Megint proliznak, pedig egyszer a panelprolizással már ráfáztak. Utána próbáltak korrigálni: a „proli” terminust átcsúsztatták a „lumpenproli”-ba – azt csak szabad szidni? Aztán a korábban leprolizottak hirtelen „keményen dolgozó kisemberekké” szépültek, de ezt hamar abbahagyták. Ami maradt belőle, az a miniszterelnök népiesre fazonírozott új külse
Talán emlékszünk még azokra a daliás időkre, amikor a pártok egy-egy választás előtt etikai kódexekkel kísérleteztek. Még tavaly is próbálkoztak ilyesmivel egyes helyeken, de az akcióknak már hírértékük se nagyon volt.
A gazdasági stabilitás és a kiszámíthatóság áldozatai a nyugdíjasok. Már-már sorsszerű, hogy az idei év után 2020 januárjában is várhatóan kisebb nyugdíjemelést kapnak a szépkorúak a majd később tapasztalható inflációnál. A januári emelés mértéke ugyanis minden évben megegyezik a költségvetési törvényben számolt inflációs prognózissal, amit idénre
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2019/39. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 19 millió euróért, azaz 6,3 milliárd Ft forintért izgulhatnak majd a nemzetközi játékosok. A...
A magyar kormánynak mindenről csak a migránsok jutnak az eszébe. Azt mondja, szó sincs összeférhetetlenségről, érdekek megengedhetetlen ütközéséről Trócsányi László esetében. Valójában azért ütik a magyart, mert ellenzi a bevándorlást.
Legalább 52 ember életét vesztette egy csádi illegális aranybánya beomlásakor az ország északi részén - értesült az AFP francia hírügynökség kormányzati forrásoktól pénteken.
A szeptember végi újhold elhozhatja szívedbe a tavaszt! Ne állj ellen, légy nyitott a szerelemre! A hétvége fő témája a párkapcsolat lesz. Fogd be a vitorládba az őszi szelet!
Kifejezetten erre az estére készített, kétórás show-val lép fel ma a Hősök terén Bryan Adams a Skandináv lottó 20. születésnapja alkalmából meghirdetett Szuperkoncerten; a kanadai rocksztár koncertje előtt a Wellhello zenél.
Bár a gyakori medvetámadások miatt megszavazta a román szenátus a medvevadászat tilalmának ideiglenes feloldását, a politikai csetepaték miatt ki tudja, mikor lesz abból hatályos törvény. A Hargita Megye Tanács elnöke, Borboly Csaba az InfoRádiónak azt nyilatkozta, hogy Romániában az emberélet másodlagos, és a nagyvadak élvezik az elsőbbséget.
Lemondott pénteken Kurt Volker, az amerikai kormány Ukrajnával foglalkozó különmegbízottja, miután a tisztségviselő neve felmerült a Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök július 25-i telefonbeszélgetésével kapcsolatos kiszivárogtatott jelentésben - közölte a CNN amerikai hírtelevízió az ügyre rálátásra bíró saját három forrására
Az éjféli kezdés és a magas páratartalom nem kedvezett a versenyzőknek az atlétikai világbajnokságon.A körülményekhez akenyai Ruth Chepngetich alkalmazkodott a legjobban.
A világ egyik legkülönlegesebb luxusautója a Toyota Century, amelyből sajnos a japánon kívüli piacok nem kapnak. Viszont az új japán császár garázsába egyedi változatot is készítenek.
A Duna House csoport 2019 első félévében 504 millió forint adózott eredményt ért el, 2018 ugyanezen időszakában még 1,36 milliárd forint volt az adózott eredménye - ismertette a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Nekünk a legnagyobb ellenfelünk nem Éger István, hanem a közöny – mondja Kincses Gyula, akit az Újratervezés csoport jelöl a Magyar Orvosi Kamara elnökének.
Demokrata párti törvényhozók bejelentették, hogy felgyorsítják a Donald Trump amerikai elnök felmentését célzó eljárás (impeachment) megindítása előtti vizsgálatokat, ennek jegyében három képviselőházi bizottság is idézéseket küldött kormányzati tisztségviselőknek.
Magyarország támogatja a Marshall-szigetek tagságát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, a Marshall-szigetek pedig támogatja Magyarország tagságát az UNESCO végrehajtó tanácsában.
A héten megnyitotta kapuit Peking második nemzetközi repülőtere, a tengeri csillagra emlékeztető terminállal rendelkező Daxing repülőtér. A kevesebb mint öt év alatt felépült repülőtér 17 milliárd dollárba került és ha teljes kapacitáson működik, akkor akár évente 100 millió utast ki tud majd szolgálni.
Az embercsempészet elleni fellépés leghatékonyabb eszköze, ha a problémát a gyökerénél kezeljük, tehát a migrációs folyamat kezelése helyett meg kell szüntetni azokat az okokat, amelyek elvándorlásra késztetik az embereket - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban, helyi idő szerint pénteken, az ENSZ-közgyűlés ülés
Az Osztrák Néppárt a vasárnapi voksolás favoritja. Bár a párt kampánya nem sikerült a legfényesebben, nagy előnnyel vezet a többi erő előtt. Ismét létrejöhet az ÖVP-FPÖ koalíció.
Elindul a balatoni strandok fejlesztésének harmadik üteme ötmilliárd forintos hazai forrásból, pályázati lehetőség nyílik valamennyi balatoni csúszda megújítására jövő nyárig.
Az embercsempészet elleni fellépés leghatékonyabb eszköze, ha a problémát a gyökerénél kezeljük, tehát a migrációs folyamat kezelése helyett meg kell szüntetni azokat az okokat, amelyek elvándorlásra késztetik az embereket - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban, helyi idő szerint pénteken, az ENSZ-közgyűlés ülés
Az internetezők 97 százaléka nem dől be a csalásra kitalált webáruházaknak és titkolja a jelszavát – többek között ez derült ki a K&H e-dukáció információbiztonsági programjához készült online tesztből. Szeptemberig több mint 16 ezren tették próbára tudásukat és a kitöltők 46 százaléka jól vizsgázott: 90 százalék feletti eredményt ért el. A legkeve