Az előre jelzett lehűlés megérkezett az Alpokba és hazánkba is. A legmagasabb osztrák régiókban fagypont alá csökkent a hőmérséklet és néhány centiméter friss hó is hullott.
Minden jel arra utal, hogy a kormány továbbra is befagyasztva, 2017-es szinten tartaná a közfoglalkoztatási béreket - legalábbis semmi olyat nem írt válaszában a belügyminiszter, ami ne ezt támasztaná alá.
Folyamatos fejlesztési programja keretében, 9,2 milliárd forintos beruházással továbbfejlesztette tatabányai abroncsgyárát a Bridgestone. A vállalat ma adta át új, 10.000 négyzetméteres, 180.000 abroncs tárolására alkalmas raktárát, amelynek köszönhetően hatékonyabban tudja kiszolgálni a hazai és a nemzetközi autógyárakat. Az abroncsgyártó e mellet
Éves szinten 14 százalékkal visszaesett a budapesti használt lakások iránti kereslet június eleje óta. Ennek egyik oka az lehet, hogy a befektetési célú lakásvásárlók számára már kevésbé éri meg újabb ingatlant venni. Ugyanakkor...
A Takarék Csoporthoz tartozó 11 takarékszövetkezet, valamint a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarékbank Zrt. küldött-, illetve közgyűlésein a tulajdonosok jóváhagyták a hitelintézetek október végi egyesülését egyetlen közös pénzintézetben, a novembertől országos, univerzális kereskedelmi bankként működő Takarékbank Zrt.-ben.
Nagyobb az érdeklődés a reáltudományok és manuális szakmák iránt, ami azt jelenti, hogy a gazdaság igényei és a diákok törekvései találkoznak – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Az előző évek mezőgép-értékesítési rekordjai után 2019 első félévében is tovább bővült a géppiac. A teljes értékesítésen belül a traktorok 36, a gabonakombájnok 15 százalékos arányt képviseltek – közölte a Naik Aki.
Szerdára elvonul a hidegfront csapadékzónája, azonban csak péntekig marad száraz az idő: péntek délutántól esős napok sora nyílik és pár fokot ismét hűl a levegő.
Hamarosan a kormány elé kerül az új, 2019-2030 közötti időszakra vonatkozó kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztési stratégiája - ismertette György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára.
Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek kedden, miután a befektetőket a kereskedelmi háború és a Brexittel kapcsolatos bizonytalanság aggasztja. A magyar tőzsde is lejjebb került a ma délelőtt, majd a hazai részvényindex...
A Takarék Csoporthoz tartozó 11 takarékszövetkezet, valamint a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarékbank Zrt. küldött-, illetve közgyűlésein a tulajdonosok jóváhagyták a hitelintézetek október végi egyesülését egyetlen közös...
Szabó Kimmel Tamás bezzeg nem rettegett elénekelni a Változás dalát, ami kábé olyan szomorú, mint a Himnusz, de a műfaj lényegét totálisan félreértve nem is végtelenül kínos és vállalhatalan.
„Látom nem mentek át a gondolataim. A feleségem a tanú, hogy én ezeken nagyon sokat gondolkodtam, tudom, hogy nem könnyű” – mondta a gyors magyar bérnövekedést a nyári bérkonferencia utolsó percéig tagadó Dedák István közgazdász Banai Péter Benő államtitkárnak. Dedák szerint a magyar bérnövekedés elszakadt a termelékenység növekedésétől és azt nem
Túlterheltség miatt kellett elszállítani a szigetekről migránsokat Görögországban. Eközben a Földközi-tengeren egy menetrend-szerinti francia komp vett fedélzetére illegális bevándorlókat.
Nagy vitákat szokott kelteni az autós és környezetvédelmi körökben, hogy egészen pontosan mennyire környezetbarát az elektromos hajtású autó. Míg az e-autók a működésük közben közvetlenül nem szennyezik a környezetüket, közvetve már nem teljesen zöldek, hiszen az áramtermelés közben is keletkezik károsanyag-kibocsátás. Másrészt egy e-autó a készíté
Sokan el sem tudják képzelni, hogy a szabadságukat ne valamelyik tengerparton töltsék, pedig el kell árulnunk, hazánk is egészen fantasztikus látnivalókat...
A nyár vége felé célszerű ismét gyakrabban ránézni az ügyfélkapujára minden gazdálkodónak. Kezdenek landolni a Mák-os értesítések tárhelyünkön, például azzal a felszólítással, hogy 10 napon belül igazoljuk a jogszerű földhasználatot.
Sajnos nem szolgálhatunk túl jó hírekkel kedves Olvasóinknak az autók árának várható alakulását tekintve: bár nem vagyunk jósok és nem rendelkezünk ‘nostradamusi’ vénával, de az autóipart érintő – és a jövő évtől komoly mértékben szigorodó – európai károsanyag-kibocsátási szabályozások, a várható kötelező extrák tömkelege, valamint a forint euróhoz
Fordulatot hoztak a nyári hónapok a budapesti lakáspiacon egy friss elemzés szerint, amely a budapesti használt és új lakások, valamint a vidéki használt lakóingatlanok iránti keresletet vizsgálta június eleje és augusztus vége között.
A szüret kezdetével a mustgázveszélyre, a szén-dioxid-érzékelők felszerelésének szükségességére figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Négy év telt el a párizsi klímakonferencia és a 2030-as fenntartható fejlődést célzó globális ütemterv elfogadása óta. Még 11 év van hátra, hogy az emberiség megvalósítsa közös tervét és a béke és jólét bolygónk minden lakójának elérhető váljon. Az ezt garantálni hivatott 17 fenntartható fejlődési cél nem számít újdonságnak, de megvalósításuk már n
A tanév kezdetével az autósoknak fokozattan figyelniük kell az iskolák környékén a kerékpáros forgalomra már csak azért is, mert hazánkban a kerékpáros közlekedésbiztonság sajnos az uniós átlag alatti. De ki fizet, ha autós is biciklis...