Ma a nap első felében nagyrészt erősen felhős lesz az ég. A többé-kevésbé szakadozott felhőzetben délutántól várható határozott csökkenés, de a déli megyékben estig még sok lesz a felhő — írja a met.hu.
Elutasította a magyar kormány fenntartásait Róma migrációs döntéseiről Luigi Di Maio olasz külügyminiszter, a kormánypárt Öt Csillag Mozgalom vezetője közleményében.
Az adóhatóság a saját maga által gyűjtött, illetve a társintézményektől kapott digitálisan rendelkezésre álló adatokat több körben elemzi, azonosítja a kockázatos adózókat és tényezőket, és dönt arról, hogy kit ellenőriz.
2000 milliárd dollárra nőhet a nemzetközi fizetési rendszerek által lebonyolított forgalom 2025-re, viszont ebből mintegy 280 milliárd dollárt már a fizetési startupok fognak lebonyolítani az Accenture becslése szerint.
2018. március 17-én jelentette be Gyurta Dániel, hogy véget vet aktív pályafutásának. A volt sportoló azóta, az Olimpiai Bizottság tagjaként és a Magyar Úszószövetség elnökségének tagjaként tevékenykedik.
Az elmúlt hónapokban több rangos nemzetközi elismerést érdemlő Budapesten egymilliónál is több vendégéjszakát értékesítettek a magyar és a külföldi turistáknak.
Soha nem látott mozgásokat hozott az olaj piacán a hétvégi dróntámadás,és nem csak az olaj árfolyamában. Íme néhány érdekes adat, ami jól mutatja, hogy mekkora hatása van az eseményeknek az olajpiacra.
Sokan nem tuják felhasználni, így inkább értékesítik a rezsiutalványaikat, ám az ország szegényebb részein mégnagyobb a baj. A Nyugdíjas Parlament elnöke szerint ugyanis uzsorások csapnak le a jogosultak 9000 forintos utalványaira. Bár...
Az amerikai-kínai kereskedelmi háború elkezdte éreztetni hatását a határokon átívelő szolgáltató szektorban. A WTO jelentése szerint az ipari termelésre és a mezőgazdasági termékekre kivetett vámok kezdenek átgyűrűzni a szolgáltató szektorba is, ami tovább lassítja a globális gazdaság növekedését − írja a Wall Street Journal.
Egy év két hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és 27 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a Barcsi Járásbíróság azt a nőt, aki több mint száz tacskót tartott Barcson nem megfelelő körülmények között - tájékoztatta a Kaposvári Törvényszék sajtóosztálya kedden az MTI-t.
Az olaj és az üzemanyagárak elmúlt napokban látott nagy mozgásai után a Wizz Air úgy döntött, hogy változtat a hedge-politikáján és a következő 7 hónapra már az üzemanyag-szükséglete közel 80 százalékát lefedezte.
Tegnap ismét áttörte a Mol a 2940 forintnál található ellenállását. Jelenlegi szinteken szűk stoppal megjátszható az emelkedés, 3050-ig könnyen elmehet az árfolyam.
Tegnap ismét áttörte a Mol a 2940 forintnál található ellenállását. Jelenlegi szinteken szűk stoppal megjátszható az emelkedés, 3050-ig könnyen elmehet az árfolyam.
Évtizedek óta nem emelkedett akkorát az olaj ára, mint tegnap, ami az olajcégek árfolyamát is felfelé húzta, ezzel hízott nagyra tegmap Harold Hamm, a milliárdos olajbáró vagyona.
Az OTP keddi tájékoztatása szerint az OTP Bank igazgatóságának tagja, Vörös József hétfőn 3 000 darab OTP-részvényt adott el, míg Kiss-Haypál György, a társaság vezérigazgató-helyettese hétfőn 2 000 darab OTP-részvényt értékesített.
Sikertörténet a magyar-kazah agrár-kapcsolatokban, hogy az év eleje óta csaknem 300 ezer élőállatot vásárolt az ázsiai ország Magyarországtól - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (Kkm) külső piacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosa, miután Kazahsztán fővárosában találkozott Gulmira Iszajeva agrárminiszter-helyet
Éppen, hogy lerántotta a leplet a Volkswagen a számára új korszakot szimbolizáló elektromos autójáról, az ID.3-ról, máris arról szólnak a találgatások, hogy milyen irányban bővül majd az ID paletta. A választ már félig megadhatjuk: felfelé, a következő modell ugyanis az ID.4 lesz.
Több mint hárommillió menekült is visszatérhet Északkelet-Szíriába, ha az Egyesült Államokkal tervezett biztonsági övezet szélessége elérné Deir-ez-Zór és Rakka városok vonalát - közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Ankarában, a Szíria helyzetéről szóló török-orosz-iráni háromoldalú csúcstalálkozó utáni sajtótájékoztatón.
Meghaladta a 1,5 millió darabot az elmúlt két hétben kézbesített rezsiutalványok száma, ami azt jelenti, hogy az utalványok több mint 60 százalékát már megkapták a nyugdíjasok - közölte a Magyar Posta Zrt.
Romákkal foglalkozó témákat kínált a budapesti III. Roma Hősök Fesztivál. Az előadások az előítéletekkel és a sztereotípiákkal szembesítették a nézőt, miközben nem ítélkeztek.
Beüzemelte nandzsingi okosgyárát az Ericsson. A svéd hátterű vállalat egy meglévő üzemét alakította át 18 hónap alatt szinte teljesen automatikussá - írja a vállalat sajtóközleményben.