2019. szeptember 2. hétfő

szept. 2
16:18
„Nem tudnám megtenni az apámmal, hogy beadjam egy idősotthonba” (SzMo)
Komoly a családoknak az idős hozzátartozó ápolása. Nagy a nyomás rajtuk, hogy magukra vállalják a feladatot, ha beleszakadnak is.
szept. 2
16:24
Nagy változás jön kedden (Háziállat)
Kedden nyugat felől érkezik a hőhullámot lezáró, igen erős hidegfront, országszerte jelentős lesz a változás. A tartós hőterhelést most egy másik markáns hatás váltja fel, a szívbetegek rendkívül veszélyeztetettek!
szept. 2
16:24
Nagy-Britannia: Johnson új választásokat jelenthet be, Corbyn megakadályozná a rendezetlen Brexitet (ATV)
A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint előrehozott parlamenti választásokat kell kiírni annak megakadályozására, hogy a konzervatív párti brit kormány rendezetlen módon, megállapodás nélkül léptesse ki Nagy-Britanniát az Európai Unióból. Hétfői londoni médiaértesülések szerint Boris Johnson miniszterelnök is fontolgatja az i
szept. 2
16:24
Már tok is van az Apple Cardhoz (FinTechRadar)
Minden Apple kütyühöz legyártanak egy csomó, kétes hasznosságú eszközt. Már a cég bankkártyáját is testre lehet szabni.
szept. 2
16:24
„Nem tudnám megtenni az apámmal, hogy beadjam egy idősotthonba” (SzMo)
Komoly gond a családoknak az idős hozzátartozó ápolása. Nagy a nyomás rajtuk, hogy magukra vállalják a feladatot, ha beleszakadnak is.
szept. 2
16:30
Nem hitted volna - Visszatérhet a nyolcvanas évek ciki frizurája (Femcafe)
Harminc éve menő volt, ma a legtöbben kínosnak gondolják.
szept. 2
16:30
Belga Nagydíj - Javul Juan Manuel Correa állapota (HírTV)
Az Ecuadorban született Correa egy napig még az intenzív osztályon marad, s ahogy az állapota megengedi, az Egyesült Államokba szállítják.
szept. 2
16:30
„Én csak azt teszem, amit az algoritmus mond” (Tiszta Jövő)
Megfigyelési technológiák, robotbírók, arcfelismerő rendszerek. A digitális kor számos kecsegtető és egyben ijesztő lehetőséget kínál a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás számára. Óriási hiba lenne azonban a gépeknek varázserőt tulajdonítani – mutat rá David Gray, a Maryland Egyetem jogászprofesszora.
szept. 2
16:36
Az Erste Bank lesz öt éven belül a legnagyobb vállalati hitelező Magyarországon (ProfitLine)
Mindössze néhány év alatt több mint a duplájára növelte vállalati hitelállományát az Erste Bank. A bővüléshez minden terület hozzájárult: a nagyvállalati hiteleknél az állomány a triplájára, míg a kereskedelmi célú ingatlanok és a kkv-szektor esetében több mint a duplájára gyarapodott. A pénzintézet tervei szerint öt éven belül a legnagyobb vállala
szept. 2
16:36
Még mindig történelmi mélypont körül billeg a forint (Portfolio)
Az euróval szemben múlt héten elért történelmi mélypont óta nem tudott érdemben visszaerősödni a forint, ma is még a 331-es szint körül billegett. Mivel közben a dollár még jobban belehúzott, így vele szemben 302 felett is járt...
szept. 2
16:36
Gyorsasági áruszállításból ötös: ilyen lenne az Audi RS 6 Pickup (Autónavigátor)
A gyorsan romlandó áruk mozgatása komolyabb logisztikát és plusz költséget igényel, ám egy Audi RS 6 platóján semminek sincs ideje megromlani.
szept. 2
16:36
A fideszesek is megszavazták, hogy Siófok indítson sajtópert a város lejáratása miatt (SzMo)
Több lap is azt állította, hogy a város egy fertő, a gyerekeket pedig már nem merik az utcára engedi, úgy elburjánzott a bűnözés. Ezt a helyi rendőrság is cáfolta.
szept. 2
16:36
A játszóterek kimondatlan szabályai - Sokan nem tartjuk be! (Spabook)
A játszótér a gyermekek kedvenc helye, ám sokszor a szülőket egészen más érzések kerítik hatalmukba itt. Noha vannak anyukák és apukák, akik...
szept. 2
16:36
Vicsorgó kutya állította meg az esztergomi vonatot (Promotions)
Senki nem merte leszállítani, így várni kellett.
szept. 2
16:38
Közel 2 milliárd forintot ad az EU a magyar iskolagyümölcs-, zöldség- és tejprogramokra (Portfolio)
Magyarországon az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-programot 3,73 millió euróval (1230 millió Ft), az iskolatejprogramot pedig 1,95 millió euróval (645 millió Ft) támogatja az Európai Unió, ami a 28 EU-tagállam viszonylatában a 9....
szept. 2
16:42
Húzós ügy: mától két hétig csak a sürgős eseteket látják el (Infostart)
Nem dolgoznak az alapellátásban tevékenykedő fogorvosok.
szept. 2
16:42
Nem indul a világbajnoki címvédő (Sport365)
Nincs olyan állapotban, hogy versenyezzen.
szept. 2
16:42
Törökországtól vesz harci terepjárókat a kormány (ATV)
A négykerék meghajtású, 14 tonna saját tömegű, városban és a legkeményebb terepen egyaránt bevethető monstrumnak többféle verziója van, akár légvédelmi rendszerrel is felvértezhető.
szept. 2
16:42
Szinte Szuperkupa-döntő (Azenpenzem)
Mindennél jobban beárazza a magyar női kézilabda-bajnokságot az a tény, hogy az aranyérmes Győr három éve folyamatosan megnyeri a BL-t, az elmúlt szezon bronzérmese, a Siófok pedig az EHF-kupát hódította el.
szept. 2
16:42
Jól gondold meg, hogy mikor és mit kívánsz (Femcafe)
Ebből tudom, hogy hamarosan teljesülnek az álmaink.
szept. 2
16:42
Elindult az idei Sándor Imre Pr-Díj pályázati időszaka (Márkamonitor)
Újra lehet nevezni a Magyar Public Relations Szövetség által 2012 óta minden évben kiírt Sándor Imre PR-Díjra, melyet hagyományosan hírnévmenedzsment és kommunikációs kampány kategóriákban nyerhetnek el a pályázók. Az MPRSZ vállalati, ügynökségi, civil és magánszemély tagjai kiterjesztett kedvezményt vehetnek igénybe a nevezés benyújtásakor. A vers
szept. 2
16:42
Szél Bernadett: Gyerekek vannak bezárva a határ szélén (Igényesférfi.hu)
A politikus szerint Magyarország jogsértő cselekedetek nélkül is megtudná védeni a határait.
szept. 2
16:48
Az FTC megszünteti a családi szektort az Európa-liga-meccsekre (444.hu)
„A hazai találkozóinkon nem lesz lehetőség nyugdíjas és diák, illetve a családi szektorba kedvezményes jegyvásárlásra” – közölte a klub. A D2 szektorba 23 460 forint egy jegy.
szept. 2
16:48
Őszinte vallomás - Véget akart vetni az életének a kilencvenes évek sztárja (Femcafe)
A Mysterious girl előadója, már négy gyermek büszke apukája.
szept. 2
16:48
Modern technologies facilitate the genesis of the “surveillance state” - conversation with Professor David Gray (Tiszta Jövő)
Rather than privacy, the fundamental question posed by modern technology is how to strike a balance between the freedom and liberty of the people, collectively and the powers of the government to conduct surveillance – pointed out by David Gray, Professor of Law at Francis King Carey School of Law at the University of Maryland in a conversation in
szept. 2
16:54
Szokatlan lépést tett egy európai óriásbank feje (Privátbankár)
A Deutsche Bank vezére nagyon elkötelezettnek tűnik a tervezett restruktúrálás mellett.
szept. 2
16:54
Már viszik a rezsiutalványt, itt van minden tudnivaló (Infostart)
Megkezdődött a rezsiutalványok postai kézbesítése a nyugdíjasoknak hétfőn, szeptember 30-áig mintegy 2,6 millióan kapnak személyenként 9 ezer forint összegben gáz- és villanyszámla kifizetésére fordítható utalványt.
szept. 2
16:54
Varga Judit: Elfogadhatatlan a kettős mérce az Eu 2021-2027-es költségvetési keretében (HírTV)
A kohéziós források a közép-európai térség számára csökkennének leginkább.
szept. 2
16:54
Hatalmasat változik az időjárás! Jön a lehűlés! (Háziállat)
Visszaesik a hőmérséklet és némi csapadék is érkezik. A vetéshez viszont kiadós esőre lenne szükség.
szept. 2
16:54
Németország: Továbbra sem működik együtt a CDU az AfD-vel (ATV)
Továbbra is kizárja az együttműködést az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párttal a német Kereszténydemokrata Unió (CDU), és a megújulás folytatására összpontosít - jelentette ki a CDU elnöke hétfőn Berlinben az előző napi brandenburgi és szászországi tartományi törvényhozási (Landtag-) választás eredményeit értékelő tájékoztatóján.
szept. 2
17:00
Szokatlan húzás a Deutsche Bank vezérétől (Menedzsment Fórum)
A Deutsche Bank vezére nagyon elkötelezettnek tűnik a tervezett restruktúrálás mellett.
szept. 2
17:00
Pofátlanság: így nyerészkednek a szingliken a magyar munkahelyek (Pénzcentrum)
A magyar munkahelyeken is jelen van a szinglizmus, vagyis az a jelenség, amikor a munkehely hátrányba hozza azokat a munkavállókat, akik nem nevelnek gyermeket, nincs még házastársuk, "saját családjuk". Ezt sokféle helyzetben tapasztalhatják...
szept. 2
17:00
Környezetkímélőbb a gázüzemű autó az elektromosnál (NRGreport)
A földgázüzemű autó messze megelőzi az elektromos autót környezetvédelmi szempontból a német autóklub, az ADAC hétfőn publikált tanulmánya szerint.
szept. 2
17:03
Politikai bomba Prágában (Kripto Akadémia)
Leállította a főügyész az Andrej Babis miniszterelnökkel szembeni eljárását, miközben az Európai Unió más következtetéseket vont le ügyeiből.
szept. 2
17:05
Lefotózták Dorian szemét (Kripto Akadémia)
Belülről készített fotót a Bahamákat vasárnap elérő, Florida felé tartó hurrikán szeméről egy hurrikánvadász.
szept. 2
17:06
Melyik állat a patrónusod? Születésszámodból megtudhatod (Spabook)
A számmisztika szerint születésszámod arról is árulkodik, milyen állat testesíti meg leginkább a személyiséged legbelső tulajdonságait. Ha...
szept. 2
17:06
Tele lesz húsvéti tojással a Halloween folytatása (Promotions)
Lesz mit kutatniuk az elrejtett easter eggek fosztogatóinak.
szept. 2
17:12
Részletek a Forma-2-es horrorbaleset túlélőjéről (Infostart)
Lassan javul az amerikai pilóta, Juan Manuel Correa állapota azok után, hogy részese volt a francia Anthoine Hubert halálos balesetének a belgiumi Spa-Francorchamps-ban, a Forma-2-es sorozat szombati versenyén.
szept. 2
17:15
Becsengettek: 30 éve nem látott iskolafejlesztések mellett indul a tanév (Menedzsment Fórum)
Hivatalosan is vége a nyárnak, reggel pedig elözönlötték az utcát az ünneplőbe öltözött diákok: elkezdődött a 2019/20-as tanév. Mennyi gyereket érint a tanévkezdés? Mennyibe kerül? Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat most, hogy becsengettek.
szept. 2
17:18
Nem döntötték be az olaj árát az új vámtarifák (Privátbankár)
Az Egyesült Államokban ugyan ünnepnap miatt zárva tartanak az értéktőzsdék, ám ennek ellenére sincs unalmas nap. Az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban életbe lépett új vámok ugyanis megmozgatták az árupiacokat.
szept. 2
17:18
Nagyon viszik az új autókat Magyarországon - Ezek a legnépszerűbb márkák (Portfolio)
Augusztusban 15 618 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 21 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ez egyben azt is jelentette, hogy az év első nyolc hónapjában 105 451 új gépkocsit adtak el, ami 10,1 százalékos...
szept. 2
17:18
Varga Rolandnak ez lehet a csúcsszezonja (Sport365)
A magyar válogatott szélsője a közelgő Szlovákia elleni összecsapásról, és az azzal kapcsolatos érzéseiről beszélt. Természetesen a hangulatról és a szurkolókról is szót ejtett.
szept. 2
17:18
Az apák egy hónapig otthon maradhatnak a feleségükkel és az újszülött gyerekükkel Ausztriában (444.hu)
Az apáknak a születéstől 8 héten át van lehetőségük arra, hogy elkezdjék az 1 hónapos gyerekgondozási szabadságot, ami alatt napi 22,60 euró támogatást kapnak.
szept. 2
17:24
Már csak néhány helyen irtanak szúnyogot (Háziállat)
Egyre kevesebb a vérszívó már.
szept. 2
17:24
Aláírták: a lengyelek megnégyszerezhetik ukrajnai gázszállításaikat (NRGreport)
Lengyelország 2021-ben 6 milliárd köbméter gázt szállíthat Ukrajnának - közölte Piotr Naimski, a lengyel kormány energiaügyi megbízottja szombaton Varsóban, a lengyel-amerikai-ukrán gázszállítási együttműködésről szóló nyilatkozat aláírása alkalmából tartott sajtóértekezleten.
szept. 2
17:24
A holdudvar-hatás, avagy sikeres/szép/vonzó emberek nem lehetnek rosszak? (SzMo)
A holdudvar-hatás a pszichológiában azt jelenti, hogy amikor nem rendelkezünk valakiről pontos információval, mégis egyetlen tulajdonsága alapján határozzuk meg a jellemét. Leegyszerűsítve: azt gondoljuk, hogy aki szép, az okos is. Vagy becsületes.
szept. 2
17:30
Nem ment munkába ma 250 Tesco-dolgozó (SzMo)
Kaptak hétfőre egy extra szabadnapot.
szept. 2
17:30
Félmeztelen címlapfotója miatt dühöng Billie Eilish a közösségi oldalán (SzMo)
A 17 éves énekes azóta már törölte a kiírást. A magazin is jelezte, hogy visszavonja a címlapot.
szept. 2
17:36
Irán elismerte, hogy tesztelés közben felrobbant egy műholdhordozó rakétája (HírTV)
Irán első alkalommal ismerte el hétfőn, hogy felrobbant egy műholdhordozó rakétája az Imám Khomeini Űrközpontban.
szept. 2
17:36
Szeptembertől kérhetnek gyerekgondozási szabadságot az apák - Ausztriában (Kripto Akadémia)
Az "apaszabadságot" az egynemű szülők, a nem vérszerinti szülők és a nevelőszülők is igénybe vehetik.

Keresés