Míg a munkaerőpiacon egyre jobban felértékelődnek a technológiai és informatikai ismeretek, a nők közül még mindig lényegesen kevesebben választják ezeket a szakterületeket. Ezen szeretne változtatni a Morgan Stanley és a NaTE (Nők a Tudományban Egyesület) Smartiz nevű tehetséggondozó programja. Az októberben immár másodjára elinduló programra közé
Carrie Lam szerdán bejelentette, hogy visszavonta a kiadatási törvénytervezetet, amely heves társadalmi ellenállást váltott ki a különleges státusú kínai területen.
Carrie Lam hongkongi kormányzó bejelentette szerdán, hogy visszavonta a kiadatási törvénytervezetet, amely heves társadalmi ellenállást váltott ki a különleges státusú kínai területen.
A külgazdasági és külügyminiszter szocialista típusú gazdasági javaslatoknak minősítette, hogy Nyugat-Európából követelik az adók harmonizációját, az adósságok közösségiesítését.
Sajna a nyárnak már távolodva integetünk, ahogy a nyaralónknak is, viszont nem elég kulcsra zárni tavaszig a nyaraló kertkapuját, hanem érdemes pár dolgot megtenni az ősziesítésért.
1901, a mérések kezdete óta a második legmelegebb nyár volt az idei Magyarországon - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán az MTI-nek készített elemzésében.
Azt szeretnék elérni, hogy a főpolgármester-jelöltek a kerületi polgármester- és képviselőjelöltekkel együtt nyilatkozattal vállalják, hogy ha megválasztják őket, egy cikluson belül valóban végrehajtják a vállalásaikat.
Belgiumból Nagy-Britanniába szállítják át Juan Manuel Correa amerikai Forma-2-es pilótát, aki részese volt a francia Anthoine Hubert halálos balesetének múlt szombaton, Spa-Francorchamps-ban.
Deák Kristóf Mindenki című alkotása után ismét egy olyan filmet jelölt Magyarország az Oscar-díjra, amely a közmédia támogató nyilatkozatával nyert finanszírozást a médiatanácsnál - mondta a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Újabb emeletes vonatok beszerzéséről szóló szerződést írtak alá a MÁV-Start Zrt. vezetői. Az emeletes Stadler-KISS vonatok forgalomba állításával javulhat a szolgáltatás minősége - vélekedett Kerékgyártó József, a társaság vezérigazgatója.
Áder János államfő szerdán háromnapos hivatalos látogatásra Georgiába utazik - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal Sajtóigazgatósága az MTI-t. Az államfőt felesége, Herczegh Anita is elkíséri.
1901, a mérések kezdete óta a második legmelegebb nyár volt az idei Magyarországon – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán az MTI-nek készített elemzésében. Kifejtették: az idei nyár is a szokásosnál melegebben alakult, az évszak középhőmérséklete 22,3 Celsius-fok volt, ami 2,1 fokkal haladja meg az 1981-2010-es átlagot. Magyarországon a
A pesti belváros egyik művészeti központja a Zimányi Zsófia vezette Rózsavölgyi Szalon, négy magyarországi és egy ősbemutatót hirdetett meg 2019/2020-as, immár nyolcadik évadában.
Az elektromos autók történetében először regisztráltak eladáscsökkenést a világon havi szinten, írja az MTI. Júliusban 14 százalékkal, 128 ezerre csökkent az eladott elektromos autók száma a Sanford C. Bernstein befektetési tanácsadó cég kedden közölt adatai szerint, amit a Bloomberg idézett.
Csapatmunkában gondolkodik, érzékeny mások érzelmi állapota iránt, céltudatos, óvatos és megbecsüli a munkatársait - ezek a jellemzői az átlagon felülien jó vezetőknek egy friss felmérés szerint. Ráadásul ma már nem kell a megérzéseikre...
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hogy azonnali hatállyal hirdessen országos egészségügyi válsághelyzetet és biztosítson plusz forrásokat a zalaegerszegi kórház szívsebészetének.
Sajtóhírek szerint Ursula von der Leyen több alelnöki pozíciót is juttathat a régiónak, miután ezúttal az európai uniós vezető tisztségek egyikét sem kapta térségbeli politikus.
Több tízezer informatikus hiányzik a magyar munkaerőpiacról, a robotizáció terjedésével pedig a szoftverfejlesztők iránti kereslet további növekedése várható. A hiány egyre több embert csábít át IT területre, ugyanakkor az iparági szakértők arra figyelmeztetnek, hogy csak az elkötelezett, nyitott, fejlődni vágyó szakembereket fogadják tárt karokkal
A miniszter kiemelte, azok a szakterületek sikeresek, ahol megvalósul az integráció, éppen ezért 80-90 százalékra kell emelni az integráció arányát az eredményes és hatékony kertészeti termelés érdekében.
Bármilyen cégről is legyen szó, nem mindegy, hogy egy odaérkező vendégtől milyen formában kérik el az adatait, az új GDPR követelmények miatt ugyanis már nem működik az eddig bevált kockás papírra való jegyzetelés. Mivel ilyenkor...
Múlt héten kisebb-nagyobb mennyiségű havat, hozzá pedig jéghideg szelet kapott az új-zélandi Ruapehu-hegység és a környékén található síterepek. A természet érdekes dolgokat alkotott hóból és jégből.