2019. szeptember 3. kedd

szept. 3
17:38
Csökkenéssel zárt a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 302,24 pontos, 0,76 százalékos csökkenéssel, 39 405,19 ponton zárt kedden.
szept. 3
17:39
Uniós szégyenlista élén: az OLAF Magyarország esetében ajánlotta a legnagyobb arányú pénzbüntetést (Kripto Akadémia)
A brüsszeli székhelyű hivatal 2018-ban kilenc ügyben kezdett vizsgálatot és hetet zárt le.
szept. 3
17:40
Milliárdokat költöttek az európai élbajnokságok labdarúgóklubjai (vg.hu)
Az európai topbajnokságokban szereplő klubok jobb pénzügyi lehetőségeiknek köszönhetően nem kényszerültek legjobb játékosaik eladására.
szept. 3
17:41
Erdogant nem lehet büntetlenül bírálni (Kripto Akadémia)
Recep Tayyip Erdogan rezsimjének támogatottsága az utóbbi idők választásai alapján sokat gyengült, de ez nem tudta megroppantani. Azonban saját pártján belül is gyűlnek a rebellisek.
szept. 3
17:42
Egy játszmát tudott nyerni a magyar válogatott Románia ellen (Sport365)
A Majoros Bence, Lakatos Ádám, Szudi Ádám összeállítású magyar együttes 3-1-es vereséget szenvedett keleti szomszédaink ellen, az asztalitenisz Európa-bajnokság nyitó mérkőzésén.
szept. 3
17:42
Lovász László a kutatóhálózatot lenyúló törvény megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól (444.hu)
Az MTA elnöke szerint alkotmányellenesen vették el az akadémiai vagyont.
szept. 3
17:42
Boris Johnson elveszítette többségét a brit alsóházban (vg.hu)
Johnson felszólalásával egy időben Philip Lee egykori igazságügyi államtitkár kilépett a konzervatív frakcióból, és átült a Brexitet ellenző Liberális Demokratákhoz.
szept. 3
17:42
Teljesen bekebelezné a Mol a Slovnaftot (NRGreport)
A Mol kiszorítaná a Slovnaft kisrészvényeseit, és száz százalékos tulajdonossá válna a szlovák leányvállalatában. Az adminisztrációs terheket, illetve az ezzel járó költségeket csökkentené a magyar olajtársaság, írja a Világgazdaság.
szept. 3
17:42
Nem megoldott az uniós polgárok helyzete rendezetlen Brexit esetén (Képmás)
Továbbra sem világos, milyen hatással lesz egy esetleges „no deal” Brexit az uniós polgárok szabad mozgására és jogállására. Brit sajtóértesülések szerint a londoni kabinet valószínűleg nem szünteti meg egységes rendeleti úton az EU-s állampolgárok szabad mozgását.
szept. 3
17:42
Beperelte szomszédját egy vegán nő, mert megérezte a sült hús szagát (SzMo)
2017 óta igyekszik mindenhol panaszt tenni, de állítása szerint gyakran „falakba ütközik”.
szept. 3
17:45
Veszélyeztetik a vadállatokat a szelfiző turisták (Adó1százalék)
Megzavarják az állatok táplálkozását, utódgondozását, veszélyeztetik a születésszámot a vadon élő állatokat ölelgetve fényképezkedő turisták - figyelmeztettek kutatók az Új-Zélandon tartott Nemzetközi Pingvinkonferencián.
szept. 3
17:48
Boris Johnson elvesztette parlamenti többségét (Infostart)
A brit miniszterelnök szerint elképzelhetetlen a brit EU-tagság október 31-én esedékes megszűnésének (brexit) további halasztása. A kormányzó brit Konzervatív Párt kedden elvesztette eddigi egyfős parlamenti többségét, miután egy képviselő távozott a frakcióból.
szept. 3
17:48
Lassan vége a török árrobbanásnak (Portfolio)
A vártnál nagyobb mértékben lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Törökországban augusztusban, köszönhetően a török líra stabilabb árfolyamának, illetve a magas bázis hatásából adódóan. A török statisztikai hivatal...
szept. 3
17:48
Szeptember 7-én jön a 11. Pozsonyi Piknik – találkozzon az ATV munkatársaival a helyszínen (ATV)
Minden eddiginél több színházi és gyerekprogrammal várja az érdeklődőket 2019. szeptember 7-én az immár tizenegyedik Pozsonyi Piknik, Újlipótváros kulturális, összművészeti fesztiválja. A pikniken az ATV sztárjaival is találkozhat.
szept. 3
17:48
Jelentősen élénkülő hitelezés (AQUA)
A teljes hazai vállalati hitelállomány 16, a kis és közepes vállalkozásoké 13 százalékkal nőtt éves összevetésben 2019 második negyedévében.
szept. 3
17:48
Ki örülne ennek? Sosem látott funkciót vezetne be a Facebook (Femcafe)
Sokan pont emiatt használják a közösségi oldalt.
szept. 3
17:48
Harry herceg kitálalt: megvédte családját legnagyobb botrányukkal kapcsolatban (Glamour)
Nyilatkozatával pontot tett az ügy végére
szept. 3
17:54
Hosszú Katinka elárulta, mitől fél (Joy)
Nem is gondoltuk volna, mi az, amit ijesztőnek tart a világklasszis úszónő.
szept. 3
17:54
Közel 100 kutyát mentett meg egy nő a Dorian pusztítása elől (SzMo)
79 kutya a hálószobájában kapott ideiglenes menedékhelyet
szept. 3
18:00
Óránként érkezik egy-két milliárd forint a szuperkötvénybe (Menedzsment Fórum)
A nyári szünidő és vakáció sem vetette vissza annyira a MÁP Plusz iránti keresletet, hogy ne érkezzen bele legalább napi tíz-tizenöt milliárd forint. A bankok üzleti óráira lebontva tehát minden órára több mint egymilliárd jut. A régi papírok új fajtákra cserélése lassult ugyan, de nem állt le, több tízmilliárdot tett ki júliusban is. A Privátbanká
szept. 3
18:00
Itt a folytatás: egy villamosvezető nehéz napja 2 (Igényesférfi.hu)
Egy villamosvezető munkanapja nem csak játék és mese.
szept. 3
18:00
Nem megoldott az uniós polgárok helyzete egy rendezetlen Brexit esetén (Képmás)
Továbbra sem világos, milyen hatással lesz egy esetleges „no deal” Brexit az uniós polgárok szabad mozgására és jogállására. Brit sajtóértesülések szerint a londoni kabinet valószínűleg nem szünteti meg egységes rendeleti úton az EU-s állampolgárok szabad mozgását.
szept. 3
18:06
Federica Mogherini sovány öröksége: lesz-e uniós külpolitika? (Privátbankár)
Igen jelentősen lecsökkent az Európai Unió nemzetközi befolyása. De képes lesz-e változtatni ezen az EU új külügyi és biztonságpolitikai főképviselője?
szept. 3
18:06
Várhatóan több mint 150 afgán menedékkérőt kitoloncolhatnak Ausztriából (HírTV)
Várhatóan akár 154 afgán menedékkérőt is kitoloncolhatnak Ausztriából.
szept. 3
18:06
Rekord mélységben a legtöbb magyar által választott lakáshitel kamatszintje (ProfitLine)
A 10 éves lakáshitelek kamata történelmi mélységbe zuhant a banki ajánlatokat összehasonlító Bankmonitor Lakáshitel Kalkulátor adatai szerint. Jelenleg akár 2,81%-os kamattal is hozzá lehet jutni egy 10 évre fixált kamatú lakáshitelhez, ami 15 ezer Ft feletti megtakarítást jelenthet havi szinten az adósoknak.
szept. 3
18:06
Őszintén beszélt szörnyű betegségéről Balzsay Károly (ATV)
Nehéz éveken van túl Balzsay Károly, akinek több mélypontja is volt, miközben a rákkal küzdött. A Húzós című műsorban elmondta: az ember a saját sorsával megbarátkozik, a kérdés ilyenkor, hogy a családdal mi lesz. A volt profi ökölvívó azonban legyőzte a betegséget és már a 2024-es olimpia lebeg a szeme előtt.
szept. 3
18:06
Közel 70 évesen váltott életmódot - 60 kilótól szabadult meg a nagymama (Femcafe)
Az idős hölgy szeretne másokat inspirálni az elképesztő eredménnyel.
szept. 3
18:06
A repülős szénkibocsátás ellensúlyozása még több szennyeződéshez vezethet (NRGreport)
Nagy divat lett mostanában az úgynevezett carbon offsetting, vagyis az utazás során kibocsátott szén-dioxid mennyiségének ellensúlyozása. Szakértők azonban figyelmeztetnek: ez korántsem olyan jó eljárás, azok ugyanis, akik megengedhetik maguknak, ezzel tiszta lelkiismeretet vásárolnak, és ugyanúgy folytatják az utazást, mintha mi sem történt volna
szept. 3
18:06
5+1 káros külső elváltozás, amit a stressz okoz a testeden (Spabook)
A stressz korunk népbetegsége, szinte nem is találkozni olyannal, aki valamilyen szinten ne szenvedne tőle. Az okait most nem fogjuk kutatni, csak...
szept. 3
18:09
Az orosz autógyártás maximum másfél százalékos bővülését várják (vg.hu)
Az idei első fél évben 784 ezer autó készült Oroszországban, ami 1,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
szept. 3
18:11
Idegesen reagált az amerikai tőzsde a kedvezőtlen adatokra (vg.hu)
Heves reakciót váltott ki az amerikai tőzsdéken az a keddi adat, amely szerint 3,5 év után először zsugorodott az amerikai feldolgozóipar teljesítménye.
szept. 3
18:12
"Senki sem tökéletes" - megszólalt Harry herceg a botrány után (Ripost)
A 34 éves herceg szerint az a fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a környezetvédelemben.
szept. 3
18:12
Tragikus munkabalesetről jött hír, hárman zuhantak le az adótoronyról (Ripost)
Egy németországi építkezésen történt a szörnyű baleset, a környéket lezárták.
szept. 3
18:12
Téged is átvernek ezek a képek, vagy sasszemed van? (Ripost)
Kalandos a játék, de megéri hunyorogni!
szept. 3
18:13
Utolsó esélyek a Brexit előtt (vg.hu)
A Bank of England feje, Mark Carney minden lehetőségét megragadja, hogy figyelmeztesse a brit törvényhozást arra a veszélyre, amit a megállapodás nélküli Brexit jelent.
szept. 3
18:18
Kihagyja az Nhl rajtját a háromszoros Stanley kupa győztes (Sport365)
Justin Williams nem lesz ott az októberben induló rajton.
szept. 3
18:18
Robbanás miatt összeomlott három lakóház Antwerpenben (USAracing)
A rendőrség nem közölte a robbanás feltehető okát. A rendvédelmi hatóság szerint egyelőre a törmelék alatt rekedt emberek kiszabadítására összpontosítanak.
szept. 3
18:18
Molnár Zsófia bikini fitneszversenyző ma is megmutatta csodaszép alakját (Glamour)
Ez a szett kiemeli idomait
szept. 3
18:24
Kiválasztották a magyar filmet, amelyet az ország nevez az Oscar-díjra (Infostart)
Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét nevezi Magyarország nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra a magyar jelölésről határozó szakmai testület döntése alapján.
szept. 3
18:24
Esik Amerika (Portfolio)
A vezető amerikai részvényindexek 1% körüli esést mutatnak, miután a kereskedelmi háborúval kapcsolatos feszültségek eszkalálódnak az USA és Kína között, miközben a konfliktus egyre mélyebb nyomot hagy az amerikai gazdaságon.Esik Amerika...
szept. 3
18:24
Történelmi mázlival amerikai siker (Azenpenzem)
Földöntúli izgalmak és párját ritkító szerencse: az USA férfi kosárlabda-csapata 93-92-re legyőzte Törökországot a Kínában zajló világbajnokság második fordulójában.
szept. 3
18:24
Hároméves mélypontra zuhant a font (Könyves Magazin)
A brexit körüli bizonytalanság, a megegyezés nélküli kilépés egyre nagyobb valószínűsége okozott pánikot a részvényesek körében.
szept. 3
18:30
Szijjártó: csináljunk új európai sikersztorit Montenegróból! (Portfolio)
Magyarország az Európai Unió bővítése mellett van, a kontinens csak akkor lehet erős, ha több tagállama van - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bledben egy konferencián. A politikus szerint könnyű sikersztorit...
szept. 3
18:30
Tervezhette a családja megölését az apa (ATV)
Régóta készülhetett a gyilkosságra az apa, aki vasárnap éjjel megölte családját és önmagát is Andornaktályán. Az ATV-nek nyilatkozó pszichológus szerint a jelek egyértelműen arra utalnak, hogy a férfi nem erős felindulásból gyilkolt. Megvárta amíg az alsó szinten elalszik a nagymama és után támadt volt feleségére és kislányára.
szept. 3
18:30
Európa versenyképességét erősítik a V4-ek (AQUA)
Gion Gábor államtitkár kiemelte, hogy Magyarország jelentős mértékben járul hozzá Európa versenyképességéhez, hiszen a gazdasága tavaly 4,9 százalékkal bővült.
szept. 3
18:30
Amerikai cseppfolyós gázt kap Kelet-Európa (NRGreport)
Az amerikai cseppfolyós gáz továbbszállítására kötött szerződést Lengyelország az ERU Trade ukrán gázvállalattal – derül ki a PGNiG lengyel állami gázszállító közleményéből.
szept. 3
18:30
Átverés vagy sem: megalkották a Star Trek univerzális fordítógépét? (Promotions)
Nemsokára nem lesznek nyelvi akadályok?
szept. 3
18:32
Még messze a Nadal–Federer US Open-döntő (Promotions)
A spanyol besétálhat a fináléba, a svájcinak azonban nehezebb dolga lesz.
szept. 3
18:34
Böde Dani százezrekkel támogatja külön élő családját (Promotions)
Böde Dani új autót is vásárol majd feleségének.
szept. 3
18:36
Korrekció a részvénypiacokon, a BÉT sem maradt ki (ProfitLine)
Korrekció jellemezte az elmúlt hónapot a Budapesti Értéktőzsdén, követve a főbb nemzetközi piacokon zajló folyamatokat: a BUX 2,4 százalékkal csökkent 40 764 pontról 39 794 pontig. A forgalom 202,5 milliárd forint volt a részvénypiacon, ami kereskedési naponként 10,1 milliárd forint, ez jóval meghaladta az előző két nyári hónap szintjét. A forgalo

Keresés