Továbbá idén még kapnak prémiumot az idősek, de a következő két évben már nem éri el a növekedés a kifizetéshez szükséges ütemet. A Magyar Nemzeti Bank háromhavonta teszi közzé a frissített inflációs jelentését, erre kerül sor ezen a héten is. Az alapszámokat azonban már nyilvánosságra hozta a jegybank. Így azt is tudjuk, hogy 2020-ra mekkora inflá
Ön szerint elfogadható, hogy a politikai ellenfelek gyakran megzavarják egymás rendezvényeit? A szavazás végeredményét Simon András ismerteti 17:55-kor az ATV Nap Híre című műsorában.
Az utazási iroda a klasszikus, "mindent egyben" csomagban kínálta az nyaralásokat, ahol egy befizetéssel megkapjuk a repülőjegyet, a hotelt, a bérautót és az ellátást is. Az emberek, és főleg a milleniális fiatalok azonban ma már döntően nem így nyaralnak, hanem külön forrásokból legózzák össze a vakációjukat - sokkal olcsóbban. A felhalmozódó adós
2020. január 1-től megszűnik az egyszerűsített vállalkozási adó (eva), a Pénzügyminisztérium eva-kalkulátorral is segíti a vállalkozókat új adózási formát választani helyette.
Összesen 12 perc bajnoki volt a lábában, amikor beollózta a szépségdíjas gólt. Azóta sem játszott végig NBI-es meccset, most egyelőre a kispadra sem fér oda.
A Thomas Cook lengyelországi leányvállalata, a Neckermann Lengyelország csődje miatt több mint 3 ezer utasa rekedt külföldön, hazautaztatásukról az illetékes szervek gondoskodnak.
A legtöbb vállalkozó életében eljön az a pillanat, amikor a bérelt irodája helyett saját ingatlant szeretne. Egyrészt azért, hogy így megspórolja a bérleti díjat, másrészt egy megfelelően kiválasztott ingatlan hosszú távon jó befektetést is jelenthet. A kérdés csupán az, hogy meg tudja-e vásárolni az ingatlant a cég eredményei alapján, azaz mekkora
Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy a világszervezetben "elkeseredett, átpolitizált vita zajlik arról, hogy mi tartozik az alapvető emberi jogok közé".
Gőzerővel halad az 1,85 milliárd forintnyi EU-s támogatásból megvalósuló Vas és Zala megyei záportározó program, hiszen a zalai helyszíneken három patak mederrendezése már befejeződött, illetve most a völgyzárógát és a vízszintszabályozó műtárgy befejező építési munkái folynak, míg a Vas-megyei helyszíneken több munka is zajlik egyszerre – derül ki
Az ALTEO rendkívüli tájékoztatást tett közzé a BÉT honlapján. Az Alteo és a Mol Petrolkémia Zrt. tulajdonában álló TVK-ERŐMŰ Kft. a TVK-Erőmű hosszútávú üzemeltetésére és karbantartására vonatkozó, úgynevezett O&M szerződést kötött egymással.
Az emberi jogok arról szólnak, hogy a világon mindenkinek joga van ahhoz, hogy a saját hazájában békében, nyugalomban élhessen – jelentette ki a külügyminiszter.
Budapesten mutatták be a világ friss atomipari jelentését, a politikamentesen, szakmai alapon íródott The World Nuclear Industry Status Reportot (WNISR). Ennek apropóján kérdezte a Napi.hu Mycle Schneidert, a jelentés egyik vezető szerzőjét és szerkesztőjét.
Tovább dől a Thomas Cook-dominó: ma délelőtt a brit turisztikai konszern német leánycége is csődvédelmet kért. A döntés miatt mintegy 140 ezer turista maradhat hoppon. A német vállalat a közelmúltban áthidaló hitelt kért a német kormánytól, amelyet azonban – ellentétben a szintén a csoporthoz tartozó Condor-légitársasággal – eddig nem kapott meg. M
A Pénzügykutató Zrt. legfrissebb elemzése szerint jövőre is kitarthat a gazdaság lendülete, de a növekedési ütem csökkenni fog: az idei 4,7 százalékról 3,8 százalékra - mondta Várhegyi Éva kutatásvezető szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
A megszokott elméletek és modellek csak a normális időkben működnek. A mostani idők nem normálisak: a központi bankok impotenssé váltak – véli Steen Jakobsen, a Saxo Bank vezető közgazdásza a megjelent cikkében.
Több mint 50 százalékkal nőttek 10 év alatt az ingatlanárak a nyugat-magyarországi régióban, derül ki a Duna House elemzéséből. Ez a drágulás azonban meg sem közelíti a fővárosi értékeket, ahol 2008-hoz képest a tavalyi évre megduplázódtak...
Az Enefi a romániai operáció értesítése alapján arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a társaság gyergyószentmiklósi kapcsolt vállalkozásának (CDR) Gyergyószentmiklós város önkormányzatával szembeni perében a bíróság a mai napon ítéletet hozott.