Úgynevezett havária-központot hozott létre a MÁV, 5 perccel nagyobb késésnél már innen igyekeznek tájékoztatni az utasokat – közölte az inforádió Aréna c. műsorában a MÁV elnök-vezérigazgatója, Homolya Róbert.
A csütörtökön ismertetett legújabb globális befektetői felmérés szerint az intézményes piaci szereplők továbbra is New Yorkot tartják a világ első számú pénzügyi szolgáltatási központjának, a ranglistát korábban hosszú évekig vezető London most már jelentős ponthátránnyal áll a második helyen.
Nemzetközi kutatás alapján a vásárlók 71 százaléka számára kulcstényező a termék környezeti hatása. Az online piactéren vásárlók szintén 72 százaléka szívesen vásárol a zero waste jegyében, bár elsősorban inkább a költséghatékonyság...
Egyébként is szorult helyzetben levő embereket károsított meg az a csaló, aki még három éve internetes hirdetésekben kínált kedvező hiteleket olyanoknak is, akik egyébként már tiltó listán voltak. Álnéven mutatkozott be, több telefonszámot is használva kért hitelbírálati-, vagy éppen közjegyzői díjra kisebb-nagyobb összegeket. A nő kétmillió forint
A horvát kormány teljes egészében elfogadja a népszavazás kiírását kezdeményező szakszervezetek követelését, és visszaállítja a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre, továbbá törvénymódosítási javaslatot nyújt be, hogy azok, akik ezt szeretnék, 65 év felett is dolgozhassanak - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő.
„A sarkvidéki levegő beáramlása miatt az 1000 méter körüli tengerszint feletti magasságban fekvő területeken 7 és -2 fok közé süllyedt a hőmérséklet” – közölte weboldalán a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ). Gyűgyön (Dudince) 0,3 fokot mértek a talaj közelében, az alacsonyabban fekvő területeken talaj menti fagyok voltak. Pénteken hajnalban
„A sarkvidéki levegő beáramlása miatt az 1000 méter körüli tengerszint feletti magasságban fekvő területeken 7 és -2 fok közé süllyedt a hőmérséklet” – közölte weboldalán a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ). Gyűgyön (Dudince) 0,3 fokot mértek a talaj közelében, az alacsonyabban fekvő területeken talaj menti fagyok voltak. Pénteken hajnalban
Több száz pilóta elbocsátását helyezte kilátásba az ír Ryanair diszkont légitársaság, majd döntöttek a cég bónuszrendszerének átalakításáról - írta csütörtökön a Reuters.
Szlovák anyanyelvű katonák IV. Károly egyenruhájában, konzervatív nacionalista párt zászlója alatt vonultak be a Vörös Hadseregbe a románok ellen – ez is megtörténhetett 1919 kaotikus hónapjaiban, amikor a Tanácsköztársaság megszervezte véderejét a minden irányból támadó ellenséggel szemben.
A változó környezetben az ember a legnagyobb érték – vélekedett a HR Fest főszervezője a Spirit Showban. Tóth Gergely szerint szakmájuk ma már izgalmasabb, mint régen, a változásokkal azonban nekik is meg kell küzdeniük.
A fenyegető rendezetlen brexit és a demográfiai változások miatt Írországban gyakrabban hallani az Ír-sziget egyesítéséről, azaz az Észak-Írországgal való egyesülésről. Egy most kiadott tanulmány szerint azonban évente 30 millió eurót emésztene fel gazdasági sokkot okozva.
A Wingholding közvetett tulajdonában álló Realwingest Kft. egy közel 140 ezer négyzetméteres beruházási területet vett – közölte a Wingholding a BÉT-en közzétett közleményben.
A Wingholding közvetett tulajdonában álló Realwingest Kft. egy közel 140 ezer négyzetméteres beruházási területet vett – közölte a Wingholding a BÉT-en közzétett közleményben.
Két hét múlva kezdődik a 28. Cafe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, amely idén is a térség egyik legjelentősebb összművészeti eseménysorozata. Idén a legnagyobb szenzáció Eötvös Péter operájának a bemutatója lesz, amely már bejárta Amerikát, és amelyet Budapesten először adnak majd elő. További részletek a videóban.
Egy nappal azután, hogy kiderült, hogyan beszélt arról Kövér László, hogy a lelkészek és a plébánosok felelőssége az, hogy a hívek megfelelő irányba szavazzanak.
Egy akasztófára függesztett Dávid-csillag került egy budapesti ellenzéki képviselőjelölt plakátjára. A kerület DK-s polgármester-jelöltje, Niedermüller Péter feljelentést tett az ügyben. Tarlós István közben az atv.hu-nak nyilatkozva arról beszélt, hogy bár ő ígéretet tett arra, hogy nem üt övön alul a kampányban, a legerősebb ellenzéki kihívója eg
Az orosz rendőrség letartóztatott csütörtökön egy szibériai sámánt, aki az idén gyalogszerrel útnak indult jakutföldi otthonából Moszkva felé, abban a reményben, hogy vándorlásával - mint állította - képes lesz "kiűzni" Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Kremlből.
Elutasítjuk a közösségi források szubjektív, politikai büntetésként alkalmazható úgynevezett jogállamisági feltételekhez kötését, a gazdaságilag, munkahelyteremtés szempontjából jól teljesítő régiók politikai vádak alapján történő büntetését – jelentette ki Deutsch Tamás a Fidesz EP-képviselője Strasbourgban.
Az idei év – a várakozásokkal kissé ellentétben – eddig még nem hozott újabb rekordszámokat az ingatlanforgalomban. Egy friss elemzés azonban arra számít, hogy az ősz, ezen belül is az október kiemelkedő lehet az adás-vételek tekintetében. Azok számára, akik kistelepülésen adnák el családi házukat, esetleg nagyvárosban lakásukat, ez lehet a legalka