Gyenge makroadatok jöttek kedden az USA-ból, amit tetézett a demokraták bejelentése, miszerint úgynevezett impeachment eljárást indítanak Donald Trump ellen. A piacok az utóbbitól kevésbé ijedtek meg, a recessziós félelmek viszont felerősödtek.
Közel kétmillióan már így takarékoskodnak: a pénztárak segítségével, egészségük megőrzésére és a nyugdíjba vonulás utáni anyagi stabilitás érdekében. A Pénztárszövetség véleménye szerint a pénzügyi tudatosság térnyerése, a kasszák beszédes eredményei és a kivételes, az egyéni befizetések mellett a munkáltatói juttatások után is igénybe vehető adóke
Meglepő kettősség rajzolódik ki a budapesti lakáspiacon: a nyár óta csökkenő budapesti kereslet növekvő kínálattal párosult, ami összességében lelassította a fővárosi árnövekedést. A kereslet a különböző árkategóriákban viszont...
A migránsbarát kabinet el akarja törölni azt a rendelkezést, hogy a hatósági tiltásokat megszegő hajókat automatikusan le kell foglalni és üzemeltetőire pénzbírságot kell kivetni.
Több mint egymilliárd forint értékben kapott orvostechnológiai és informatikai eszközöket, köztük egy új sugárterápiás készüléket az Uzsoki utcai Kórház az Egészséges Budapest Programban.
Számos egyezés mutat arra, hogy a Pécsen szépen kereső Vári Attila magának hagyott jóvá egy érdemi summát annál a Mohácsi Torna Egyletnél, ahol az elnök Bánki Eriknek, a Fidesz erős emberének testvére, egyben Vári üzlettársa.
A folyamatosan dráguló dollár miatt arra lehetett számítani, hogy péntektől ismét emelkedik majd az üzemanyagok ára, de szerencsére valamivel kedvezőbb lett az olaj hordónkénti ára, ami kisúlyozta a hatást. Az eredmény: a gázolaj ugyanannyiba fog kerülni, a benzin pedig ismét olcsóbb lesz, méghozzá két forinttal.
A Pénzügykutató Zrt. legfrissebb elemzése szerint jövőre is kitarthat a gazdaság lendülete, de a növekedési ütem csökkenni fog: az idei 4,7 százalékról 3,8 százalékra - mondta Várhegyi Éva kutatásvezető.
A világgazdaságból érkező kedvezőtlen hatásokat ellentételezik a beérkező uniós támogatások, a magyar kormány és a jegybank növekedésélénkítő intézkedései.
A közelgő főpolgármester-választás kapcsán a Századvég megvizsgálta a regnáló főpolgármester városvezetői teljesítményével és személyével kapcsolatos lakossági attitűdöket. A kutatás kitért továbbá arra, hogy a budapestiek hogyan látják a főváros jövőjét.
Veszélyhelyzetet állapított meg az a független statikai vélemény, amelyet a Budavári Önkormányzat rendelt meg a Logodi utca 56-58. szám alatti támfalomlás miatt. A helyhatóság korábban elutasította a kivitelező közterület-foglalási engedélyét.
A zab és a zabkása több országban rendkívül elterjedt, például az Egyesült Államokban az emberek jelentős része rendszeresen fogyasztja, elsősorban reggelire. Hazánk étkezési szokásait figyelembe véve érdemes lenne növelni az étrendben betöltött súlyát, mivel rendkívül egészséges, és rendszeres fogyasztása számos hosszú távú előnnyel jár. Ezeket te
Greta Thunberg svéd klímaaktivista lett idén az alternatív Nobel-díjként is emlegetett kitüntetés egyik díjazottja - közölte szerdán Stockholmban a díjat adományozó Right Livelihood Alapítvány.
Balogh Judit műsorvezető 5 év után hagyja el a csatornát, ahonnan közös megegyezéssel távozik – adta hírül a csatorna közleménye. A szűkszavú közleményből nem derül ki, miért távozott a műsorvezető, és az sem, hogy a televíziós hol folytatja a pályafutását. “Az ATV vezetősége köszöni az eddigi munkáját, és sok sikert kíván neki a továbbiakban” –
A szakgimnáziumban vagy szakközépiskolában végzettek több mint tíz százaléka volt munkanélküli fél évvel a szakképzés megszerzése után, azonban a felmérésben résztvevők túlnyomó többsége hamar állást talált – derült ki az MKIK GVI kutatásából.
Az utakkal kapcsolatos fejlesztésekre 2024-ig 3200 milliárd forint jut, az összeg több mint felét pedig a magyar gazdaság lendületes bővülésének köszönhetően hazai forrásokból finanszírozzák.
A BMW folyamatosan bővíti konnektorról tölthető modelljeinek sorát. Ezúttal az X1-et érte utol a kétmotoros megoldás, amely 220 lóerős összeteljesítményt, akár 57 kilométeres elektromos hatótávot és alacsony fogyasztást tesz lehetővé.
Vajon meddig tartható fenn a kelet-közép-európai ingatlanpiacok jelenlegi növekedési üteme? Melyek a legnagyobb kockázatok és milyen lehetőségeket rejtenek az olyan dél-kelet európai fővárosok, mint például Belgrád? – tette fel a kérdéseket a Bécsben megrendezett CEE Property Forum 2019 konferencián Jean-Bernard Wurm, Co-Founder & Managing Director
Ismét összeült szerdán a brit parlament, miután a legfelsőbb bíróság előző nap ismertetett végzésében törvénysértőnek és semmisnek mondta ki a parlamenti ülésszak lezárásáról hozott kormányzati döntést.
Arról szeretek beszélni, mit sikerült megoldani, és mik a reális tervek – mondta Tarlós István főpolgármester a Századvég Budapest-konferenciáján szerdán.