Kedden történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, röviddel 13 óra után az euró 334,28 forintot ért, miután 331,66 forinton indította a napot.
Valódi korszakváltást sejtetnek az amerikai bírósági politika és emberi jogi felfogás terén megfogalmazott törekvések. A progresszív ideológia rabságába esett emberi jogi gondolkodás kiszabadítása nevén nevezi és kiindulópontjának tekinti az emberi természetből fakadó értéket és jót. Ettől a régi-új kiindulóponttól remélhető a nemzeti kultúrákba és
Januárra elkészülhet a Nemzeti Mintaterv Katalógus. Ez olyan építészeti terveket fog alkalmazni, amelyekhez bárki hozzáférhet és amelyeket bárki felhasználhat - közölte a közszolgálatért felelős államtitkár.
Belső vizsgálatot indít a fővárosi patkánymentesítés közbeszerzési eljárása ügyében Tarlós István főpolgármester. Trippon Norbert, a Fővárosi Önkormányzat Közbeszerezési Bizottságának szocialista elnöke rendkívüli ülésen tisztázná az ügyet.
Migránsok Európába jutását, valamint az illegális bevándorlók uniós tagországok közötti szállítását szervező embercsempész csoport 29 tagját vett őrizetbe a spanyol és a francia rendőrség.
Török Gábor politológus szerint, ha Karácsony Gergely veszít az önkormányzati választáson, akkor a mai ellenzék végét jelentheti. Ön szerint is? A szavazás végeredményét Krug Emília ismerteti 17:55-kor az ATV Nap Híre című műsorában.
A munkahely és a biztos jövedelem magyar érdek – emelte ki Facebook-posztjában a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
Az idei második negyedévben is bővült a kártyás fizetések infrastruktúrája, valamint a kártyás fizetések mértéke - közölte a honlapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank.
Egy fejlődésében tavaly megtorpant junior-világbajnok úszóra esett a választás, négy próbanap következik. Az illető sikeres stafétapartnere volt ifikorában Milák Kristófnak.
Meghaladta a 1,5 millió darabot az elmúlt két hétben kézbesített rezsiutalványok száma, ami azt jelenti, hogy az utalványok több mint 60 százalékát már megkapták a nyugdíjasok - közölte a Magyar Posta Zrt. A Magyar Postánál...
Valamennyi Európába tartó migrációs útvonalon emelkedett az illegális bevándorlás, az érintett tagországok 9 százalékkal több, közel 13 ezer tiltott határátlépést regisztráltak augusztusban, mint az azt megelőző hónapban.
A Generali immár egymást követő második évben maradt tagja a Dow Jones Fenntarthatósági Világ Indexének (DJSI), illetve első alkalommal bekerült a Dow Jones Fenntarthatósági Európa Indexébe is (DJSI Europe).
Több érdekes adatot is tartalmazott a Magyar Nemzeti Bank előzetes statisztikai mérlege: rekordot ütött a kormány szabad pénzmennyisége, újabb csúcsot döntött a forgalomban lévő készpénz, akárcsak a jegybank külföldi eszközei is.
Kedden történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, röviddel 13 óra után az euró 334,28 forintot ért, miután 331,66 forinton indította a napot.
Kedden történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, röviddel 13 óra után az euró 334,28 forintot ért, miután 331,66 forinton indította a napot.
Az Európai Központi Bank mindent megtesz azért, hogy életet leheljen az euróövezeti gazdaságba, és ne kerüljenek olyan helyzetbe, mint Japán. A rossz hír az, hogy az EKB legutóbbi monetáris élénkítő lépései szükségesek, de nem elégségesek a tartósan lassú növekedés és a túlságosan alacsony infláció elkerüléséhez, a jó hír viszont az, hogy az euróöv
Szaúdi és amerikai szakértők szerint "nagyon nagy valószínűséggel" Iránból indult a hétvégi légi támadás Szaúd-Arábia olajipara ellen és nem Jemenből, mint ahogy azt korábban valószínűsítették.
Lőrincz Tamás hétfőn üzbég, ukrán, litván, végül kazah rivális legyőzésével jutott döntőbe, melyben a svéd Alex Bjurberg Kessidisszel csapott össze és technikai tussal győzött.
A kormány ideológiájának nem Jézus Krisztushoz van köze, hanem Vlagyimir Putyinhoz, Erdoganhoz, Donald Trumphoz és Bolsonarohoz – jelentette ki Szél Bernadett.