Bezárják a jegypénztárakat a Nyugati pályaudvaron este fél 8 és reggel 6 óra között, szeptember 22-ig. jegyet csak az interneten vagy automatából lehet venni, több gép viszont nem működik - mint erre Gyöngyösi Máté, a Közlekedő Tömeg Egyesület elnökségi tagja felhívta a figyelmet az InfoRádióban.
Az iraki hatóságok hétfőn három hónapra felfüggesztették egy amerikai támogatással működő televíziós csatorna műsorszórási engedélyét, mert szunnita és síita vallási vezetők állítólagos korrupciós ügyeiről számolt be.
A Bahamákon katasztrofális állapotokat idézett elő: lakónegyedek tüntetett el, az alacsonyabban fekvő szigetek teljesen víz alá kerültek, mintha elsüllyedtek volna a tengerben.
A K&H bankcsoport 2019 első fél évében 26,3 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami 9 százalékos éves növekedés egyszeri tételektől megtisztítva - mondta David Moucheron, a K&H Csoport vezérigazgatója hétfőn Budapesten.
Megkezdődött a rezsiutalványok postai kézbesítése a nyugdíjasoknak hétfőn, szeptember 30-áig mintegy 2,6 millióan kapnak személyenként 9 ezer forint összegben gáz- és villanyszámla kifizetésére fordítható utalványt. Az első...
Trócsányi László visszalépett az Európai Parlament (EP) alkotmányügyi bizottsági alelnöki posztra való jelölésétől – ezt az Eurológus írta meg, miután a Fidesz-KDNP EP képviselőcsoportja egy közleményt adott ki erről.
Nem nehéz rájönni, miért a napenergia az egyik legnépszerűbb megújuló energiaforrás jelenleg: kiapadhatatlan, hiszen a napsugárzás élteti, a gyártáson kívül nincs mellékterméke és szennyező tevékenysége, ráadásul nem is jár rejtett veszélyekkel, mint például a nukleáris energia. Már majdnem tökéletes a rendszer, amit kifejlesztettünk, csak az alább
Óva intette Izraelt hétfőn Libanon megtámadásától az Irán-barát Hezbollah libanoni síita szervezet vezetője, Haszan Naszralláh, és kijelentette: szervezete számára nincs több olyan határvonal, amelyet nem szabad átlépnie.
Az MSZP az ellenzéki frakciók támogatásával benyújtotta az Országgyűlésnek azt a határozati javaslatot, amelyben parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Microsoft-ügyben - közölte Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján.
A svájci Vigier Ciments cementgyár vett egy hatalmas méretű elektromos dömpert, és azzal szállítja a mészkövet a bányából az üzemébe. A járművet, amelyet a szintén svájci Kuhn Csoport épített Komatsu alapokra, sikerült úgy üzembe állítani, hogy több áramot termeljen, mint amennyit felhasznál.
Iskolakezdéskor megnő a közlekedési balesetek veszélye, a gyerekek körülbelül egy hónap alatt szoknak vissza a vakációból a tanév kötöttségeibe - erről beszélt az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője az M1 aktuális csatornán hétfő este.
Ha a parlament törvényt hoz arról, hogy megállapodás nélkül nem léphet ki az ország az EU-ból, a kormány parlamenti választást jelent be a BBC szerint.
A K&H Bankcsoport erős pénzügyi teljesítményt érte el 2019 első félévében, 26,3 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárva az időszakot, ami 9%-os éves növekedést jelent egyszeri tételektől tisztított, összehasonlító alapon.
Sallai Roland 2018. októberében az észtek elleni Nemzetek Ligája- mérkőzésen szerepelt utoljára a válogatott színeiben. A Freiburg középpályása már a Montenegró elleni felkészülési mérkőzésen pályára lépne.
Rengeteg információ halad át a Google szerverén nap mint nap, és szerencsére a tudomány felismerte, hogy ezeket jó célokra is lehet hasznosítani. Már volt egy próbálkozás a Google Flu Trends oldallal, ahol a keresési trendek alapján próbálták megjósolni, hogy hol üti fel a fejét egy-egy járvány. Bár ez a kísérlet kudarcba fulladt, Jose Azar tanulmá