Erősen visszafogott várakozást közölt a FedEx a most kezdődött gazdasági évre tegnap, az elemzők által várt 14,73 dolláros EPS-sel szemben a társaság csupán 11-13 dollár közötti egy részvényre jutó eredményre számít - olvashatjuk az Erste elemzésében.
Bár hivatalosan csak az október 3-án véget érő konzervatív párti kongresszus után tervezi közölni a brit kormány az Európai Unióval az északír-ír tartalékmegoldás helyetti javaslatát, több brit lapban már kiszivárogtak ennek körvonalai. Ezek afelé mutatnak, hogy mind a londoni kormánynak, mind az EU27-nek jelentős engedményeket kellene tennie a meg
A teljes úthálózat, amely Győrt és a Balatont köti majd össze, jövő év végére valósulhat meg, összesen 1 milliárd forintból – tette hozzá Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.
Magyarországon több mint 20 ezer méhész tevékenykedik, és több mint 1,2 millió az itteni méhcsaládok száma. Spanyolország és Románia után Magyarország a harmadik legnagyobb méztermelő az Európai Unióban, továbbá jelentős exportőr is, így e terület szabványosítása kiemelten fontos.
Bár hivatalosan csak az október 3-án véget érő konzervatív párti kongresszus után tervezi közölni a brit kormány az Európai Unióval az északír-ír tartalékmegoldás helyetti javaslatát, több brit lapban már kiszivárogtak ennek körvonalai. Ezek afelé mutatnak, hogy mind a londoni kormánynak, mind az EU27-nek jelentős engedményeket kellene tennie a meg
Jobb, ha elmenekül előle az ember. Elég egyszer megindulnia és akkor vége mindennek. Vagy mindenkinek. Ismaael Lazaar mosolygós fickó, de a pofonjai betonból vannak.
Míg a Gyurcsány-kormány alatt száz forintból legalább 22 nem érkezett be a kincstárba, addig a kiesés ma már csupán kilenc forint – mutatott rá Tállai András.
A brit Munkáspárt kormányra kerülése esetén teljesen új megállapodást dolgozna ki az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről, és ezt népszavazásra bocsátaná - írta szerdai cikkében a legnagyobb brit ellenzéki erő vezetője. Jeremy Corbyn szerint a referendumon a választók arra is voksolhatnának, hogy az Egyesült
Az erdőt magunkkal visszük, kivisszük az erdőből, be a városba, az emberek közé. Talán marad belőle valami, talán épp annyi, hogy az éjszakát még elviseljük valahogy.
Hatvan éve egy tudós fejlesztette ki a speciális drog elvonókúrát, amit azóta alkalmaznak a phraputthabati Thamkrabok kolostorban. Aki elhatározta, hogy megszabadulna függőségétől, annak rendkívül puritán körülmények között hánytató és méregtelenítő kúrákon kell részt vennie és a meditációk során nem csak testét, de elméjét is meg kell tisztítania.
Az orosz belbiztonság megpróbálta beszervezni Edward Snowdent - állította szerdán Moszkvában a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt alkalmazottjának ügyvédje.
Évente majdnem egy hetet áll dugóban egy budapesti autós. Az európai átlaghoz képest keveset autóznak, és többet használják a tömegközlekedést a magyarok.
Globálisan először adtak el kevesebb elektromos autót júliusban, mint az előző időszakban - mindezt azért, mert Kínában csökkent a kereslet rájuk, és Észak-Amerikában sem adtak el annyit belőlük, mint egyébként szoktak. Európában viszont még mindig tart a felfelé ívelő tendencia.
Sokak szerint ez az újfajta alkategória a Fűrész filmekkel kezdődött, de mégis jócskán eltér ez a két alkotás egymástól. A Motel filmek inkább szólnak arról, hogy mennyit bírsz ki, és mennyit bírsz vé...
A felmérések szerint az adminisztrációt, az infokommunikációs területeket és a pénzügyi szektort már a következő években meghódíthatja a mesterséges intelligencia.
'Csak azt nem értem, ha vannak életveszélyes területek, akkor hogy tud lefeküdni normálisan aznap éjjel?' - tette fel a kérdést Berki riválisának egy videóban, amiben amiben egy, a lakók szerint életveszélyes épületet mutatott be.
Ranitidin hatóanyagot tartalmazó gyomorsavcsökkentőket vont ki a forgalomból, illetve függesztette fel a forgalmazásukat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).
Karácsony Gergely tájékozatlansága lassan legendákba illő méreteket ölt. Ismét sikerült eltalálnia szarva közt a tőgyit. Ezúttal a földrajzzal és a stadionok elhelyezkedésével gyűlt meg a baja. Az újabb baklövést a Magyar Nemzet fedezte fel.
Átlagosan 5,5 millió forintot takarítottak meg éves szinten azok a vállalkozások, amelyek áttértek a társasági adóról (TAO) a kisvállalati adóra (Kiva) – közölte az ICT Európa Holding adótanácsadó cég saját ügyfélbázisa alapján.
Rengeteg nyugdíjas még mindig nincs tisztában, hogyan is kell felhasználni a rezsiutalványokat: sok a félreértés, a félinformáció. A felmerülő technikai kérdések megoldásában szeretne most segíteni a Pénzcentrum. Gulyás Gergely...
Az első két hét tapasztalatai azt mutatják, hogy hiánypótló műsor a Nemzeti Sporthíradó, amely a világ magyarságának sporteseményeit mutatja be az M1 és a Duna nézőinek – írja szerdai közleményében az MTVA sajtóosztálya.