról generációra. Ránk ragadt és cipeljük a nehéz családi örökség mi
Nem kellett Charles Leclercnek a szélárnyék a Belga Nagydíj szombati időmérőjén, ehelyett inkább arra összpontosított, hogy megfelelő hőmérsékleti tartományba kerüljenek az abroncsai – az eredmény: pole pozíció!
A sámán felköpött az égre, egy égő pálcával a levegőbe csapott, majd összeesett, és azt hörögte, látja a jövőt. – Mennyivel szaladtál előre, állatom? – szólt a király, aki épp egy tolvaj kezét vágta le egy hatalmas csatabárddal. – Várj, ez itt hozzányúlt a közös vagyonhoz, meg kell kapnia érte a méltó büntetését. Hol jársz, barom, hallgatom! –
Másfél milliárd forintnyi fejlesztés indult el Dunaújvárosban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretein belül - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t. Összesen négy, a Fejér megyei város különböző részein zajló beruházás kezdődik európai uniós források felhasználásával.
Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzőjének nincs konkrét magyarázata arra, hogy mi történt az F1-es Belga Nagydíj harmadik szabadedzésén, amikor összetörte versenygépét.
Akár másfél-két évig tarthat, amíg a bölcsődei férőhelyekről meghirdetett pályázatok nyomán valóban több gyermeket tud fogadni egy-egy intézmény. A bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztos az InfoRádiónak...
Már több mint 36 ezren igényelték a családvédelmi akciótervben meghirdetett valamelyik támogatási formát – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az MTI-nek.
A feketegazdaság elleni küzdelem első komoly lépése volt az online pénztárgép használatának kötelezővé tétele 2014. szeptember 1-jétől - mondta az MTI-nek Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
A testükre kötve csempésznek műanyag zacskót az unióból Marokkóba, mert ott már betiltották. Műanyag fóliasátrakban dolgoznak és élnek is afrikaiak ezrei illegálisan Dél-Spanyolországban. És miközben megfulladnak a szemétben, Barcelonáról és Angliáról álmodoznak. Beliczai Bea helyszíni riportja Európa és Afrika határáról.
A méz gyűjtése és fogyasztása nagyjából egyidős lehet az emberrel, ugyanis a Föld harmadkorából, sok millió évvel ezelőttről kerültek elő méhmaradványok, valószínűsíthető, hogy már előtte is éltek, csak nem maradtak nyomai.
A gyomorhurut (gastritis) a gyomor nyálkahártyájának gyulladásos folyamatát jelenti. Hátterében több kiváltó ok is állhat. A köznyelvben a gyomorhurut kifejezést legtöbbször hasfájásra, a gyomor tájékán jelentkező, krónikusan fellépő diszkomfortérzésre, étvágytalanságra használják.
A háború egy háborús bűnnel kezdődött, a nemzetközi jog megsértésével pedig „romba dőlt a normális világ” – fejtette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap Wielunban, a háború kitörésének nyolcvanadik évfordulóján tartott megemlékezésen.
Az AfD várható sikere átalakítja az erőviszonyokat, így az eddigi kettő helyett három, vagy akár négy párt összefogására is szükség lehet törvényhozási többségre támaszkodó kormány alakításához.
Hétfőtől iskola, vége a nyárnak: az egész ország útnak indul! Noha ettől a naptól kezdve már végig utazhatunk a nagykörúti villamosokkal, a fővárosban több helyen óriási közlekedési dugó várható. Összeszedtük, hol dolgoznak az utakon, melyik pontokat érdemes elkerülni hétfő reggel!
Tízezrek tüntettek szombaton Nagy-Britanniában amiatt, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök a héten kezdeményezte a parlament ülésezésének felfüggesztését, mindössze két hónappal azelőtt, hogy az ország a jelenleg érvényes határidő szerint október 31-én kilép az Európai Unióból.