Majdnem minden ember tapasztal alkalmanként fáradtságot, megerőltetést követően fejfájást. Sokan azonban szokatlan tünetekkel járó fej- és arcfájdalmaktól is szenvedhetnek, amelyek hátterében a fej és nyak érzőidegeinek kóros működése feltételezhető.
Németh Zsolt szerint a globalista árral szemben haladva Erdélynek egy új transzilvanizmusra van szükség, amelynek lényege Erdély szövetsége Bukaresttel és Budapesttel.
Az autómentes nap nem arra szolgál, hogy kirekesszék az autókat a forgalomból, a kezdeményezés célja sokkal inkább az, hogy a közlekedési eszközök tudatos választására ösztönözze a lakosságot - mondta az innovációs és technológiai miniszter.
Magyarország készen áll, hogy ahol tud, ott segítséget nyújtson Olaszországnak, így ha végre elszánja magát, hogy a határokat megvédi, segítünk, és abban is, hogy az itt lévő migránsokat hazavigyék - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján, szombaton Rómában.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az olyan gondolkodásúak, mint „mi Magyarországon és itt Olaszországban”, kisebbségben vagyunk az európai politikai elitben, de többségben a nép és az emberek között.
Rengeteg olyan dolgot dobunk a szelektív kukákba, amit nem szabadna, ezzel pedig csökkentjük a hatékonyságát az újrahasznosító rendszernek. Hiába igyekszünk odafigyelni, a rengeteg felesleges, oda nem illő, újrahasznosíthatatlan szemét teljesen „eldugítja” a folyamatot, ami egyébként sem a megoldás a környezetszennyezésre.
A madarak őszi vonulását figyelhetik meg és rögzíthetik idén ősszel is az érdeklődők az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) keretében október 5-6-án - közölte az MTI-vel az esemény magyarországi koordinációját végző Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
A digitális vásárlás nemzetközi térnyerése átlagosan évente 6 százalékkal nő, így 2021-re elérheti a 2,14 milliárd felhasználót. A környezettudatos szemlélet ebbe a szegmensbe is beszivárgott, mind nemzetközi, mind hazai szinten egyre nagyobb szerepet kap. Nemzetközi kutatás alapján a vásárlók 71 százaléka számára kulcstényező a termék környezeti h
Magyarország készen áll, hogy ahol tud, ott segítséget nyújtson Olaszországnak, így ha végre elszánja magát, hogy a határokat megvédi, segítünk, és abban is, hogy az itt lévő migránsokat hazavigyék - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján, szombaton Rómában.
Matteo Salvini hatalmas zakója után az olasz miniszterelnöknek nem nagyon kellett érvelnie amellett, miért nem járható a szélsőjobboldali politika az EU-ban.
Megnövekedett kerékpáros forgalom várható a vasárnapi Autómentes Napon Budapesten. A Magyar Kerékpárosklub a Móricz Zsigmond körtér és Szabadság tér között tartja az első nagy Critical Mass 15. évfordulójára szervezett jubileumi tekerést...
A babavárás nemcsak az életed, de a tested is alaposan megváltoztatja. Ahogy a pocakod növekszik, egyre fáradékonyabb leszel. De vannak olyan, kevésbé...
Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője elképesztő kört teljesített a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén, amelyen ő maga is meglepődött – ezzel megszerezte a pole pozíciót.
A Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolff jól tudja, nem lesz könnyű dolguk Charles Leclerc és a Ferrari ellen a Szingapúri Nagydíj vasárnapi versenyén.
Magyarország készen áll, hogy ahol tud, ott segítséget nyújtson Olaszországnak, így ha végre elszánja magát, hogy a határokat megvédi, segítünk, és abban is, hogy az itt lévő migránsokat hazavigyék - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján Rómában.
Kako japán császári hercegnő, a császár öccsének másodszülött gyermeke szombaton megtekintette a KOmárom-Esztergom megyei Bábolnán a Lovasmúzeumot, valamint a Nemzeti Ménesbirtok udvarán Nagy István agrárminiszterrel ötösfogaton kocsiztak és lovasbemutatón vettek részt a lovardában.
Két egymást követő évben elnyerte a Vilmos-díjat – a díj történetében egyedülálló módon! Lenni vagy nem című drámatrilógiájának első két részével győzedelmeskedett, melyek a Színházi Dramaturgok Céhének Nyílt Fórum programjában kerültek fejlesztésre.
Magyarország segíteni fog Olaszországnak a migrációs krízis elhárításában – mondta el Orbán Viktor szombat délután Rómában, ahol a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján szólalt fel.
Az újépítésű lakások négyzetméterenkénti ára a megyei jogú városokban egy év alatt majdnem 25 százalékkal emelkedett és már eléri az 541 ezer forintot, ami nagyjából a budapesti árszint fele.
A születésnapos író regényeiből már évtizedek óta készülnek filmek és sorozatok. Most elhoztuk a legjobbakat, és azt is eláruljuk, ő mit gondolt ezekről valójában.
Valósággal sokkolta a Ferrarikkal szembeni hátrány a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén Lewis Hamiltont – a brit versenyzőnek aztán sikerült javulnia a Q3-ban, ám a pole-t még így sem tudta megkaparintani. Hamilton szerint jól működnek a Ferrari újításai.
A légvédelem erősítése érdekében küld katonákat Szaúd-Arábiába az Egyesült Államok. Ezzel kíván válaszolni az egy hete történt drón-támadásra, amely a világ legnagyobb olajfinomítójában tett kárt, ezzel felére csökkentve az ország kőolaj kitermelését.